Gáspár Szilárd a fizikai erejét bevetve alkot: bokszkesztyűben püföli az agyagot, mígnem az felveszi a kívánt formát. A szatmári születésű alkotó folyamatosan karbantartja magát, hogy maximális energiával hozhassa létre a munkáit. Készít például agyagöntvényeket, melyekbe teljes erővel püföl bele, így hozva létre expresszív, absztrakt alkotásokat.
Ilyen a boksz és a rajz
Meglepő látvány tárult elénk múlt héten a budai K.A.S. Galériában, ahol Gáspár Szilárd kolozsvári képzőművész a saját kiállításának megnyitóján egy társával bokszmérkőzést tartott a közönségnek. Az akció előtt a két ellenfél meztelen felsőtestét fekete fóliával tekerték körbe, majd fehér alapon piros betűkkel írt „Fragile” (törékeny) feliratot ragasztották rá. A mérkőzés során ezért a testük lett a műtárgy, melyet a sorjázó ütésektől folyamatosan védeniük kellett. – Ez a performance engem szimbolizál: az érzéki, finom énemet, illetve a harcos, brutális oldalamat – mondta a művész.
Noha a művész sokaknak brutálisnak tűnhet, valójában egy kifinomult alkotó. A nagyváradi Partium Egyetem tanáraként rajzot és szobrászatot tanít, az előbbin például agyagba rajzol a hallgatóival. – Szatmárnémetiben születtem 1991-ben, és már gyerekkoromban nagyon szerettem rajzolni, ezért amikor ötödikes lettem, a szüleim beírattak egy művészeti líceumba. Mivel édesapám bokszedző volt, és folyamatosan mesélt a boksz rejtelmeiről, ezért szép lassan megismertem a sportágat. Tizennégy éves voltam, amikor beiratkoztam egy bokszklubba anélkül, hogy ő tudott volna róla. A szüleim ezt az irányt nem nagyon támogatták, inkább a művészet felé akartak terelni.
A kétféle érdeklődés a fiatal éveit is végigkísérte: a líceumban folyamatosan rajzolt, miközben a bokszban sorra nyerte a nemzetközi versenyeket.
– Több mint száznegyven hivatalos mérkőzésem van, ebből több mint száz győzelem. 2013-ban én lettem az országos harmadik helyezett
– meséli.
Az iskola utolsó évében azonban nem volt kérdés, hogy a Kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetemre fog felvételizni, mivel az osztálytársai nagy része is ide jelentkezett. – Mondták nekem, hogy a szobrász szakon nagy lesz a konkurencia, ezért inkább kerámia szakra mentem, de közben mindkét művészeti ágban képeztem magam – mondja.
Fel is vették elsőre a szobrász mester szakra, az első tanévben viszont nem találta a helyét, mígnem egy tanára azt a feladatot adta, hogy nyomot kell hagyniuk valamilyen anyagon. – Erre a témára készítettem agyagból egy bokszzsákot, egy stáb pedig levideózta, ahogy bokszkesztyűben püfölöm azt. Ez már akkor meglepő volt mindenkinek, hiszen nem nagyon tudták hova tenni a performance-ot. Egy tanárom, Septimiu Jugrestan viszont azt mondta, hogy olyan dolgot hoztam létre, amit nem tudnak elvenni tőlem, mert az annyira erős.
Az energia formál
Mindez 2014-ben történt, amikor Szilárd összebarátkozott az Ecsetgyár nevű kolozsvári művészeti egyesület tagjaival, Betüker István és Veres Szabolcs festőművészekkel, akik szintén szatmári születésűek. – Eljártam ebbe a körbe, de elsősorban azért, hogy focizzak a fiúkkal, miközben láttam, hogyan is élnek a művészek. Ők reggel bementek a műterembe, aztán próbálták az alkotásaikat valahogyan megteremteni. És ez nekem olyan hihetetlen volt, mert én előtte nem hittem, hogy ilyen létezik. Hogy valaki azzal foglalkozik reggeltől estig, hogy műtárgyakat hoz létre.
