Budapest;Karácsony Gergely;interjú;Vitézy Dávid;Fővárosi Közgyűlés;főpolgármester-helyettes;Magyar Péter;

Egészen lehetetlen politikai helyzetekből is talált már Budapest kiutat, Podmaniczky példáján okulva ezen kell dolgoznunk most is – véli Vitézy Dávid

- A főispántól nem kell főpolgármester-helyettesi poszt! – Interjú Vitézy Dáviddal

Egy lengyel bányászváros is nagyobb ütemben fejlődik, mint Budapest – vélekedik Vitézy Dávid, aki a közlekedési és városfejlesztési bizottság vezetőjeként az örökös sértettség helyett olvasztópontokat keresne a mélyen átfagyott főváros-kormány kapcsolatokban.

Mi a játszma jelenlegi állása főpolgármester-helyettes ügyben?

Tőlem nagyon távol áll az, hogy elsődlegesen pozíciókról folyik a vita és nem a budapestieket érintő ügyekről. Programokról, fejlesztési tervekről, ügyekről kellene diskurzust folytatni, nem arról, hogy ki milyen székbe ül. Előbb az irányról kellene dönteni és csak azután kiválasztani az abból következő feladatok megoldására legalkalmasabb személyeket. A magam részéről nekikezdtem a saját programom végrehajtásának és már az első ülésre beterjesztettem az állatvédelmi központ, valamint a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó javaslatokat. Én biztosan nem jelentkezem főpolgármester-helyettesnek csak azért, hogy legyen egy szép irodám a városházán. Engem Budapest fejlesztése érdekel, de ilyen témájú beszélgetés még egy sem volt. Az új ciklus előkészítésére még soha egy városvezetőnek sem volt ennyi ideje, de Karácsony Gergely elbliccelte ezt a három hónapot. Ilyen rosszul előkészített alakuló ülésre nem volt példa a fővárosban. Teljes kudarcnak tartom, hogy a főpolgármesternek nincsenek érdemi saját javaslatai és főpolgármester-helyettest sem jelölt.

Könnyen lehet, hogy ebből a nagy ellenzéki kötélhúzásból végül a Fidesz, illetve a volt kormánypárti főpolgármesterjelölt Szentkirályi Alexandra kerül ki győztesként. Ha a közgyűlés nem választ helyettest, akkor a kabinettel állandóan együtt mozgó Sára Botond főispán jelölhet.

Karácsony Gergely azzal, hogy nem jelöl helyettest és a közgyűlésnek esélyt sem ad a döntésre, valójában a Fidesznek játssza át a jogot, hogy a főispán révén kijelölje Budapest második emberét. Ez nem helyes. Két nappal az alakuló ülés előtt sikerült összehoznia az első olyan egyeztetést, amelyen az összes ellenzéki frakció részt vett, előtte három hónapig semmi nem történt. A Magyar Péterrel folytatott találkozókról maga ismerte el, hogy nem sikerültek valami jól, a velem folytatott beszélgetés pedig inkább volt a kampány pszichoterápiás feldolgozása, mintsem szakmai eszmecsere.

Elfogadná, ha Sára Botond Önt jelölné ki főpolgármester-helyettesnek?

Nem, fel sem merült ilyen, de nem is vállalnám. Vagy létrejön magától a programok és érdemi ügyek mentén valamilyen együttműködés vagy nem, meglátjuk, de erőltetni biztos nincs értelme, különösen nem a Fidesz közreműködésével.

S Ön miről egyeztetett Tisza Párt elnökével, Magyar Péterrel: a programokról vagy a pozíciókról?

Szóba került a BKK-rendészet kérdése, és a megfizethető lakhatás ügye, ami számukra kiemelten fontos. Magyar Péter volt az egyetlen szereplő a nyáron, aki tett valamit azért, hogy Budapest ne vakrepülésben érkezzen az októberi alakuló ülésre. Felelősséget vállalt azzal, hogy egyeztetésre hívta a frakcióvezetőket és aki elfogadta a meghívást, azzal tárgyalt. Tévedés ezt úgy beállítani, mint valami Karácsony Gergely háta mögött zajló szervezkedést. Karácsony elment nyaralni.

