- „A félprofik kora véget ért” – Mi termesztjük Európa legdrágább szőlőjét és termeljük legolcsóbb borát, ami tarthatatlan

A szőlészek, borászok majdnem mindent tudnak az erjedéstechnológiáról, a tudósok ellátnak az utolsó galaxisig lassan, de hogy öt centire mi történik a talpunk alatt, arról nagyon kevés fogalmunk van – mondta lapunknak a Sopronban gazdálkodó Molnár Ákos, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökségi tagja, a szőlészeti szekció elnöke, aki Kovács Károly Zoltánnal, a Miskolci Egyetem tudományos munkatársával, a Magyar Talajtani Társaság szakosztályi elnökével közösen jelentette be nemrégiben: az elkövetkező egy évben ismeretterjesztő céllal az ország mind a 22 borvidékén felhívják a figyelmet egy rendezvénysorozat keretében a talaj minőségének fontosságára.

Európában a talajok 60-70 százaléka szennyezett: ez alól a szőlőültetvények sem kivételek. Most egy-egy borászat közreműködésével, egy kiválasztott szőlőültetvényben feltárt talajszelvény segítségével mesélnek majd a szakemberek a dűlő talajáról és földrajzi környezetéről, bemutatják a terroir (talaj, talajtípus) és a bor közötti szoros kapcsolatot. A talaj összetételének, szerkezetének és tápanyag-szolgáltató képességének megismerése ugyanis nemcsak hasznos információt jelent, hanem irányt mutathat az eredményes gazdálkodáshoz.

Az emberek többségének a gyönyörű ültetvények, a domboldal, a kultúrtáj, a csicsergő madarak jutnak róla eszébe, ugyanakkor látni kell, hogy a szőlőtermesztés az állattenyésztés után talán a leginkább környezetterhelő a növényvédő szerek és az intenzív gépi munkák miatt – állítják a szakértők. Mindezen a bio-, vagy a biodinamikus gazdálkodás csak részben segít – teszik hozzá -, illetve amennyit segít, annyit ront is: itt ugyanis a gombaölő szerek helyett kénre és a rézre térnek át, s ez ugyan Magyarországra még nem jellemző, de egyes olasz termőtájakon már az egészségügyi határértéket nagyságrendileg meghaladó réztartalma van a talajoknak. Ha a réz magas koncentrációban van jelen, ott a talajélet leáll, a mikrobák egyedszáma, faji változatossága csökken.

Amíg ez nem tudatosodik a társadalom minden szintjén - nemcsak a mezőgazdaságban -, addig a szakmai szervezetek nem tudnak hatékonyan fellépni a talajok védelme érdekében.

– A talajtan tudománya az elmúlt 20-30 évben annyit fejlődött, hogy amit korábban tanítottak az egyetemen, annak egyes részei már elavultak. A tudomány és a gyakorlat között mindig van egyfajta feszültség, ez nem csak a mi szakmánkra igaz, hanem az élet összes területére. Ezzel a rendezvénysorozattal az a célunk, hogy az elefántcsonttoronyból lehozzuk a tudósokat: szeretnénk testközeli kommunikációt a termelők és kutatók között – mondta lapunknak Molnár Ákos. Szavai szerint a Magyar Talajtani Társasággal közösen főleg arra keresnek majd választ, mit kell tenni a talajainkkal azért, hogy ezt a nem megújuló erőforrást minél tovább megtartsuk értékében és egészségében a következő nemzedékeknek is. A rövid távú előny pedig az, hogy egészséges talajéleten sokkal jobb minőségű és nagyobb mennyiségű termést lehet betakarítani.

