Mióta a világ zsarnokai megöregedtek, egyre gyakrabban néznek – ha a pocakjuk ezt megengedi – az övük alá, majd kiadják választóiknak (nyilván maguknak is) a lelkesítő parancsot: „Legyen újra nagy!” Nyilván ezzel magyarázható Putyin vágyakozása az „összement” Oroszország uraként a valahai Szovjetunió vagy Trumpé a II. világháború után a világ uraként tisztelt USA nagysága iránt; de Hszi Csin-pingnek az „Egy Kína elvre” alapozott, Tajvant elfoglalni akaró hadgyakorlatozása és Orbán Viktor tusványosi világrengető tervei meg az Európai Unió soros elnökeként elmondott beszéde zárómondata is.
VILÁG MACSÓI, EGYESÜLJETEK! Azt nem merem állítani, hogy az agresszivitás kizárólagos férfitulajdonság, de azt igen, hogy a világ országaiban a gazdasági növekedés nehézségeit, a pénzügyi zavarokat, a kiáltó társadalmi egyenlőtlenségből fakadó belső feszültségeket a férfi politikusok hajlamosak férfiasságuk régi dicsőségét felidéző kardcsörtetéssel, katonásdival, sőt országuknak háborús kalandokba kergetésével eltakarni – ha már egyszer orvosolni nem tudják. A politikusi alkalmatlanság ily módon a férfiúi tehetetlenség mesterséges eszközökkel való palástolásával párosul, amit nem oldhat meg más, mint az agresszív kirohanások, mások méltóságának sértegetése, a háborús játékok, egyszóval a politikus nagyfiúk Viagrája.
Talán innen ered, hogy csak addig érdekes számukra a játék, amíg ők győznek, vagy fordítva, addig kell játszani-feszíteni a húrt, amíg a porondot nem ők hagyják el győztesen. Fütyülnek a játékszabályokra: ezért rúgta fel Putyin a II. világháborút lezáró, a határok sérthetetlenségét valló elveket, Trump a választások utáni békés hatalomátadás több évszázados amerikai hagyományát, a magyar vezér a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő jogállamiságot.
CSÁSZÁR VAGY POLGÁR? Az önmaguk (vélt) nagyságától megszédült vezérek szívesen is mutogatják magukat. Putyin erőművészként félmeztelenül vágtat lóháton, Trump a TV-sorozatok népszerű sztárja, Hszi Csin-ping a „vörös herceg”, a háromezer tagú kínai parlament ura,
Orbán pedig hangsúlyos meghajlással kísért mímelt kézcsókkal érzékelteti a női vezetőkkel, hogy nem becsüli őket semmire.
Azok, akik a választókat magukkal egyenlő polgárnak tekintik, megosztják töprengéseiket, határozott kijelentések helyett elmondják a lehetőségek közötti választás érveit, nem csupán szózatot intéznek hozzájuk, hanem beszélgetést is kezdeményeznek velük. Így tett George Washington, John Kennedy, Bill Clinton, Tony Blair, Mark Rutte, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Göncz Árpád. Pontosan tudták, mi több, érezték, hogy értelmiségi foglalkozás a politikai vezetőké, ők sem többek a válaszóknál, legfeljebb több oldalról képesek vizsgálni azt, amit a mindennapi életben a polgárok csak egyik oldaláról ismernek. A polgárok vezetője, a politikus nem EGY ügyű. Vele szemben a császárnak csak egyetlen ügye van: saját maga, saját hatalmának megőrzése, saját gazdagodásának védelme.
ÉN FIZETEM ŐKET! Ezt a mondatot – a legenda szerint - a magyar vezér mondta közel három évtizeddel ezelőtt, amikor egy rivális pártvezető érdeklődött nála, hogy lehet az, hogy a Fideszben nincsenek viták. Viszonylag könnyű a legfőbb vezető tekintélyét megőrizni, ha erős az anyagi függés, és a vezér (illetve az O1G napig Simicska Lajos) tartja rajta a szemét a fizetési listán.
