Orbán Viktor;

- Szabadláb

Egy európai ország – nem szerintünk, hanem az Orbán-kormány 2013-as migrációs stratégiája (!) szerint – kétféle eszközzel húzhatja magára a menekültáradatot. Egyrészt a küldő országokból induló migrációs útvonalak kiépítésével (például a vendégmunkás-import liberalizálásával; nemzetközi tapasztalat, hogy ha egy küldő országnak bármilyen okból fölkerülünk a térképére, onnan nem csak legális migránsok fognak érkezni), másrészt az illegális migráció infrastruktúrájának erősítésével (mint az embercsempészek tömeges szabadon engedése: ez olyannyira bornírt ötlet, hogy a stratégia szerkesztői rémálmukban sem gondoltak rá).

Ugyanezen Orbán-kormány a közelmúltban több ezer rutinos, helyismerettel és kapcsolatokkal rendelkező, jellemzően a balkáni útvonalra dolgozó embercsempészt engedett ki a börtönből. Kormányközeli megmondók ma már nyíltan felvállalják, hogy végső soron bosszúból csinálták – „ha Brüsszel migránsokat akar, megkaphatja”. De bármi volt is a valós motiváció, a tény attól még tény marad: az illegális migráció legfontosabb humán infrastruktúrája jelentős erősítést kapott. Az intézkedés jogilag sem feltétlenül megalapozott - a végrehajtó hatalom bírói döntést írt felül rendeleti úton; a rendelkezés papíron reintegrációs őrizetbe helyezésről szól, de a gyakorlatban ezeket az embereket szabadon engedték, és semmilyen módon nem követik nyomon a mozgásukat, holott maga a reintegrációs őrizet a társadalomba történő visszaillesztésről szól -, morális és közbiztonsági szempontból viszont bizonyosan megalapozatlan. Emlékeztetőül: „Szervezett, fegyveres erőkhöz köthető migránsbandák vették át a piacot a déli határnál” (Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke) – ezek az emberek grasszálnak most szabadon. Ami mintha nem lenne tökéletesen szinkronban Orbán Viktornak a minap az Európai Parlamentben elmondott szavaival: „ne kérjék tőlem, hogy köztörvényes bűncselekményt elkövetőket engedjünk ki a magyarországi börtönökből”. A miniszterelnök itt azokra a német állampolgárokra célzott, akik nálunk támadtak meg neonácinak vélt személyeket - ám ha Magyarország általánosságban nem az a hely, ahol köztörvényeseket kiengednek, akkor miért teszik ezt konkrétan a hazánkat és Európát (a kormány szerint) fenyegető legnagyobb veszély, az illegális migráció különösen elvetemült szervezőivel?

A brüsszeli színpadra vitt kormányfői kampánybeszéd amúgy is tele volt logikai bakugrásokkal. A szónok állítólag békés programismertetőre készült, ennek azonban nem csak a bekészített retorikai patronok sora mond ellent, hanem az is, hogy a magyar kormánypárt romániai vazallusa, az RMDSZ továbbra is a példátlanul kemény kritikát megfogalmazó Európai Néppártban ül – ha máshonnan nem, Orbán rajtuk keresztül biztosan tudhatta, mire számíthat az EPP-től. Mint ahogy nyilvánvalóan előre tudta a „köztévé” is – aligha véletlen, hogy nem merte élőben adni a vitát: így is embert próbáló meló lehetett utólag összevágni belőle egy olyan verziót a rajongóknak, amiből a magyar embercsempész-mentő jött ki győztesen.