Ezzel együtt Magyar Péter tart egy bizonyos távolságot Budapesttől, hivatalosan nem jelöl helyettest, csak két tanácsnokot. Mintha nem szeretne túlságosan belebonyolódni a fővárosi csatározásokba, hogy teljes erővel készülhessen a következő országgyűlési választásra.

Lehet ebben valami, bár erről nyilván őt kell megkérdezni. Ezzel együtt tény, hogy szélsőségesen centralizálttá vált a főpolgármesteri hatalomgyakorlási rendszer Budapesten. Az előző ciklusban minden korábbinál több hatáskört adott át a közgyűlés a főpolgármesternek, ami részben érthető, hiszen a mögötte álló pártok teljes bizalommal voltak iránta, a közgyűlést adó kerületi polgármestereknek így volt kényelmesebb. Most azonban 18 helyett csak 7 képviselője van a főpolgármestert támogató pártoknak, így a korábbi gyakorlat nem fenntartható. Mi azt javasoljuk, hogy minden olyan kérdésben, mint például a fővárosi cégvezetők kinevezése és elszámoltatása, a Demszky és a Tarlós korszakhoz hasonlatosan kerüljön vissza a döntési jog a közgyűléshez.

Karácsony Gergely újfent megerősítette, hogy nem mond le erről, lévén városvezetőként ő felelős a szolgáltatásokért, amelyeket a fővárosi cégek nyújtanak.

Meglátjuk, hogy ehhez meglesz-e a többségi támogatása. Nem azért kell ezen változtatni, mert mindenkit rögtön le akarunk váltani, hanem azért, mert már nem Karácsony mögött sorakozik fel a többség, így nem is képviselheti egy személyben a többségi véleményt. Ha semmi beleszólásunk nincs abba, hogy miként működik ez a város, akkor minek van a közgyűlés?

Karácsony Gergely ragaszkodik ahhoz is, hogy a közgyűlés két ülése között döntéseket hozhasson, lévén ez biztosítja szerinte a város működőképességét.

Karácsony Gergely úgy tesz, mintha ő lenne a demokratikus jogállamiság élharcosa, miközben másolja a Fidesz-modellt. A lakógyűlésről el is ismeri, hogy azt a nemzeti konzultáció mintájára találták ki. Az erről való döntést is a közgyűléshez delegálnám, be is adtam az erre vonatkozó javaslatot. Közpénzből hirdetik az összes Karácsony-posztot, a Budapest Brand ugyanazon logikával működik, mint a Rogán-művek háttérintézményei. A kormány veszélyhelyzeti kormányzási modelljét is egy az egyben lemásolták, Karácsony Gergely az év 365 napjából 355 napon, amikor nincs közgyűlés gyakorlatilag egyedül eldönthet bármit, akár olimpiára is nevezhetné Budapestet. Így nincs is értelme közgyűlést tartani, hiszen amit nem szavaz meg a közgyűlés, másnap aláírhatja. Különleges helyzetekre mint járvány, árvíz természetesen legyenek különleges jogkörei, de a hétköznapi működésre ne terjedjen ez ki. Más városokban nyáron is összehívták a közgyűlést, Budapesten hónapok óta nem üléseztek. Az előző ciklusban például Karácsony az ukrán háborús vészhelyzetre hivatkozva döntött a fővárosi reklámfelületek értékesítéséről két ülés között.

A főpolgármester szerint teljes hatalomátvételre készültek Magyar Péterrel egy szuperbizottság létrehozásával, amely több jogkört kapna, mint amennyi neki van.

Soha nem volt ilyen javaslatunk. Miközben semmiben nem volt kezdeményező Karácsony Gergely, arra panaszkodik, hogy mások mertek dolgozni nyáron is. A képviselőcsoportok közötti szerdai egyeztetésen az kristályosodott ki, hogy a közlekedéssel és városfejlesztéssel foglalkozó szakbizottság vezetését bízná személy szerint rám a közgyűlés, ez szép feladat, de egy szuperbizottságtól nagyon messze van.

Budapest szempontjából nem káros, hogy a közgyűlés csaknem harmadát adó Tisza Párt ennyire távolságtartó?

