Számos hírportálon megjelent a hír október 7-én, hogy „a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében lezajlott négy projektből két esetben, összesen 10,2 milliárd forint értékben fedett fel túlárazásokat az Integritás Hatóság. Az alapvető élelmiszerek beszerzésével megbízott cégek közül volt olyan, ahol 70 százalékos túlárazást találtak. Az ügyben a hatóság feljelentést tesz...”
A cikkek két szereplőt említenek: az egyik a gyanú szerint 70 százalék körül, míg a másik olyan 37 százalékkal árazta túl a négy uniós támogatású projekt keretében az élelmiszereket. Bár mindez 2016-ban történt, és már 2017-ben nyilvánosságra került a gyanú, még nincs jogerős ítélet. Addig tehát az ártatlanság vélelme is mindenkit megillet.
A csibészkedésekhez 1989 óta már sajnos hozzászoktunk. Ha ilyenek nem történnének, sok mindenki nem lenne annyira gazdag, viszont esetleg „az istenadta nép” kicsit jobban élhetne.
De ezt már sokan és sokféleképpen lekottázták, csak valahogy akiknek a kotta olvasása lenne a dolguk, azoknak nincs hozzá tehetségük. Nem véletlenül tartunk ott, ahol tartunk. Ám úgy tűnik, van a kórusban egy nevető harmadik: nem más, mint az ellenőrző hatóság. Ez talán a Magyar Államkincstár, hiszen az operatív programok az ő kezükön mennek keresztül, én legalábbis így tudom.
Egy pályázat menete nagy vonalakban a következő: kiírják, azt valakik elolvassák és elindulnak, hogy kapjanak a pénzből. Megírják, megíratják a pályaművet, de mindenképp aláírják azt mint mindenben korrekt, felelősséggel vállalt anyagot. Ugyan szerepeltek-e ebben az anyagban a túlárazás jelei? Ha igen, az szándékos csalás; ha nem, akkor vagy nem kértek nagyker árajánlatot, vagy nem járnak boltba, tehát hasraütéses alapon írták a pályázat. Ami még az ártatlanság vélelme mellett is nagyon nehezen hihető. Ezután - szigorúan határidőre - benyújtják a művet, valaki befogadja, de ő nem vesz észre semmit. Elkerül a bírálatra, ott sem tűnik fel, hogy valami nem stimmel. Egy vezető aláírja, de ő sem fog gyanút. Majd egy fő vezető az aláírásával elengedi a pályázatot, és lehet menni a kasszához.
Mint olvashattuk, az eredmény mintegy 10,2 milliárd forintos túlárazás. A derék olvasóban ilyenkor számos kérdés merülhet fel. Az első: szándékos volt-e, ha igen, kihez, kikhez került a különbözet. Ezt ki kellene deríteni. A második: akik bíráltak, utasításra tették-e, vagy alkalmatlanok a munkájukra. Egyik sem maradhat következmények nélkül. A harmadik kérdés: valóban azt gondolták, hogy ekkora simlisség nem derül ki? Negyedik kérdés: arra számítottak netán, hogy ha kiderül, akkor elsikálják? Van feladat bőven, tisztelt nyomozó hatóság.
Úgy tűnik, valaki valahol tisztességes volt, és ezzel borította a bilit. Vagy már túl sokan tudtak a visszaélésről, egyszerűen nem lehetett mást tenni? De a rászorulókkal csinálták mindezt! Van lejjebb? Igaz, lassan az egész ország a rászorulók közt van.
Ám ha mindez jogerősen is bebizonyosodik, nem lehet tovább szőnyeg alá söpörni, hogy nagy baj van a bírálattal és az ellenőrzéssel, az egész folyamattal.
A szerző agrármérnök.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
