Ilyen hosszú háborúra még sosem kényszerült Izrael Állam. Minek tulajdonítható, hogy ilyen mértékben megerősödtek a környékbeli terrorcsoportok és ilyen komoly kihívást jelentenek a világ egyik legmodernebb, legütőképesebb hadseregének?
- A gázai övezetben tevékenykedő Hamász terroristái által Izrael ellen elkövetett tavaly október 7-i mészárlásokhoz, és az időközben a libanoni Hezbollah terrorszervezet révén a végső pattanásig feszített északi front Iránt és más proxi-szervezeteit is bekapcsoló további regionális eszkalálódásához nem csak helyi, hanem számos globális tényező is hozzájárult.
Mint például?
Az egész országot megrengető tragédia megértése, és kiváltó okainak elemzése végett visszamehetünk egészen a zsidó állam 1948-as megalakításáig, és az utána rögtön kirobbant úgynevezett palesztin-izraeli konfliktus gyökereihez, az első majd a soron következő számos háborút beleértve. A konfliktusok időbeli rendezését követően Izrael máig nem tekinthet el az országot körülvevő szomszédai ellenséges, fenyegető magatartásától, jóllehet a különböző háborúk végkifejleteként békét kötött Jordániával és Egyiptommal, emellett viszonylagos nyugalmat biztosító tűzszüneti megállapodást Libanonnal és Szíriával.
Az izraeli hadsereg jogos önvédelemre törekszik, az Egyesült Államok szövetségi támogatásával a zsidó állam az évtizedek folyamán világviszonylatban vezető katonai hatalomra tett szert. Ily módon, a szomszédos síita Hezbollah, illetve a Hamász terrorszervezetek által gerjesztett helyi konfliktusokat a különböző izraeli kormányok rendre vissza tudták szorítani, ahogyan a Jichák Rabbin egykori miniszterelnök halálához vezető oslói egyezményt követő Júdea és Szamária [Ciszjordánia] területein dagadó nacionalista feszültséget is sikerült valamennyire kordában tartani. A szőnyeg alá söpört indulatok elfojtása nyomán a feszültség palackba zárása azonban nem egyenlő a megoldással, ezért az országot fenyegető újabb és újabb, és egyre erőteljesebb biztonsági incidensek követték egymást. Eközben a környező terrorszervezeteket támogató és az egész régiót veszélyeztető Irán agresszióját és nukleáris képességeinek növekedését lényegében és időben a felelős nagyhatalmak nem tudták visszafogni. Bár megkérdőjelezhető a Barack Obama volt amerikai elnök által megkötött iráni atomalku hatékonysága, ugyanakkor Donald Trump elnök ad-hoc kilépése az egyezményből kvázi szabad kezet biztosított a teheráni vezetésnek a korlátok nélküli urándúsításhoz. A jelenlegi Joe Biden vezette kormány tehetetlen diplomáciai próbálkozásai semmilyen eredményre nem vezettek. Annak ellenére, hogy a Trump által korábban kezdeményezett Ábrahám Egyezmény, ami az Izraellel való normalizáció révén diplomáciai megoldást kínált a régió stabilizálásához, az arab világ legfontosabb és nagyhatalmú szereplőjét, Szaúd Arábiát ezidáig nem sikerült meggyőzni a csatlakozáshoz. Mondhatni, hab a tortán az immár évek óta zajló orosz-ukrán háború, nem kevés iráni közreműködéssel.
Mindezektől eltekintve egyértelmű, hogy az október 7-i terrortámadás végkifejlete elsősorban az izraeli hírszerzés és a katonaság lefagyásának hibája. Ugyanakkor, a Palesztin Hatóság gyengítésére irányuló törekvések mögött a Hamász terrorszervezet egyre növekvő magabiztossága, illetve anyagi hátterének felhízlalása - többek között a katari dollár milliók átengedése, rendre az izraeli politikai vezetés döntéseinek következménye. Hasonlóképpen, számos Izrael ellen elkövetett terrortámadás, beleértve az október7-i mészárlás tervezőjeként ismert Hamász-vezér Jahíje Szinwár, egy korábbi túszalku következtében ezredmagával történő szabadlábra helyezése. Összességében az október 7-i mészárlás az ország 76 évvel ezelőtti megalapítása óta zajló rendezetlen nacionalista konfliktus végső berobbanásának utolsó sarokköve.
