oktatás;pedagógusok;PSZ;iskolák;Belügyminisztérium;tankönyvek;Nemzeti Alaptanterv;tankerületi központok;státusztörvény;

- Tovább szigorítaná az iskolai tankönyvhasználatot az Orbán-kormány

Ha a módosítást megszavazzák, azzal szinte teljesen megszűnik a tanárok szakmai autonómiája - véli a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Törvényi szinten tervezi szabályozni a kormány, hogy a pedagógusok csak a Nemzeti alaptantervnek (NAT) megfelelő tankönyvekből taníthassanak – derült ki egy módosító tervezetről, amit kedden bocsátott társadalmi egyeztetésre a Belügyminisztérium.

A „Belügyi ágazatokat érintő törvénymódosítás” nevű tervezetben egyebek mellett azzal egészítenék ki a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt – ismertebb nevén státusztörvényt –, hogy a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógusok „a nevelő-oktató munka során az ismeretek átadását az Alaptörvényben, valamint a Nemzeti alaptantervben szereplő érvényes értékeknek megfelelő tankönyvek és tansegédletek használatával” közvetíthetik. A tervezet szerint azért, hogy ez megvalósuljon, a nevelési-oktatási intézmények igazgatói tartoznának felelősséggel.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke lapunknak azt mondta,

ha a módosítást megszavazzák, azzal szinte teljesen megszűnik a tanárok szakmai autonómiája.

Totyik Tamás emlékeztetett: a tankerületi központok eddigi is korlátozhatták, hogy az iskolák milyen tankönyveket rendelhetnek – leginkább csak az új NAT-hoz készült, állami kiadású „egyentankönyveket” –,

de abba nem volt beleszólásuk, hogy a gyakorlatban milyen köteteket, munkafüzeteket használhatnak. 

Szerinte nem ritka, hogy egyes intézményekben továbbra is a hivatalos tankönyvjegyzékről száműzött, de korábban már jól bevált magánkiadós könyveket használják a pedagógusok. Az is előfordul, maguk a szülők döntenek úgy a pedagógusokkal összefogva, hogy a minőségileg kifogásolható,

sokszor pontatlan vagy hiányos állami tankönyvek mellé saját költségükön vásárolnak olyan, az iskolák által hivatalos úton nem beszerezhető tankönyveket, amelyekből a tanárok eredményesebben tudnak tanítani, a diákok pedig tanulni

– még úgy is, ha azok nem minden tekintetben kompatibilisek az új NAT-tal. A PSZ elnöke szerint a törvénymódosítással ezt a kiskaput zárná be a kormány.

Mindez összefügghet azzal is, hogy a Belügyminisztérium az idei tanévben kötelezte a NAT-tal kapcsolatos ismereteik „megújítását” célzó továbbképzésekre a pedagógusokat, amelynek végén számot is kell adniuk tudásukról egy online vizsga keretében. Mint megírtuk, eddig mintegy tízezer pedagógus teljesítette a vizsgát, de legkésőbb 2025. január 31-éig mindenkinek túl kell esnie rajta.

És honfitársaikat is erre biztassák.