Országos Roma Önkormányzat;

- Mennyei értékek

Többek leszünk, mint képviselők – jelentette ki az elnökké választott Aba-Horváth István az Országos Roma Önkormányzat, pardon, új nevén a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata alakuló ülésén.

Aba-Horváth István a Fidesz anyagi és politikai támogatásával elsöprő győzelmet arató Cigány Közösségek Szövetsége, tehát egy kormánypárti szervezet jelöltjeként lett az országos önkormányzat vezetője. Ennek ellenére azt ígéri, hogy a testületből száműzni fogja a (párt)politikát. Szakmai alapon működő, átlátható és elszámoltatható roma érdekképviseletet szeretne. Miközben hangsúlyozza, hogy a regnáló kormánnyal együtt kell működni, nem holmi politikai elvárásoknak akar megfelelni, hanem a teremtő Istennek. Annak érdekében, hogy képes legyen eleget tenni a tisztségéből fakadó felelősségnek, naponta önvizsgálatot tart – ahogyan fogalmazott – a mennyei értékek mentén.

És akkor most térjünk vissza a földre. Ha a valóságot nézzük, akkor egy teljesen kivéreztetett, bedöntött országos önkormányzatot látunk. Az előző testület nem úgy táncolt, ahogyan a hatalom fütyült. Ettől aligha függetlenül a kormány – korábbi időszakokban keletkezett, erősen vitatott visszafizetési kötelezettségekre hivatkozva – másfél éve megvonta az állami támogatásokat.

A testület Dohány utcai székháza bezárt, a hivatalban nincsenek munkatársak, a képviselők nem kaptak tiszteletdíjat. A tartozás óriási, a kassza üres. A Belügyminisztérium mossa kezeit.

Lelkes nekibuzdulásokat és fogadkozásokat öt évvel ezelőtt, az országos önkormányzat akkori alakuló ülésén is hallottunk. Meg azelőtt és azelőtt is. Sok minden nem változott. Nem kérdés: ahhoz, hogy a roma testület kimásszon a slamasztikából, kormányzati mentőövre van szükség. Az ilyesmit azonban a Fidesz nem szokta nagyvonalúan, ellenszolgáltatás nélkül dobálni. Így aztán – a szakmai működés ígérete ide, mennyei értékek oda – korántsem lehetünk biztosak abban, hogy megvalósul mindaz, amiről Aba-Horváth István beszélt. Túl szép, hogy igaz legyen.