Egy év pokol, és még nincs végeKezdettől benne volt az eszkaláció veszélye?
Állampolgárainak védelme és a hadsereg régióbeli elrettentő erejének visszaállítása érdekében a történtek után Izrael érthetően a végsőkig elmenő, drasztikus megtorló válaszlépései eredetileg nem foglalták magukban a széleskörű eszkalációt. A következményeket az iráni támogatottságú Hezbollah lényegében október nyolcadik napjától kezdve harcolta ki, beleértve a jelenleg is zajló izraeli szárazföldi hadműveletet, és megelőzően a libanoni terrorszervezet vezetése, illetve a Hezbollah élén álló hírhedt Hasszán Naszrallah kiiktatását, hasonlóan a hírszerzés személyhívó-műveletét.
Az ország gazdaságát jelentősen megterhelő hosszúra nyúló háború a döntő jelentőségű biztonsági érvek mellett, belpolitikai okokra is visszavezethető, különös tekintettel az október 7. előtt a nemzet egységét megingató, a Legfelsőbb Bíróság erejének gyengítésére irányuló úgynevezett jogi reform miatt kialakult kormányellenes törekvésekre.
Meglepetésként érte Izraelt a Hamász terrortámadása. Kezdetben Izraelben is, de világszerte is az volt a fő kérdés, miként történhetett meg, kinek a felelőssége ez. Aztán szép lassan mintha feledésbe merült volna ez a kérdés. Ma már úgy tűnik, Benjamin Netanjahu megmenekült, elhaltak a tüntetések, elfelejtődött az ő és kormánya felelőssége…
Az immár egy éves szomorú évfordulójához érkezett október 7-i Hamász támadást követően a kezdeti időszakban a kormány és különös tekintettel Benjámin Netanjahu miniszterelnök iránti bizalom sokáig a mélyponton volt. Miközben a hírszerzési és védelmi vezetők, beleértve a Sábák belbiztonsági szolgálat és a hadsereg vezérkari főnökei, illetve számos magas rangú biztonsági tisztviselő vállalta a felelősséget és a háború után történő felelősségre vonással együtt lemondásukat helyezték kilátásba. Tény, hogy a miniszterelnök ezidáig nem vállalt felelősséget. Kijelentette nem áll szándékában lemondani a politikai hatalomról, és azt hangsúlyozta, hogy 2023. október 7. kizárólag a hadsereg és a biztonsági ügynökségek mulasztásának következménye, emellett időnként utalt a korábbi kormányellenes tüntetések a terroristák magabiztosságára gyakorolt állítólagos hatására.
Az egész országot megrendítő tragédia, az eddig feldolgozatlan traumák, illetve a veszteségek feldolgozása érdekében, és még abban az esetben is, ha a miniszterelnök felelőssége elhanyagolható lenne [ami nehezen elképzelhető] erkölcsi szempontból és a nemzeti megbékélés érdekében joggal elvárható az ország kormányfője részéről történő bocsánatkérés és felelősségvállalás. Az izraeliek szignifikáns többsége hasonlóan vélekedik ez ügyben, nemkülönben a történtek teljeskörű kivizsgálására kijelölt állami vizsgálóbizottság felállítását illetően. A miniszterelnök a háborúra hivatkozva többször is hárította hasonló jellegű vizsgálat megindítását, és elvetette a kormány legitimitását megújító választások kiírását. Azzal érvelt, hogy a választók által felruházott joga szerint kötelessége az ország biztonságának helyreállítása végett kezdeményezett háborúk győzelemig tartó vezetése.