Akkor lenne távolságtartó, ha nem akarná átírni a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát és ráhagyna minden cinkes kérdést Karácsonyra, ahogy tették ezt anno a kerületi polgármesterek. Nem attól vállal felelősséget, hogy jelöl-e helyettest, hanem attól, hogy milyen előterjesztéseket készít és mit szavaz meg, azaz mekkora szerepet hajlandó vállalni a döntésekben. Ebben pedig nem látok távolságtartást a város ügyeitől részükről.

Ez a politikai kötélhúzás veszélyezteti-e Budapest működőképességét?

Nincs kötélhúzás. Egyedül a főpolgármester játssza a durcás kisgyereket, aki még egy asztalhoz se akar leülni a többiekkel. Ha a város működésképtelenné válik, akkor annak felelőssége őt terheli. Ez alól csak az oldaná fel, ha jobbnál jobb javaslatokkal állna elő, de az alakuló ülésre az Iványi Gábor alapította hajléktalanellátó szervezet fenntartói átvételén túl egy előterjesztése sincs – amit támogatni fogunk az ellátás zavartalansága érdekében. De mégiscsak: elindul egy új ciklus és Budapest újraválasztott vezetőjének egyetlen árva szava sincs arról, hogy mire készül, mitől lesz élhetőbb ez a város.

Milyen a viszonya Magyar Péterrel? Elképzelhető-e, hogy a későbbiekben a Tisza Pártban kap szerepet?

Nincs ilyenről szó, néhány alkalommal beszéltünk fővárosi ügyekről. Ezt meghaladó kapcsolatunk nincs.

Hatékony lehet-e a közös munka Karácsony Gergellyel, ha már a kezdeteknél így egymásnak feszülnek?

Tarlós Istvánnal is sok vitám volt, de rendkívül eredményes volt a közös munka, gondoljunk csak a budai fonódó villamosra, a busz- és villamosbeszerzésekre. Karácsony Gergellyel tagadhatatlanul erősen terhelt a viszonyunk. De Budapest számára nem az egók harca a fontos, hanem az, hogy a választott vezetők a város lakóiért dolgozzanak, akkor is, ha nem járnak együtt sörözni.

Mit szól a Fidesz hajléktalanszámláló és közterület megtisztító javaslatához? A Kétfarkú Kutya Párt frakcióvezetőjének, Kovács Gergelynek három javaslatát is tárgyalja a közgyűlés pénteken, köztük az állatvédelmi központ létrehozásáról szólót. Megelőzték?

Az önkormányzati rendészet létszámbővítését és a kukák visszaszerelését a kampányban magam is szorgalmaztam, ezek támogathatók. A hajléktalanok megszámolása a civil és egyházi szervezetek részéről szerintem anélkül is zajlik, hogy a Fidesz ezt előterjesztené. Az állatvédelmi központ létrehozásával kapcsolatban a Kétfarkúak is készítettek, meg én is benyújtottam egy javaslatot és ez jó is így, régi adóssága ez Budapestnek. Karácsony 2019-es programjában is benne volt, de nem történt semmi. Apró siker, hogy a főváros most javaslatomra felveszi önként vállalt feladatai közé az állatvédelmi központ létrehozását és működtetését. Kovács polgármester úr a finanszírozására tett javaslatot. Az átláthatóságra vonatkozó javaslata szintén örvendetes és támogatandó, de ehhez nagyon hasonló elveket már az előző ciklus elején lefektettek, csak azután ugyanúgy nem tették ki a szerződéseket, a cégek működése továbbra is átláthatatlan. Szép dolog öt évente transzparenciát hirdetni, de tettek nélkül nem sokat ér.

Karácsony Gergellyel tagadhatatlanul erősen terhelt a viszonyuk – ismerte el

Már az első Fővárosi Közgyűlésre benyújtotta a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó előterjesztést. Miért ez a nagy sietség?

A ciklus elkezdődött. Új ötletek láthatóan csak az új ellenzéktől érkeznek. Bízom benne, hogy a közgyűlés támogatja majd, bár Karácsony továbbra sem híve. A közgyűlési döntések azonban önmagukban keveset érnek, ha azután nem történik semmi. Éppen ezért oda fogok figyelni a döntések megvalósítására is.

