– Az állatokhoz való kötődésük mellett sokan az emberekkel szembeni ellenérzéseik miatt fordulnak az állatok világa felé. Az etológusokkal mi a helyzet?
– Bár a szüleim többször is megígérték, hogy kapok egy kutyát, egészen harmincéves koromig nem tartottam állatot. Az emberi kapcsolataim terén nem akadt semmi kifogásolnivaló, jól beilleszkedtem az aktuális közösségekbe, nem az emberek közti nehéz alkalmazkodás eredménye a vonzódásom az állatok felé. Ebben teljes mértékig élvezhettem a családom támogatását. Édesapám informatikusként, édesanyám újságíróként dolgozott, s nagy érdeklődéssel figyelték, mi lesz ebből az egészből. A családban előzmény nélküli az engem foglalkozó területek iránti elköteleződés.
– A középiskola alatt hogyan folytatódott a tehetsége kibontakozásához vezető út?
– Nyilvánvalóan a könyvek befolyásolták az érdeklődésem, faltam Gerald Durrell könyveit, s nagyjából az összes, Afrikával, majmokkal kapcsolatos könyv lekötötte a figyelmemet. Lassan körvonalazódott, pontosan a tudomány melyik területén köthetek ki. A középiskola utolsó évében kötelező feladat volt egy kutatás elvégzése, és bár akkoriban megfordultam az etológia tanszéken, végül pszichológiából csináltam a kutatást Pléh Csabánál. Pszichológus és biológus végzettséggel rendelkezem, mind a két szakirányon az agyi folyamatokkal foglalkoztam.
– Fő kutatási területe jelenleg az állatokra fókuszál. Az emberek nem voltak érdekesebbek?
– Ahogy az ember tudományosan elmélyül ezekben a dolgokban, egyszeriben rájön, hogy amikor az állatokat vizsgálja, akkor is az embereket vizsgálja. Minden, amiben eltérünk az állatoktól, rólunk mond el valamit. Az állatok beszédfeldolgozását vizsgálom, s igazából azt kutatom: mi az a nagy különlegesség, ami az emberben megvan, az állatokban pedig nincs meg. Mi az a több lépés tehát, ami elvezetett minket oda, hogy nyelvhasználók vagyunk. Már az egyetemen is a nyelvhasználat, a pszicholingvisztika érdekelt. A családom révén kétnyelvű vagyok (lengyel és magyar – a szerző), a kétnyelvűség hatásait vizsgáltam az emberi kognícióra.
– Nemegyszer Afrikában is járt.
– Kamerunban önkénteskedtem fél évig egy csimpánzmenhelyen. Afrikában nagy probléma az illegális vadászat, a státuszszimbólumnak számító bozóthúsfogyasztás. A szülőket levadásszák, és a kölyköket gyakran háziállatként tartják. Az így felnőtt egyedeket gyűjti össze a menhely, és próbál meg nekik egy második életet adni.
Az egyetem alatt elmentem Kongóba is, ahol egy gorillapopulációt vizsgáltuk egy kutatás részeként.
