- Nem csak esztétikailag lenyűgöző, rendezői bravúrokban is bővelkedik Van Gogh utolsó éveit felölelő retrospektív kiállítás Londonban

A kétszázadik születésnapjára pazar látnivalóval kirukkoló múzeum a Hollandiából Dél-Franciaországba költözött festő (1853–1890) tragédiába torkollott rövid életének utolsó két évéből válogatott, melyet Arles-ban, illetve Saint-Rémy-de-Provence-ban töltött. A teljes őrület felé araszoló mester könnyen hozzáférhető, egyben rendkívül kifejező kültereket, parkokat, kerteket, zöld zugokat vetett vászonra, nem takarékoskodva a festékkel. Modelljei is új környezetéből kerültek ki, és szimbolikus jelentőséget tulajdonítva nekik A költőnek, vagy A szeretőnek nevezte el őket. Ahogy ezt a National Gallery a kiállítást kísérő útmutatójában hangsúlyozza, ezekből a híres, közkedvelt festményekből és nagy műgonddal elkészített rajzokból egy „kevésbé ismert Van Gogh bontakozik ki: világos szándékokkal, mérlegeléssel és nagy ambícióval”.

Az 1824-ben alapított National Gallery történelmében ez az első átfogó Van Gogh-tárlat. Bicentenáriumának jelentőségén kívül az is indokolja a nagyszabású vállalkozást, hogy kereken száz évvel ezelőtt került a tulajdonába a festő két ikonikus műve, a Napraforgók és a Van Gogh széke. A kiállítás számos kurátori vívmányának egyike, hogy először hagyja el az Egyesült Államokat 1935-ös megvásárlása óta az Arles-ban készült, jelenleg a Philadelphiai Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő Napraforgók kép, így most együtt jelenik meg a National Gallery saját Napraforgóival és a kettő között a La Berceuse, Bölcsőt ringató nő portréjával. A philadelphiai festményt Van Gogh arles-i barátai, a Ginoux házaspár adta el eredetileg egy Carroll Tyson nevű férfinek, tőle vette meg 1935-ben a híres amerikai múzeum. A londoni „kiadás” 1889 májusában került Vincent áldozatkész öccséhez, a műkincskereskedő Theóhoz, és egészen addig a család őrizte, míg a londoni intézmény meg nem vásárolta. A Vincent van Gogh által megálmodott dekoratív elrendezés, lényegében triptichon most először válik valóra, köszönhetően egyben a La Berceuse-t büszkén birtokló Bostoni Szépművészeti Múzeum nagyvonalúságának is.

Van Gogh költői fantáziájának szárnyalását és a szerelemmel kapcsolatos gondolatainak mélységét jelzi, hogy ezek központi témákká váltak számára. 1888-ban, amikor négy szobát bérelt a szemében oly becses Sárga Házban, az előtte elterülő parkot Költők kertjének nevezte el, ahol a képzeletében az olasz reneszánsz költészet óriásai, Petrarca és Boccaccio sétálgattak. Az itt született és most Londonban látható egyik csoda a párizsi D'Orsay múzeumból érkezett Csillagos éj, melyen jól kivehetően jelennek meg szerelmesek.

Rögtön az első teremben láthatóak a címadó A szerelmes és A költő portréi. Előbbi a mai Algéria területén szolgáló zuávok tetszetős egyenruháját viselő jóképű Milliet hadnagyot ábrázolja, akinek a nők körében aratott sikereit Van Gogh egyszerre csodálta és irigyelte. A holland festőre szakosodott Martin Bailey a kiállítás alkalmából készült írásai felhívják a figyelmet arra, hogy Milliet csillag és félhold rendjelét Van Gogh ismeretlen okokból megfordította. Ugyancsak az 1888-as év termése az Eugène Boch festőt megörökítő A költő arckép. Van Gogh Dantét látta a keskeny arcú férfiben, aki, – ahogy ezt a háttért képző mély kék ég is aláhúzza – „nagy álmokat mert álmodni”.

A különlegesen értékes, nagy és érdekes utat megtett kiállítási tárgyak közé tartozik Van Gogh 1889-es Önarcképe. A kép John Hay Whitney személyes tulajdonaként londoni missziója idején a mindenkori amerikai nagykövet Regent's Park-i rezidenciáját díszítette. Whitney 1961-ben hagyta el négy év után Londont, majd 1982-es halála után másfél évtizeddel özvegye, Betsy a washingtoni National Gallery-re hagyta a képet, hogy azután innen találjon vissza átmenetileg a brit fővárosba. Egy másik a tokiói A Nyugati Művészet Múzeumából kikért 1889-es Rózsák című mű, mely az összeállítás többi képétől eltérően minimalista fehér keretbe került. Ez valójában a korábbi ráma replikája, amibe a festmény akkor került, amikor a Van Goghot Auver-sur-Oise-ben kezelő Paul Gachet doktornak ajándékozták. A Van Gogh fivérek számos képpel fejezték ki hálájukat az orvosnak, aki maga tervezte meg ezek kereteit. A Rózsák Gachet fia adta el 1923-ban, majd egy japán gyűjtőn keresztül került a nyilvános gyűjteménybe. Martin Bailey hívta fel a figyelmet egy titok lelepleződésére is. Ez az első alkalom, hogy kiderült, a Nyilvános park, Arles vászon két korábbi Van Gogh kiállításon „névtelenként” szereplő tulajdonosa nem más, mint az üzletemberként, filantrópként és gyűjtőként egyformán sikeres Bernard Arnault, a Louis Vuitton luxuscikk birodalom alapítója.

E sorok írójának szerencséje volt, mert a szokatlanul nehezen megszerzett sajtóbelépőjével (pénzért hetekig nem lehetett volna jegyet venni) alig két órával azelőtt nézte meg a kiállítást, hogy a Just Stop Oil mozgalomhoz tartozó három környezetvédő aktivista levessel öntötte le a két Napraforgó képet. A festményeket védő üveg megakadályozott egy nagyobb értékvesztést azon a napon, amikor kétévi börtönbüntetésre ítélték a londoni festményben két évvel ezelőtt tízezer fontos kárt okozó brit duót. A frissen demonstrálók is letartóztatásba kerültek.