Végül kiderült, az oktatásirányítás miért érezte szükségét annak, hogy még az idei tanév első félévében, kötelező gyorstalpaló elvégzésével és számonkéréssel frissítse fel a pedagógusok ismereteit a 2020-ban bevezetett új NAT-ról, vagyis a Nemzeti alaptantervről. Egy újabb tervezet szerint ugyanis törvényi szinten írnák elő, hogy a tanárok csak a NAT értékeinek megfelelő tankönyvekből, tansegédletekből „közvetíthessék” a tudást a diákok felé.
Ha a közeljövőben megszavazzák a jogszabály-módosítást, akkor ez már akár törvénysértésnek is minősülhet.
Persze, a központi elvárás eddig is az volt, hogy a pedagógusok az új NAT-hoz kidolgozott állami tankönyveket használják. Ám ezek sokszor annyira gyatra minőségűek, pontatlanok, hiányosak, hogy a tanárok, ha tehetik, inkább az iskolai könyvtárakban felhalmozott régebbi, de jól bevált, szakmailag magasabb színvonalú, nem állami kiadású könyveket veszik elő, vagy a szülők szerzik be őket saját költségükön és csempészik be az osztálytermekbe.
Igaz, a tervezet, ahogy az a legtöbbször lenni szokott, most sem fogalmaz egyértelműen. Konkrét tiltást nem tartalmaz, csak azt, hogy a NAT-ban szereplő „érvényes értékeknek megfelelő” könyveket, segédleteket kell használni. Ki dönti el, melyik tankönyv felel meg a jelenlegi NAT értékeinek? Egy biztos: nem a pedagógusok. Azt pedig, hogy a kormányzat mely köteteket tartja megfelelőnek, nem nehéz kitalálni. Az utóbbi években nem ok nélkül száműzték a népszerű magánkiadós tankönyvek több mint 80 százalékát a hivatalos tankönyvjegyzékből.
A cél világos: a törvény erejével kell felszámolni a szabad tankönyvválasztás maradékait. Nem lennék meglepve, ha a következő lépés a Nemzeti Tankönyvkommandó létrehozása lenne. Őrültségnek hangzik, de már annyi minden valóra vált, amit korábban őrültségnek hittünk.