Benjamin Netanjahu támogatottsága újra nő. Miért?
A kezdeti mélypontok után, a hadsereg látványos sikereire támaszkodó, és a nemzetközi porondon kétségkívül impozánsan teljesítő Netanjahu népszerűsége értelemszerűen nőtt, de jelenlegi politikai legitimitása messze nem éri el a korábbi szintet. A legutóbbi közvélemény-kutatások eredményei bár pártja, a Likud népszerűségének moderált növekedését jelzik 21-25 mandátum elmarad a jelenlegi 32-től. A viszonylagos pozitív változás azonban nem az ellenzék rovására írható, hanem a miniszterelnök koalíciójának radikális partnerei, mint Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter Ocma Jehudit frakciója, illetve a kiesés szélén egyensúlyozó Becalel Szmotrich pénzügyminiszter [Vallásos Cionizmus] pártjának megcsappant mértékű támogatottságának köszönhető. Összességében azonban a Netanjahu kormány blokkja 52-54 mandátumra számíthatna egy új választás esetén, ami messze elmarad a kormányalakításhoz szükséges 61, illetve a jelenlegi 64 parlamenti helytől.
A túszok bármi áron történő kiszabadítását követelő tüntetések is megszűntek a libanoni front megnyitásával. Úgy tűnik, mintha Izrael lemondott volna a Gázában raboskodó több mint száz állampolgáráról. Minek köszönhető ez?
- A túszok kiszabadítását követelő mozgalom tüntetései tulajdonképpen a tavaly október 7-i elhurcolásukat követően folyamatosan zajlanak, egyre erősebb intenzitással illetve támogatással. A közelmúltban a nagyobb hatékonyság érdekében a szervezők úgy döntöttek, hogy egyesítik erejüket a kormányellenes demonstrációkkal, melynek kiváltó oka a múlt hónap elején a hadsereg által bejelentett megrendítő hír volt, miszerint a gázai alagutakban megtalálták a többnyire a Nova fesztiválról elhurcolt Eden Jerusalmi, Hersh Goldberg-Poland, Uri Danino, Karmel Gat, Alexander Lobanov és Almog Szaruszi holttestét. Az izraeli médiában idézett biztonsági tisztviselők szerint az amerikai - izraeli Hersh sérülése miatt, valamint a női túszok közül Karmel és Eden, annak a lehetséges tűzszüneti megállapodásnak az első, humanitárius szakaszában szabadult volna, amely végül meghiúsult. A hadsereg bejelentése után félmillióan vonultak fel a tel-avivi utcákon és többszázezren országszerte.
A felmérések szerint az izraeliek jelentős többsége a túszok kiszabadítását támogatja megállapodás ellenében. A látszat ellenére a nagyszabású tüntetések nem gyengültek, a szervezők a libanoni helyzet fokozása miatt, még a Polgárvédelmi Parancsnokság irányelveinek szigorítása előtt felfüggesztette a tüntetések szervezését, biztonsági okok miatt. Ettől függetlenül, amint a hadsereg szóvivője Daniel Hagari ellentengernagy nyilatkozatai is hangsúlyozzák, a többség egyetért azzal, hogy Izrael nem érhet el győzelmet a túszok kiszabadítása és az északi lakosok biztonságos hazatérése nélkül. A tavaly novemberi több mint száz fogvatartott hazatérését biztosító megállapodást követően Gázában még mindig száz körüli elhurcolt izraelit tartanak fogva, de azt nem tudni, hányan vannak még életben.
Az izraeli média egységesen támogatja a hadműveleteket, de emellett jelen van az aggodalom, hogy Izrael milyen áron éli ezt túl, milyen Izrael lesz a háború utáni Izrael? Mi a széles társadalmi hozzáállás ebben a kérdésben, amit a nagyvilág egy része népirtásnak, illetve állami terrorizmusnak valamint a szomszédos ország szuverenitása megsértésének tart?
