Magyarország;Bejrút;Libanon;KKM;konzuli szolgálat;

A nemzetközi repülőtér Bejrútban szeptember 28-án

- Konzuli Szolgálat a magyaroknak: mielőbb hagyják el Libanont

És honfitársaikat is erre biztassák.

„Nyomatékosan javasoljuk, hogy a még működő libanoni kereskedelmi járatokkal soron kívül hagyják el az országot és az ideiglenesen itt tartózkodó honfitársainkat is erre biztassák” – közölte szerdán a KKM Konzuli Szolgálat.

A tájékoztatás felidézi, hogy szeptember 27- e óta Izrael egyre intenzívebb és kiterjedtebb katonai műveleteket hajt végre Libanon területén, beleértve a dél-bejrúti területeket is. A Konzuli Szolgálat hangsúlyozza, a legfontosabb védekezést továbbra is a megelőzésben látja, amely Libanon mielőbbi elhagyását jelenti a kereskedelmi járatokkal.

„Nyomatékosan felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a nagykövetség az elkövetkező időszakban egy esetlegesen fellépő veszélyhelyzet esetén a leggyorsabban azoknak a magyar állampolgároknak tud segíteni, akik konzuli védelemre regisztráltak”

– áll a közleményben. A Konzuli Szolgálat mindenkinek azt javasolja,

  • kövesse figyelemmel a honlapját, ahol a Libanonra vonatkozó utazási tanácsokat folyamatosan frissülnek.

  • a gyorsabb tájékoztatás érdekében pedig töltse le a Konzinfo Utazom mobil alkalmazást.

A külügyminiszter Gesztről, a kihelyezett kormányülésről jelentkezett be, ahol elmondta: a kormány nem szavazza meg, hogy az Európai Unió katonai szakértőket küldjön Ukrajnába.