Óvodásként szinte minden kisfiú katona akar lenni. Talán úgy tízéves korig tartanak ki a hadi pályával kapcsolatos elképzelések, melyekben a gyermekember felnőtt önmagát mindent legyőző, sérthetetlen hősként látja, aki machetével vág ösvényt a bozótban, akit nem fog a golyó, aki mindig ravaszabb cselt eszel ki, mint az ellenség. Később, amint egyre jobban nyílik az értelem, sejteni kezdi, hogy a valóság más. Nem mindig a jó győzedelmeskedik, viszont mindenki nyerni akar, és ehhez az eszközök nemtelenek, a célok aljasok. Eltelik újabb pár év, szembejön vele néhány filmklasszikus, átérzi Ron Kovic belső poklát a Született július 4-én moziban, visszanyeli a könnyeit, amint Berger utoljára repülőre száll a Hairben.
Megérti végre, hogy egy csata testet és lelket is megnyomorít, s hogy a háborúra mindenféle jelző illik, de az olyanok biztosan nem, hogy „hősies, romantikus”.
Mintha nem érezné ennek a súlyát a Fidesz. Miközben azt sulykolják, hogy a baloldal óhajtja a háborút, addig óriásplakátokon csábítgatnak mindenkit a honvédség kötelékébe. De a héten mintha újabb szintet léptek volna: családi nap gyanánt harci játszótérrel is készültek október 23-án a Millenárison. Kevés szürreálisabb dolgot tudtam eddig elképzelni annál, mint hogy Orbán Viktor rekedtes tenorjával a háttérben gyerekek krúzolnak minitankkal. A már olvasni tudók óriási kockákból rakhatták össze helyes betűrendben a TEK feliratot, a harciasabb kispajtások kipróbálhatták, milyen érzés álcahálók között fegyverrel célra lőni. Mindenesetre dicséret jár az ötletgazdáknak a jó ízlésért, hiszen akár művérrel is életszerűbbé tehették volna az installációt.
Az első ocsúdás után nekem egy teljesen más, a témánál sokkal derűsebb film egyetlen mondata ugrott be erről az egészről: „Itt mindenki hülye?”