hegymászók;Himalája;mentőakció;

- Három napig élelem nélkül rekedt két hegymászó a Himaláján

A páros csütörtökön vészjelzést adott le, miután egy sziklaomlásban elvesztették az ellátmányukat és a mászófelszerelésüket. Vasárnap az indiai katasztrófavédelem megtalálta és kimenekítette őket. 

Kimenekítették azt a brit hegmászót és amerikai társát, akik három napig élelem nélkül rekedtek a Himaláján - írja a The Guardian

A 37 éves Fay Manners és a 31 éves Michelle Dvorak éppen az észak-indiai Chaukhamba hegyet mászta meg, amikor csütörtökön vészjelzést adtak le, azóta pedig nem lehetett hallani róluk. A páros arról számolt be, hogy elvesztették sátrukat és mászófelszerelésüket, miután egy sziklaomlás a szakadékba rántotta táskájukat, így ellátmány nélkül maradtak.

Vasárnap az indiai katasztrófaelhárítás szóvivője közölte, hogy a két nőt mintegy 6000 méteres magasságban találták meg. A tájékoztatás szerint már mindkét hegymászó biztonságban van, de nagyon kimerültek. A mentőakció 80 órán át tartott, és az indiai légierő és hadsereg bevonásával zajlott. A légierő szerint a mentésben egy francia hegymászócsoport is közreműködött, ők segített nekik leereszkedni arra a magasságra, ahonnan végül légi úton emelték le őket.

Műveleti korlátozások miatt. Irán legutóbb kedden korlátozta a légiforgalmat, amikor 180 rakétát lőtt ki Izraelre.