Szabó Loránd;Dombóvár;Magyar Péter;TISZA Párt;

- Megszűnt Dombóváron a volt polgármester által alapított Tisza Sziget

Probléma adódott abból, hogy nem lehetnek elítélt bűnözők a Tisza Sziget tagjai.

Valószínűleg történelmet csináltunk, mert mi lehetünk az első (de nem az utolsó sziget), mely megszűnt - mondta Szabó Loránd, Dombóvár egykori polgármestere a 24.hu-nak.

Szabó Loránd 17 évig volt a város élén. Azt közölte a Tisza Párttal, hogy hogy a csoportalakításhoz szükséges tíz alá esett az általa szeptember elején alapított dombóvári, 424-es Tisza Sziget taglétszáma, mivel a többség - őt is beleértve - kilépett.

A Tisza Szigetek nem a helyi alapszervezeteket, hanem alapvetően a párt civil bázisát képezik, amelyeket a polgári körök mintájára hoznak létre - ezt a júniusi választások után jelentette be Magyar Péter. A feltételek azonban egy ideig nem voltak egyértelműek. A Tisza Párt elnöke ugyanis azt közölte, hogy az egyesülésekhez nem csatlakozhatnak többek között szándékos bűncselekmény elkövetéséért elítélt emberek, parlamenti pártok volt és jelenlegi országgyűlési képviselői, illetőleg képviselőjelöltjei, valamint egykori MSZMP-tagok sem.

Ehhez képest Szabó Loránd hivatali visszaélés és felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt állt a törvény emberei előtt, sőt, el is ítélték, igaz, egy előzetes mentesítés miatt jogilag nem számít büntetett előéletűnek. Mellesleg Szabó 2022-ben az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje volt, sőt, egy időben a DK választókerületi elnöke is. Magyar Péter ezért meg is kérdezték, hogy akkor most mi a helyzet Szabóval. Úgy válaszolt: 

„Jeleztük neki, hogy nem felel meg a feltételeknek.”

Szabó Loránd az egyesülete Facebook-oldalán eképp bírálta a Tisza Pártot: „Miután közösségünkben felmerült a Tisza Sziget alapításának a gondolata, felkerestem a megyei koordinátort, és tájékoztatást kértem tőle. Tudta ki vagyok, tisztában volt a múltammal, semmi kizáró okot nem hozott fel, sőt úgy éreztem, hogy örül a csatlakozásunknak. Azóta többször értekeztünk, elkezdtünk szervezni »szigetes« programokat.” Szabó szerint

Magyar Péter „láthatóan kapkodva, átgondolatlanul, zsigerből” hozta meg a döntését a feltételrendszerről.

A bejegyzésben utalt egy másik dombóvári Tisza Szigetre is, amely úgy tűnik, szintén megszűnt: ennek vezetője Tigelmann Péter, Szabó egykori alpolgármestere, az Együtt-PM korábbi országgyűlési képviselőjelöltje volt.

A Tisza Párt korábban azt közölte a lappal, hogy nem számít, ki milyen politikai múlttal csatlakozik a szigeteikhez. Arra viszont nem válaszoltak, hogy létezik-e jogi természetű kizáró ok.

A főpolgármester szerint bár a Fidesz állította elő azt a helyzetet, hogy a Fővárosi Közgyűlés 80 százaléka kicserélődött, és az új ciklusban sok ajtócsapkodásra számít, azt reméli, hogy újra divatba jön a demokrácia.