- A talajaink állapota nagyban meghatározza, hogy a mostanihoz hasonló, s egyre inkább kialakuló száraz évjáratokban hogyan juttatjuk vízhez a növényeinket. Az öntözés ugyanis csak az egyik tényező, legalább ilyen fontos a talaj vízmegtartó képessége. Ezt bizonyos technikákkal lehet javítani anélkül, hogy kémiailag beavatkoznánk a talaj életébe vagy akár öntöznénk – tette hozzá. Kérdésünkre, hogy vajon az ország borvidékein hány olyan borászat, pincészet van, ahol alkalmazzák már ezeket az új technológiákat, azt válaszolta: azért ez nem egy „terra incognita” (ismeretlen föld, terület), a haladó szellemű borászatok már ma is igénybe veszik a humuszgazdálkodást, nem új keletű téma a talaj lazítása, a talajtakaró növények, s azoknak a baktériumkészítményeknek a használata, amelyekkel a talajéletet javítani lehet. Csak néhány példa: így tesz Gyukli Krisztián a Balatonnál, Steiglerék Sopronban, és Tokaj-Hegyalján is számos pincészet.

- Mint minden szakmában, nálunk is van egy óriási szakadék a profik, meg a félprofik között, s mivel a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa egy köztestület, nekünk nemcsak a fogyasztókat, de a termelőket is edukálnunk, tanítanunk kell: főként azokat, akik nem tudnak idegen nyelven, nem olvasnak szakirodalmat és nem járnak külföldre. Nagyon sok egyszerű ember van, aki szőlőtermesztésből próbál megélni, de azt a konzervatív, s egyben a talajt kizsákmányoló művelési módot követik, amit már az apjuk, a nagyapjuk és a dédapjuk is. Mi erkölcsi feladatunknak érezzük - s az ágazat saját érdekében is fontos – hogy hasznos, új, modern tudáshoz juttassuk őket.

Ez egy hosszabb, átgondolt folyamat, aminek az első mozaikja, hogy elkezdünk foglalkozni a talajjal, majd haladhatunk tovább a szőlőtermesztés és a borászat új ismeretei felé – mondta a szakértő. Molnár Ákos hozzátette: a fenntartható gazdálkodásnak két pillére van: az egyik a környezeti a másik pedig a gazdasági.

A nemzetközileg egyre fokozódó versenyben, egy nyitott piacon, igenis a hatékonyság nagyon fontos dolog. Azt a hozzáállást pedig el kell felejteni, hogy nagyon pici termésekkel lehet csak jó minőséget elérni, e között nem áll fel olyan egyenes arányosság, mint azt gondolták húsz éve - érvelt. Molnár Ákos szavai szerint a nálunk szerencsésebb társadalmi fejlődésű országokban a gazdák már rájöttek arra, hogy ha egy növénynek mindent megadnak, amire szüksége van, óvatosan bánnak vele, nem szekálják agyon, de figyelnek az igényeire, akkor tág határok között növelhető úgy a termésmennyiség, hogy a minőség nem csökken.

Magyarország ilyen szempontból jelentős versenyhátrányba került az elmúlt két évtizedben. Ha objektívan elkezdünk a számok közé nézni, akkor épp a hatékonyság hiánya miatt mi termeljük Európa egyik legdrágább szőlőjét, és mi adjuk el az exportpiacon a kontinens legolcsóbb borát. Ez pedig tarthatatlan állapot – magyarázta. Arra a felvetésre, hogy miként lehet ezen változtatni, úgy reagált: lehet azon keseregni, hogy a felvásárlók milyen gyalázatos áron veszik meg a terményt a szőlőtermelőktől, de a szorzat azért mégiscsak úgy áll össze, hogy a termésmennyiséget szorozzuk az árral. Ha a szorzatnak mind a két tagja alacsony – és ez sajnos itthon bekövetkezett, s egyre többen abba is hagyják a szőlőtermesztést emiatt -, akkor ez egy veszteséges üzem, egy veszteséges vállalkozás, amit általában Magyarországon a szőlőtermelők nagy része másodállásban művel. - Ez régen egy jó jövedelemkiegészítő tevékenység volt – tette hozzá -, mostanra viszont megfordult trend, emiatt ebben az ágazatban az amatőrök, a félprofik kora gyakorlatilag véget ért. Az fog megélni a piacon, aki akár a talaj, akár a termelés és feldolgozás terén a legmodernebb tudományos eredményeket is felhasználva a hatékonyságra törekszik.