Új felügyelőbizottsági és igazgatósági tagokat neveznének ki és menesztenék a cégvezetőket is. Általános politikai tisztogatás mellett vannak erre szakmai érvek is?

Nem is értem a kérdést. Az igazgatósági és felügyelőbizottsági posztokat az előző választás eredményei alapján osztottak szét az akkori frakciók között. Azóta volt egy új voksolás, megváltoztak az erőviszonyok, miért maradnának ugyanazok az emberek? Azt sem lehet tisztogatásnak nevezni, ha azt mondom, ezekre a posztokra az adott cég profiljához legalább valamelyest konyító szakemberek üljenek és ne pártfunkcionáriusok. Ha az eddigi delegálási mód lenne, akkor mi ilyen embereket küldenénk. De most zavarban vagyok. Mert Karácsony Gergely ugyan kiírt egy pályázatot ezekre a posztokra, ugyanakkor hétfőn azt mondta, hogy várja a Fidesztől az erre vonatkozó javaslataikat. Most akkor pályázat vagy mandátumok szerinti helyosztás? A kettő együtt nem megy. A cégvezetők esetében egy új ciklus elején van helye egy transzparens pályázatnak. Rólam lehet tudni, hogy többük munkájával sem vagyok elégedett. A főpolgármester mindenesetre úgy írta ki a pályázatot, hogy belevette, megtartaná a régieket. Ez megint nagyon hasonlít a kormányzati metodikához, ahogy az is, ahogy Kiss Ambrusnak kreáltak egy posztot, amint kiderült, hogy esélye sincs a főpolgármester-helyetteségre. Ahogy a Fidesz: ha az Országgyűlésen nem lehet átvinni, akkor Orbán Viktor megoldja okosban.

Egy apró konfliktus máris támadt a Tisza Párttal abból, hogy Magyar Péterék két tanácsnokot jelölnek, Ön viszont valamennyi tanácsnoki pozíciót megszüntetne…

Nem egyeztettünk erről. Az én álláspontom az előző ciklus rossz tapasztalatából táplálkozik, amikor a két tanácsnok – Élő Norbert és Havasi Gábor – érdemi szakmai munka helyett innen finanszírozta a XII. és a XXII. kerületi DK, illetve a Momentum választási kampánycsapatát. Ha a Tisza vagy a Kutya Párt ragaszkodik a tanácsnoki rendszerhez és másként működtetnék, akkor nyitott vagyok erre, de az alap hozzáállásom az, hogy megvan a főváros tanácsnokok nélkül is.

Erősen bírálja Karácsonyt, hogy nincs víziója erre a ciklusra. Ön szerint hová kellene eljutni ennek az önkormányzati ciklusnak a végére?

Ez a közgyűlés abban az évben alakul meg, amikor Podmaniczky Frigyes születésének 200 éves évfordulóját ünnepeljük. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökeként nagyon sokat tett Budapest fejlődéséért egy olyan időszakban, amikor az országról és a városról nagyon mást gondoló politikusok vitatkoztak a főváros jövőjéről, de képesek voltak ezeken a vitákon felülemelkedni létrehozva számos olyan értéket, amelyekre máig büszkék vagyunk. Az én programom is arról szólt, hogy az erőforrásokat erősen koncentráló Orbán-kormánnyal kialakult mélyen átfagyott kapcsolatot felolvasszuk legalább néhány ügy mentén. Budapest leszállópályán van, manapság egy lengyel bányászváros is nagyobb ütemben fejlődik. Muszáj megtalálni ezeket az olvasztópontokat, új lapokat nyitni, különben a város lecsúszik. A programomban ezeket a külső kerületek és lakótelepek fejlesztésében, a rozsdaövezetekben, a közlekedési csomópontok, folyosók kialakításában, lakhatási kérdésekben, sétáló utcák létrehozásában, a zöldítésben találtam meg, de lehet sok más közös ügy. Egészen lehetetlen politikai helyzetekből is talált már Budapest kiutat, Podmaniczky példáján okulva ezen kell dolgoznunk most is.

Probléma adódott abból, hogy nem lehetnek elítélt bűnözők a Tisza Sziget tagjai.