LMP;fizetés;javaslat;polgármesterek;

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. október 7-én

- Az Orbán-kormány megfontolandónak tartja a polgármesterek fizetésének emeléséről szóló LMP-s javaslatot

Az önkormányzati dolgozók helyzetét is napirendjére tűzi, az ország teherbíró képességével párhuzamban.

Szóba került hétfőn napirend előtt az Országgyűlés ülésén az az LMP által kezdeményezett törvénymódosítás, mely alapján jelentősen emelkedne a főpolgármester, a kerületi és megyei jogú városok, illetve a kisebb települések polgármestereinek a fizetése.

Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese felszólalásában az önkormányzatiság erősítését, a polgármesterek munkájának megbecsülését szorgalmazta, kiemelve, hogy szerinte a most elkezdődött új önkormányzati ciklus elején kell rendezni a polgármesterek fizetését. Hozzátette, a parlament előtt van az LMP javaslata, amely

a kerületi és a megyei jogú városok polgármestereinek fizetését a mindenkori nemzetgazdasági átlagbér négyszeresére, a főpolgármesterét pedig hatszorosára emelné.

Kanász-Nagy Máté kiemelte, óriási felelősségük van a polgármestereknek, több tízmilliárdos költségvetések felett kell rendelkezniük, a jelenlegi fizetéseket ugyanakkor egy sok évvel ezelőtti jogszabály rögzíti, miközben az elmúlt időszakban 40-50 százalékos infláció volt. A fővárosi önkormányzat működésével kapcsolatban üdvözölte, hogy valódi viták alakultak ki, szerinte jó lenne, ha ez a „szakmai pezsgés” beköszönne a parlament falai közé is. Majd megjegyezte, Karácsony Gergely főpolgármester tovább panaszkodott, de volt olyan képviselő – Vitézy Dávid – akinek javaslatait konszenzussal fogadta el a fővárosi önkormányzat.

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára úgy reagált, az ülésen valóban sok vita zajlott, azonban erősen kérdéses, hogy a fővárosi önkormányzat működése jelen pillanatban megfelel-e a jogszabályi feltételeknek. – Legyünk bizakodók, hogy a főpolgármesternek sikerül úrrá lenni a kialakult káoszon – jegyezte meg. Az államtitkár a polgármesterek bérére vonatkozó javaslatot

megfontolandónak nevezte, szerinte az LMP kezdeményezése így „nyitott kapukat dönget”, kiindulási alapnak nem rossz, de további munkálatokat igényel.

Jelezte, a kormány az elmúlt hónapokban foglalkozott azzal, hogy a polgármesterek bérét sávosan határozzák meg, összefüggésben az általuk viselt felelősséggel. Ugyanakkor – folytatta – nem elegendő csupán a polgármesterek fizetéséhez hozzányúlni, a kormány felelősséget visel az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők bére iránt is. Az államtitkár közölte, időről időre az egyes ágazatok bérét a kormány rendezni kívánja, így a következő időszakban az „ország teherbíró képességével párhuzamban” az önkormányzati dolgozók helyzetét is napirendjére tűzi.

Istentől is üzenetet kapott az új nevet viselő érdekképviselet, a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata új elnöke. Sztojka Attilával együtt kell működni, de megkérdezi, mennyi a matek.