Európai Parlament;Ukrajna;uniós segély;Magyar Péter;TISZA Párt;

Képünk illusztráció.

- A Fidesz és a Tisza Párt is tartózkodott az Ukrajnának nyújtott újabb uniós segítség megszavazásakor az EP-ben

Ám elsöprő többséggel így is átment az előterjesztés. 

Az Európai Parlament 518 szavazattal, 56 ellenében és 61 tartózkodás mellett jóváhagyta az Ukrajnát segítő új makroszintű pénzügyi támogatást - írja a hvg.hu.

A beszámoló szerint ez a hitel része annak a csomagnak, amit még tavaly júliusban fogadtak el a G7-ek. Ennek keretében 50 milliárd dollárig (kb. 45 milliárd euró) terjedő pénzügyi támogatást nyújtanak a megszállt országnak. Ennek értelmében az unióban befagyasztott orosz központi banki eszközökből származó jövőbeli bevételeket adnák oda Ukrajnának. Ezért cserébe Kijevnek továbbra is el kell köteleznie magát a hatékony demokratikus mechanizmusok fenntartása és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.

A magyar képviselők közül egyedül csak a Demokratikus Koalíció (DK) két EP-képviselője, Molnár Csaba és Dobrev Klára nyomott igent, a Tisza Párt hét képviselője közül hatan tartózkodtak, a pártelnök, Magyar Péter nem vett részt a szavazáson. Ugyancsak nem adott le szavazatot egyik fideszes sem. A Mi Hazánk Mozgalom képviselője, Borvendég Zsuzsanna pedig elutasította az előterjesztést. 

A Tisza Párt elnöke egy, lapunknak is megküldött közleményében azt írta, a fegyverbeszerzésekre és szállításra vonatkozó pontok miatt döntöttek a tartózkodás mellett. Magyar Péter egyben nyomatékosította, határozottan elítélik az orosz agressziót, s egyben kiálltak az ukrán népnek nyújtott segítség mellett. Jelezte, a szöveg minden aspektusát alaposan megvizsgálták, s a tartózkodás melletti döntés korántsem volt egyszerű.

„Azonban az orosz lefoglalt vagyonból származó jövedelmek felhasználási módjára vonatkozó egyértelmű jelzések hiánya, amelyek az EU Ukrajna iránti támogatását irányítják a jövőben, arra a döntésre vezettek bennünket, hogy tartózkodjunk.” 

Az európai parlamenti határozatok jelentős része sajnos karácsonyfa-szerűen épül fel. Sok olyan pontja van, amely jó szívvel támogatható és több olyan, amely kétségeket vet fel. Ilyen esetben egy felelős politikus csak a tartózkodás mellett dönthet. Ezen döntésünkről előzetesen tájékoztattuk az Európai Néppártot - zárta sorait Magyar Péter. 

Menczer Tamásnak a viszkis rabló jutott eszébe Magyar Péterről 

Amikor Magyar Péter a hazaszeretet fontosságáról beszél, az olyan, mintha a whiskys rabló mondaná azt, hogy bankba betörni nem szép dolog. Igaz, csak az ő szájából nem túl hiteles - közölte egy kedd délutáni videóban a Fidesz országgyűlési képviselője. Menczer Tamás szerint „mindenki tudja, Magyar Péter csak saját magát szereti. Na meg Manfred Webert, mert a mentelmi joga az ő kezében van. Így lett a Peti Brüsszel embere.”

Azt hangoztatta, az ellenzéki politikus bármilyen szerepet eljátszik, és bármit elmond, bemond, hiszen egy beteges hazudozó. Felkínálja, odaadná Magyarországot Webernek és Brüsszelnek. De ezt mi soha nem fogjuk engedni - fogalmazott Menczer Tamás. 

A lengyel és a francia példa sejlik fel a háttérben.