rendőrség;ORFK;visszaváltás;kukázás;guberálás;üvegvisszaváltás;

A magyarok mellett külföldiek, például távol-keleti emberek is megjelentek a visszaváltható palackokat guberálók között

- Megszólalt az ORFK, a fegyelmezett kukázás nem bűn

Csak a szemetet kiborító randalírozók ellen intézkednek. Ha valaki guberál és visszaváltja a palackot, tulajdonképpen köszönetet érdemel – véli a két hét alatt együttérzőre váltó rendőrség.

Célunk nem a büntetés, hanem a társadalmi normák és a békés együttélés biztosítása – közölte honlapján (a több mint egy hete náluk lévő, kapcsolódó kérdéssorunktól nem függetlenül) az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az ügy háttere az ORFK által közel két hete a Dívány megkeresésére küldött, egész más szemléletű válasz.

A palackvisszaváltási lehetőség által elszaporodó kukázások kapcsán a szerv akkor még csak a 2012. évi hulladéktörvényt idézte, miszerint a szemét a kidobás pillanatától a hulladékkoncessziós társaságé – a MOHU-é -, illetve alvállalkozójáé. Ha tehát „a hulladékot a gyűjtőedényből az arra nem jogosult személy” távolítja el, az alkalmas „tulajdon elleni szabálysértés elkövetésére”. Ennek nyomán pedig, feljelentés alapján, „az eljárás alá vont személlyel szemben szabálysértési előkészítő eljárás indul”. Akkori tájékoztatásuk szerint a bírság 6500-tól 65 ezer forintig terjedhet, ami ismétlődés esetén 90 ezer forint is lehet. Az online magazin tudósítása komoly közéleti hullámokat vetett.

A hulladék kérdése társadalmi ügy, kezelése felelősség – közölte most honlapján frissített álláspontját a rendőrség. Ezért rendelkezik a törvény úgy, hogy a hulladéknak mindig van tulajdonosa. Fontos, hogy ne legyen egyetlen olyan pillanat sem, amikor azért senki nem visel felelősséget, amikor a kidobott szemét sorsa nem követhető és nem számonkérhető. Ez azonban csak a kérdés egyik oldala - hangsúlyozzák. Közös érdekünk, hogy egészségünk és környezetünk védelme, tisztán tartása, valamint a fenntarthatóság elérése érdekében a lehető legtöbb hulladékot újra feldolgozzák – vélik. Így, aki a mások által kidobott visszaváltható palackokat összegyűjti és elviszi a gyűjtőpontra, az ORFK szerint nem büntetést, hanem tulajdonképpen köszönetet érdemel. De annyit mindenképp, hogy önmagában e tevékenységéért ne kelljen rendőri fellépéssel számolnia – írják. A rendőrség minden esetben szem előtt tartja a szabályozás mögött húzódó, valós társadalmi érdekeket. Éppen ezért

pusztán az, hogy ha valaki mások által elhagyott, eldobott visszaváltható palackokat gyűjt, nem ad okot rendőri intézkedésre. Ilyennel csak annak kell számolnia, aki mindezt nem a társadalmi együttélés szabályai szerint teszi: aki kiborítja a kuka tartalmát, megrongálja a tárolót, 

a lakóközösséget zavarva, hangoskodva, megbotránkoztató módon viselkedik. A rendőrségnek nem az a célja, hogy a békés, másoknak kárt nem okozó állampolgárokat zaklassa; az ő tevékenységüket nem minősíti társadalomra veszélyesnek – szögezi le az ORFK.

Információink szerint a közterület-felügyelők szintén intézkedhetnek a guberálókkal szemben. Bár a Népszava kapcsolódó kérdéssora szintén több mint egy hete áll a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságánál, a jelek szerint a budapesti szerv különböző ügyosztályai még mindig dolgoznak a megfelelő válaszon.

Az ügyben egyébként Gulyás Gergely is megszólalt a csütörtöki Kormányinfón, mondván, abszurdnak tartja, hogy a magyar hatóságok kukázásért büntetnek hajléktalanokat. A kancelláriaminiszter szükség esetén a jogszabálymódosítás lehetőségét sem zárta ki.

A cég a GDP idei növekedését 1,6 százalékra várja, szemben a korábbi 2,7 százalékkal, míg a 2025-ös várakozást 4,2 százalékról 3,4 százalékra vette vissza.