„Az én fizetem őket” szervezési elv ma már szinte valamennyi országgyűlési képviselőre kiterjed, hiszen a képviselők a NER által bevezetett szabályozás alapján egy közepes cég ügyvezetőjével azonos nagyságú fizetést kapnak. A képviselői alapdíj a NER szabályozás szerint háromszorosa a hivatalos (KSH) bruttó átlagkeresetnek, ami most 3 x 636700 forint, azaz 1,9 millió. Ám valamilyen országgyűlési bizottságban minden képviselő jelen van, és ebben az esetben ez már az alapdíj 1,2-szerese, azaz 2,3 millió forint. Ehhez járul az esetlegesen bérelt irodahelyiség, illetve lakás bérleti díja, a benzin- és mobilköltség megtérítése.
Nehéz ezt az igazán jelentős összeget odahagyva, bátran, „Viagra nélkül” kardozni. Nem csoda, hogy alig néhány képviselő engedheti meg magának, hogy szembe merjen szállni a vezérrel, illetve a képviselői kifizetési lista felügyelőjével, az országgyűlés elnökével (Hofi szavával: a bajszossal). Ilyen kard- és pénzhatalom birtokában Viagra nélkül is a vezéré a legnagyobb (szó).
A HAZA ATYJA. Talán az sem véletlen, hogy a zsarnoki vagy a zsarnoki hatalom megszerzésére törő rendszerekben gyertyával is nehéz nőket találni a politikai vezérek kormányában. Bármennyire szélsőségesnek számít IS az olasz Meloni, amellett, hogy maga is nő, a 28 tagú kormányának a negyede nő; a spanyol Sanchez 27 tagú kormányában a nők száma 12; a német Scholz 17 tagú kormányában kilenc nő foglal helyet; a lengyel Tusk kormányának harmada (32-ből 10) nő. Nem folytatom, pedig érdemes lenne a lett, a litván vagy a cseh, a holland kormányról is szólni, de mindenütt azt látjuk, hogy a politikai felelősséget viselő miniszterelnökök kiemelten fontosnak tartják, hogy a választók őket ne „cár-atyuskának”, a haza atyjának tekintsék, hanem nép valamennyi rétege (így hangsúlyozottan a nők) jólétén, boldogulásán dolgozó felelős csapat vezetőjének.
Egyszerűbben a felvilágosult, modern államok vezetői a magyar vezérrel szemben a haza javát és nem a javait akarják, ezért a kormányban mindenki osztozik a közös felelősségen, legyen nő vagy férfi, vagy épp nyíltan vállaltan meleg. A népéért, népe jólétéért felelős vezető ellágyulhat, a haza atyja mindig katonásan kőkemény.
SZÓHASZNÁLAT. Nem tudom, feltűnt-e a kedves olvasónak, hogy hazánkban alig beszél – valamirevaló – politikus az adófizetők pénzéről. Arról tudunk, hogy a közpénz olykor elveszti közpénz jellegét, de arról, hogy ez a közpénz bizony az adófizetőktől (magyar, dán, német, spanyol) származik, szinte soha nem hallunk.
Talán innen ered, hogy amikor a pénzügyminiszter sajnálkozva nyilatkozik, hogy valamire már nem fussa, akkor mindig a költségvetésről beszél, mintha a költségvetés csak úgy jönne szembe az utcán, és nem arról volna szó, hogy az adófizetők bizony őtőle várják, hogy alaposan gondolja meg, számoljon utána, mire is költi a pénzüket.
Ezért ámulok, amikor az ellenzék vezetői is azt ígérik, hogy ha ők győznek, akkor bizony hazahozzák Brüsszelből a magyarok pénzét. Apróság, de a „magyarok pénzét” az unió adófizetői (német, dán holland fickók) adták össze, ezért ez bizony pont annyira a „magyarok pénze”, mintha a valahai „kémbankban” (Nemzetközi Beruházási Bank) a magyarok érdekét képviselve kémkedtek volna. Azon is csodálkozom, ha az Európai Unióról, Brüsszelről egyszer úgy beszélnek, mint ellenségünkről, amelyet „el kell foglalni”, egyszer meg mint a mi szolgánkról, aki értünk dolgozik.
Nehéz eldönteni, attól változik-e a szóhasználat, hogy elgurult a Viagra, vagy éppen ellenkezőleg, az előírtnál többet vett be a vezér.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.