Fidesz;feljelentés;Csepel;Németh Szilárd;

- Bíróság előtt van Németh Szilárd korábbi párttársa elleni, rágalmazás miatt tett feljelentése

Lezárult a nyomozás.

Lezárult a rendőrségi nyomozás, és már a bíróság előtt van az az ügy, amiben Németh Szilárd rágalmazás miatt feljelentette korábbi párttársát, Ábel Attila volt csepeli alpolgármestert - írja a Telex.

Mint ismert, tavaly a csepeli polgármesterrel, Borbély Lénárddal együtt záratta ki a Fideszből Németh Szilárd Ábel Attilát, miután egyre inkább eldurvult köztük a belharc. Azóta kiderült, hogy a Fidesz alelnöke feljelentést tett, a rendőrség hivatalosan ismeretlen személy ellen kezdett el nyomozni júniusban, Ábel Attila pedig közölte, hogy tőle származnak az egykori fideszes párttársainak szánt belső levelek, amelyek miatt Németh Szilárd megtette a feljelentést.

A volt csepeli alpolgármester ezt követően három részletben nyilvánosságra hozta a levelezést, amelyben meglehetősen kemény üzeneteket fogalmazott meg, például közölte:

„Az, hogy orvosi értelemben elmebeteg-e, vagy csak szélsőségesen elmezavaros, lényegtelen. Ehhez orvos kellene. Te magad is fel tudnál sorolni vagy harminc esetet, amikor személyesen tapasztaltad a hazugságait, manipulációit, aljasságait. Annyi biztos, hogy tudatában van a tetteinek, hiszen igyekszik minden szaros ügyet másokra kenni. Meg vagyok győződve arról is, hogy nem áll le addig, amíg nem kap egy kegyetlenül durva pofont. Nem ismertem nála önzőbb, gyávább és szarabb embert életemben. Kár, hogy későn jöttem rá, ki is valójában, vagy ha a jobbik eset történt, mivé vált 2014 után.”

Ábel Attila azzal is vádolta a Fidesz alelnökét, hogy hűtlen kezelésre akarta kényszeríteni a csepeli önkormányzatot.

A feljelentésben Németh Szilárd azt kifogásolta, hogy a levelezés súlyosan sérti „társadalmi megítélését, megbecsülését, mivel olyan színben tüntetik fel, mint aki súlyos mentális- és alkoholproblémákkal küzd, megbízhatatlan, áruló, hatalmával és pozíciójával visszaél, attól sem riad vissza, hogy bűncselekményeket kövessen el, illetve azok elkövetésére másokat rábírjon.”

Németh azt is nehezményezi, hogy az egyik e-mail eljutott az egyik minisztériumhoz is, így az szerinte nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé vált. Ábel Attila szerint azonban semmiféle bűncselekmény nem történt, ellenben a Fidesz alelnöke olyan információkat vitt rendőrségre, amiknek egy párt belügyeinek kellett volna maradniuk.

A Telex kérdésére a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya azt közölte, vádlott egyelőre nincs az ügyben, jelenleg az adatok feldolgozása zajlik. 

Mi lesz a következő kormányzati lépés? Majális november 4-én? - teszik fel a költői kérdést.