Egy focimeccs után megmutatta Veres Szabolcsnak az agyagzsák püföléséről készített felvételét, a festőnek pedig annyira megtetszett, hogy a szobrászt az Ecsetgyár egyesület Bázis nevű galériájába invitálta, hogy adjon elő az ötéves évfordulójukon egy hasonló performance-ot. – Addig közönség előtt nem léptem fel ezzel a produkcióval, így amikor az megtörtént, hatalmas megdöbbenést keltett, hogy egy sportoló a kiállítótérben az energiáját úgymond szabadjára engedi.
Miközben nem foglalkozik a létrejövő műtárgy külalakjával, ezért nem is kontrollálja magát. Csak az energia formálja az agyagot. – A performance után egyből művész lettem. Oda kerültem, ahová a többiek, engem is elkezdtek külföldi galériákba vinni – mondta Szilárd. A felkérések egymás után jöttek: megkereste Budapestről Gulyás Gábor esztéta, hogy az akkor még hazánkban is kiadott Flash Art művészeti magazin egy lapbemutatóján adjon elő egy performance-ot. Ezután a bukaresti Zorzini F Gallery felajánlott neki egy solo show-t, melyen több menetben már három, agyaggal töltött zsákot ütött szét. A siker aztán folytatódott, a galérián keresztül 2016-ban kiállított Tel-Avivban, 2017-ben New Yorkban és Szöulban, Európában pedig több mint harminc városban lépett fel.
Eközben azon dolgozott, hogy a művészetét folyamatosan megújítsa, olyan provokatív helyzetekben mutassa meg magát mint sportolót, hogy az a közönséget meghökkentse. Létrehozott például a bokszpárnák mintájára puha agyagból egy úgynevezett akciófalat, melyet az egyik oldalától a másikig végigpüfölt, illetve mással együtt is „ringbe” szállt, hogy a megnyitóin végigvigyen egy többmenetes bokszmeccset. Emellett a munkaeszközeit is kiállította: kiöntötte bronzból a bokszkesztyűjét és a fejvédőjét, illetve bemutatta a szétvert, fekete bokszzsákot egy hófehér, téglalap alakú posztamensen, így teremtve meg a kontrasztot a klasszikus és a kortárs művészet között. Illetve kisebb reliefeket is létrehozott, olyan téglalap alakú, műgyantából készült műveket, melyekbe előzetesen jól belepüfölt.
Transzban fortyogó erő
Szilárd szerint az emberek azért szeretik a művészetét, mert a performance során nagy mennyiségű energiát enged szabadjára, melyet szinte harapni lehet. A kiállított tárgyakra ugyanez igaz, hiszen ha megnézzük a szétbokszolt reliefeket vagy a fekete-fehér fotókat, melyeken Szilárd „bünteti” az agyagfalat, önkéntelenül is elképzeljük az adott mű létrejöttét.
– Számomra egy ilyen tárgy a harcot, a küzdelmet jelképezi. Mintha tükörbe néznék, és látnám magam. Mintha magammal küzdenék – vallja a művész. Úgy érzi, az alkotás folyamata is egy harc, hiszen a művésznek meg kell „küzdenie” az anyaggal, hogy létrehozza a művet, és megmutassa azon keresztül a saját énjét. – Az emberek egy kedves és nyugodt személyiségnek ismernek, de amikor elkezdem kreálni ezeket a műveket, teljesen transzba kerülök, és brutális munkákat hozok létre.
A legújabb művein emberi kezeket öntött ki agyagból, az egyiken például egy egész falat készített belőlük, amivel a háborúkra utalt.
– A szüleim és nagyszüleim kezéről mintákat vettem, melyeket sokszorosítottam, és létrehoztam egy tonna kezet, mert kíváncsi voltam, hogy az vizuálisan milyen hatással lesz a nézőre
– mondja.
Egy másik művén a belepüfölt agyagba előzetesen mintát nyomott bele, így idézve meg nagyszülei lakásának hengerelt tapétáját, melyet fiatalon nézett, amikor szüleivel még náluk laktak. Az egyik fotóján pedig egy agyagból készült ajtót látunk, melyet szintén végigütött a művész. – Ez az alkotás a pandémia idejére utal, amikor mindenki karanténba kényszerült, miközben a zárt ajtók mögött felgyülemlett az energia. A művemen én is felszabadítottam ezt a fortyogó erőt.
