„Lehet még toldozni-foldozni, de vége van a NER-nek” – mondta a lapunknak adott videóinterjúban a héten Nagy Ervin színművész. Egy lelkes Tisza-szimpatizánstól – aki arcát és hangját is adja a párt kommunikációjának – nem eget rengetően döbbenetes kijelentés, de még mielőtt bárkit is vágyvezérelt gondolkodással vádolnánk, a friss pártszimpátia-felmérések szerint lankadni látszik a Fidesz-szavazók harci hevülete, már alig pár százalékra lemaradva toporog, morajlik, habzik mögöttük a Tisza. Ha nem hiszünk a közvélemény-kutatásoknak, mert erre is jó okunk lehet, akkor elég csak körülnézni, mi történt a héten a hazai politikában. A nagy büdös semmi, mondhatni.
Persze csak mert Orbán Viktor brüsszeli turnéja miatt vigyázó szemét most nem idehaza tartja, az Európa Tanácsban egyedül csörtet be a „csatamezőre”, megannyi zsebre dugott kéz mellett elhaladva. Miközben miniszterelnök-kollégái lelkesen puszilkodnak még politikai ősellenségeikkel is, a családi fotókon is kiállnak mögüle, hogy érzékeltessék, az Unió jelenlegi elnökségének elnökét a nemkívánatosság aurája lengi körbe. Hazatérve majd úgyis előadja, mekkora siker volt az újabb békemisszió, már folyamatban a mocsárlecsapolás, az árvízi védekezésnél beszerzett vízügyi ismereteknek hála. Az Európai Néppárt meg költse patikára azt a pénzt, amit a Facebook-kampányukba toltak, azt üzenve, hogy Orbánnak ideje menni. Ezt úgysem ők döntik el, hanem a magyar szavazók, bár ugye most őket is kissé maga alá gyűrte az őszi szezonális depresszió.
Ám ez csak átmeneti állapot, míg a kormány túl nem lendül a kreatív válságon, amit jól jelez, hogy amíg nincs itthon a gazda, a propaganda is pihenget.
Legfeljebb kiégett híradásokat gyárt a Tényekbe Magyar Péter pirossal bekarikázott péniszéről, ha már minden eddigi karaktergyilkos próbálkozás úgy lepattant az emberéről, mintha a talpától a feje búbjáig síkosítóval lenne bekenve.
