megemlékezés;Karsai Dániel;

- Karsai Dánielre emlékeznek a Katona József Színház kantinjánál

A gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szeptember végén, 47 éves korában hunyt el.

Dani emlékére szervezünk egy megemlékezést a Katona József Színház Kantinjánál (Budapest 1052, Petőfi Sándor utca 6.) október 30. és november 5. között. Hétköznap a Kantinban 13.00-tól, míg hétvégén 16.00-tól lesz lehetőség egy szál virágot elhelyezni az előtérben

 

- jelentette be Karsai Dániel testvére, Péter hétfői Facebook-bejegyzésében.

A gyógyíthatatlan ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász szeptember végén hunyt el, élete végéig küzdött az eutanázia engedélyeztetéséért. Testvére korábban már tudatta, hogy végakaratának megfelelően szűk családi körben temetik el, ugyanakkor közölte: terveznek egy néhány napos gyertyagyújtást is, amelynek során mindenkinek lesz lehetősége Dani emléke előtt tisztelegni, leróni kegyeletét.

Karsai Péter azonban most posztjában kiemelte, „gyertyát vagy mécsest a színházban tűzvédelmi okokból kifolyólag nem gyújthatunk”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a színház november elsején zárva tart, így a megemlékezők aznap odabenn nem tudnak virágot elhelyezni.

Orbán Viktor szerdán délelőtt Budapesten, a Millenárison tart beszédet.