- Az izraeliek, és nemkülönben a média egységesen támogatja a zsidó állam önvédelemhez való jogát, ehhez nem fér kétség. Az egyébként demokratikus vita, mint mindig „a hogyan és milyen áron” körül alakult ki, az eltérő nézetek harcában azonban nincs helye az állítólagos népirtás abszolút demagógiájának. A gázai és libanoni konfliktus, illetve az országot fenyegető különböző iráni proxi-terrorcsoportok és az egész régiót érintő teheráni vezetés agressziója elleni fellépés jogossága nem megkérdőjelezhető, ugyanakkor az olyan politika-szintű kérdések, mint a miniszterelnököt érintő felelősségvállalás joggal foglalkoztatja az izraeli közvéleményt. Az izraeli közéletet foglalkoztató kérdésekben jártasak számára az is nyilvánvaló, hogy a zsidó állam elleni inzultusokat megtorló válaszlépések valamint a diplomácia összehangolása, emellett Izrael nemzetközi megítélése illetve a felmerülő civil áldozatok száma versus járulékos veszteségek, a modern zsidó állam történetében örökös dilemma volt.
A héber médiában emellett, olyan konfliktusokat övező társadalmi problémák megvitatása is fontos és szükségszerű, mint a gazdaság túlterhelése, illetve az elmúlt hónapokban tapasztalható [október 7. előtt is] magas elvándorlás. Paradox módon a háború jogcímén teljesen érthetetlenül mellőzött ultraortodoxokat kötelező katonai szolgálat kormányzati ejtése, illetve az eleve politikai döntés miatt meghiúsult túszalku, vagy annak a kérdése, miért várt a koalíció 11 hónapot az északi kitelepített lakosság visszatérését háborús célnak minősítő döntésével, csak néhány részlete a társadalmat jelenleg érintő fontos kérdéseknek. A háború folyamatát befolyásoló katonai illetve diplomáciai egyensúly és következményeinek vitatása azonban nem zárja ki az ország biztonságát támogató egységes nemzeti felelősségvállalást.
Értékelése szerint, van remény arra, hogy katonai győzelemmel térjen vissza a béke minden fronton, vagy előbb-utóbb tárgyalásos úton rendeződik a helyzet? Utóbbi esetben kivel kell ehhez tárgyalni – a két érintett terrorcsoporttal, annak ellenére, hogy a nemzetközi alapelv szerint „terroristákkal nem tárgyalunk”, vagy netalán Iránnal, vagy kivel?
Izrael nem tárgyal terroristákkal, az áthidaló diplomáciai egyeztetések közvetítők révén történnek. Enélkül, egyébként nem szabadulhatott volna ki tavaly novemberben a Gázában fogvatartott túszok egy csoportja sem. Ami Libanont illeti, az északi szomszéd politikai mozgásterét jelentősen megbénító terrorszervezettel úgyszintén nincs sok tárgyalnivaló.
Egyébként bármilyen hihetetlen, de a zsidó állam békés szándékú, ha megtámadják, akkor viszont nincs pardon. Ennek megfelelően, a libanoni szárazföldi hadművelet elvileg korlátozottnak indult, Izraelnek egyetlen célja a korábbi 1701. számú ENSZ BT. határozat [2006] betartására irányult, ami megtiltotta a Hezbollah számára, hogy katonai jelenlétet tartson fenn a Litani folyótól délre, mintegy 30 kilométerre az izraeli-libanoni határtól. Izraelhez legközelebbi proxi-terrorszervezetének kvázi kiiktatása, különös tekintettel Naszrallah likvidálására válaszul kezdeményezett iráni támadást követően Jeruzsálem azonban erős visszavágót tervez, ami nem zárja ki Teherán nukleáris képességeinek kiiktatását sem. Amennyiben közvetlenül az amerikai választások előtt tervezett akció valóban megtörténik, végleg berobbanthatja a közel-keleti konfliktust, a háború ezen stádiumában nem hagyva teret a diplomáciai tárgyalásoknak.
