Az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (NSF), amely biztosította a pénzügyi fedezetet a Texasi Egyetem tudósai számára, hogy működtetni tudják a Joides Resolution (JR) nevű kutatóhajót, még tavaly bejelentette, hogy ez év szeptemberétől nem tudják finanszírozni az óceánok talaján történő fúrásokat. A támogatás megszüntetését az NSF a Nemzetközi Óceánfelfedezési Programtól és partnereitől a továbbiakban már nem érkező pénzekkel indokolta, ami sokak szerint nem kielégítő magyarázat, hiszen a költségek csekélyek voltak a haszonhoz képest. Az NSF teljes 2023-as büdzséje a 10 milliárd dollárt közelítette, a Joidesre ennek mindössze 0,7 százalékát fordították.
Az elmúlt negyven évben ezekkel a fúrásokkal a hajó rengeteg adatot gyűjtött, amelyek segítettek a tudósoknak megérteni a Föld struktúráját és történetét. A JR felfedező útjainak eredményei alapvetően járultak hozzá a klímaváltozás, a tektonikai lemezmozgások, az élet kialakulása és a földrengések, valamint a vulkánkitörések miértjének, mikéntjének megértéséhez. “Az, hogy megfosztottak minket ettől az ,,igáslótól" véget vet mindennek, mert másképpen nem tudunk ezekhez az ismeretekhez hozzájutni. Elvesztjük azt a lehetőséget, hogy olvasni tudjunk a klímaváltozás történelemkönyvéből” - nyilatkozta a Guardiannak Thomas Ronge, a Svalbard-expedíció projektvezetője. A hajó utolsó útja koranyáron a Norvégiához tartozó Svalbard-szigetvilág körül volt, az ottani fúrások azt segíthetnek megérteni, hogyan omlott össze a sarkvidéken a jégtakaró több ezer évvel ezelőtt, ami a mai események modellezésének megkönnyítéséhez járulhat hozzá.
Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent a hajó kivonása a kutatómunkából, át kell tekinteni, milyen adatokhoz lehet hozzájutni a tengeri fúrások által. A hatvanas évek elején a Project Mohole volt az első fúrási expedíció, amelyet a CUSS I nevű hajóval - amelynek a fedélzetén egy fúrótorony volt - végeztek a kutatók. Ekkor a kéreg, amely a Föld legfelső rétege és a köpeny, amely az alatta lévő legvastagabb réteg határára fúrtak le. A műveletelről a regényíró és amatőr oceanográfus, John Steinbeck írta a Life magazinban megjelent cikkében. “Ez volt a nyitánya annak a hosszú távú tervezetnek, amely annak az ismeretlennek a felfedezését célozza, amely a két harmadát teszi ki bolygónknak, és tenger alatt található. Kevesebbet tudunk erről a területről, mint a Holdról” - olvasható az írásában. A küldetés sikertelen volt, de ezzel kezdődtek el az óceánmélyi fúrások.
Az óceán talajának rétegei a víz nyomásától sziklaszilárddá állnak össze, így a szárazföldi mintákkal szemben, zavaró változásoktól mentesen tanulmányozhatók az egyes időszakokhoz tartozó rétegek: minél mélyebb a fúrás, annál régebbre lehet visszatekinteni. A Joides expedíciói során tudtak a kutatók először lefúrni a földköpenybe, az onnan felhozott rétegminták az élet kilalakulásának rejtélyeit is segítettek kideríteni.
A Joides kiesése azonbann megnyitja a lehetőséget más országok számára: a legénység és a kutató munkatársak egy része már Kínába szerződött, ahol a szupermodern Mengxiang fúróhajó már készen áll arra, hogy a JR eltűnésével keletkezett űrt betöltse. Ugyanakkor lehet, hogy van halvány remény arra, hogy a hajó megmeneküljön a bontástól. A Ház egy törvényjavaslata arra utasította az NSF-et, hogy a következő évben fordítson 60 millió dollárt három kutatóútra, de ezt legkorábban csak decemberben szavazzák meg és még a szöveg sem teljesen egyértelmű. Garancia tehát arra, hogy a fúrások - legalábbis nyugaton - folytatódhatnak nincs, egy egész tudományág kényszerült ezzel parkolópályára. „A legrosszabb azonban a szaktudás elvesztése, mert ha azok az emberek, akik bekötött szemmel tudják vezetni a hajót, más munkát találnak, vagy nyugdíjba mennek, a tudásuk elvész” - nyilatkozta Thomas Rongen.
