jövőkutatás;Összeomlás;Pogátsa Zoltán;Stumpf-Biró Balázs;

- Orangutántól a holnaputánig: válságlánc tartja össze a szélsőségeket

Az emberi elme számára – de legalábbis a legtöbbünknek – felfoghatatlan változásokat hoznak az elkövetkező évtizedek. Az elmúlt fél évszázad szocializációs környezete nem tanított meg bennünket arra, hogy akár egy emberöltő alatt leszünk kénytelenek igazodni valami gyökeresen máshoz. Szélsőséges klímajelenségekhez, eszkalálódó háborús konfliktusokhoz, láthatáron belül kerülő erőszakos magatartásokhoz. Élnek még jó néhányan a második világháború fegyverropogását, veszteségeit és túléléseit zsigereikben hordó nagyszüleink közül, de tapasztalati örökségük nem elegendő a huszonegyedik század kihívásainak megoldásához. A világhatalmi rendszer szétesőben, a természeti környezet is kíméletlenül jelez, az erőforrások fogytán, ahogy a béketűrés is. Az összeomlástól mégsem érdemes rettegnünk, mert a rettegés egyrészt sehová sem vezet, másrészt mindig lehetnek kevésbé rossz forgatókönyvek. Valamilyen civilizáció biztosan megmarad. Már elkezdődött a történet, amely eldönti, milyen.

Kasszandrát, a görög mitológia tragikus sorsú jósnőjét csúnyán megleckéztette Apollón. A művészetek istene odaadása jeléül látnoki képességgel ruházta fel az Olümposzt is ámulatba ejtő trójai szépséget, aki ennek ellenére visszautasította a szerelmét. Apollón kegyetlen büntetést rótt ki a csalfa jósnőre. A jövendölésben utolérhetetlen lett, de soha senki nem hitt a szavának. Se Trója védői, akiket rászedett és lemészárolt az akháj sereg, se Agamemnón, akivel együtt a jósnő és gyerekeik élete is bevégeztetett.

A Cassandra Program Holnapután elnevezésű hírlevelét olvasni nem kis szorongással jár, de a hírcsokor nem is ígér önfeledt derűt. Legutóbbi kiadásában a „rendszerszintű összeomlás” köré szerveződik az összeállítás. A kollapszológia kibontakozóban lévő tudományágának fogalmát akként határozza meg, miszerint az összeomlás az a folyamat, amelynek végén az alapvető szükségleteket (víz, élelmiszer, lakhatás, ruházat, energia stb.) a lakosság többsége számára már nem lehet észszerű költséggel biztosítani a törvényes felügyelet alatt álló szolgáltatásokon keresztül. Valójában, fogalmaznak, sohasem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy az összeomlás világszinten megtörtént-e, vagy sem, ám azt, hogy minket, a családunkat, az otthonunkat érintette-e, tudni fogjuk.Volt egy ilyen megérzésünk…

Aki kőkorszaki

A Cassandra Programnak küldetése van: szervezeteket, közösségeket, magánszemélyeket kívánnak felkészíteni a számtalan tényező együttes hatásának eredményeként várható lényeges életkörülmény-változásra. És szorgalmazzák, hogy az élhető élet fenntartása érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint kell alkalmazkodnunk az új feltételekhez. A Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató nevével fémjelzett program szerint a többség számára az összeomlás gondolata nem vagy csak nehezen befogadható, így türelemre van szükség a vegyes reakciókkal szemben. Előfordulhat, hogy a témában való elmélyülés hatással lehet az ember kedélyállapotára, a szorongás és a depresszió gyakori reakció az összeomlás lehetőségének vizsgálatakor, írja a szerző. Ugyanitt szakember felkeresését is javasolja, ha szükségét érzi valaki. És ha már pszichológus: Stumpf-Biró 2018-ban, Írországból való hazaköltözése után ismerkedett meg Jem Bendell angol professzorral, a mélyalkalmazkodási mozgalom elindítójával, akinek a válságfolyamatokról írt és nagy viharokat kavart tanulmánya sokakat juttatott pszichológushoz. De valahol talán érdemes elkezdeni megérezni a félelmet is, hogy ne kelljen megijedni a végén. A kutatóra egyébként felszabadítóan hatottak Bendell gondolatai, mert úgy érezte, nincs egyedül a hasonló meglátásaival.

A szorongás és a depresszió a legkevesebb, amit az elmúlt bő másfél évtized felmutatott: a H1N1-világjárványtól a globális pénzügyi válságon és az Európa békéjét ostromló orosz agresszión át a migrációs válságig, a Covid-pandémiáig és a Közel-Kelet kiterjedt háborúval fenyegető kríziséig számos történés borzolta a kedélyeket.

A válságláncolat következtében magától értetődően jelenik meg a szorongás, amelyet a legkevésbé sem csökkentenek az Európát és benne Magyarországot tépázó hatások. 

Ezeket idehaza a politikai klíma fokozza tovább, miután a kormány a meghirdetett nemzetegyesítésben elakadt a pártját fogók egyesítésének öncéljában. Az ország másik fele ezt is krízisként éli vagy élheti meg. Amikor tehát a születendő gyermekek lehangoló számáról elmélkedünk, akkor érdemes látnunk, hogy a családpolitika egyet lép előre a családtámogatásokkal, kettőt pedig hátra a saját maga által keltett feszültségekkel, amelyekkel a maguktól is beszivárgó negatív szociológiai hatásokat tetézi.

Ha nem hiszünk a közvélemény-kutatásoknak, mert erre is jó okunk lehet, akkor elég csak körülnézni, mi történt a héten a magyarországi politikában.