talkshow;Osváth Zsolt;

Az első adásból éppen az izgalmas feltárulkozások hiányoztak

- Osváth Zsolt átlagos, trendi celebfigurává alakult televíziós talkshow-ja műsorvezetőjeként

Kérdez, pedig lehet, hogy ő tudná a legérdekesebb dolgokat mondani a témáról.

Agybajt lehet már kapni a sok talkshow-tól, semmitmondó dumcsizások áradatától, amelyeket celebszintű vendégek meghívásával próbálnak – felfoghatatlan módon nem sikertelenül – érdekessé tenni. Osváth Zsolt első televíziós műsorát, amely Őszinte leszek címmel csütörtökön indult a Viasat 3 csatornán, viszont nem tudtam negligálni. Jó esély volt rá, hogy ez a szikrázóan tehetséges médiaszemélyiség, aki a Való Világ Zsoltijából az ország egyik legjobb youtuberévé, népszerű közszereplővé (mellékesen pedig étterem-tulajdonossá) nőtte ki magát, valami új színt, eredetiséget hoz a műfajba.

Nos, az első adás nem igazolta ezeket a reményeket. Mindent hozott, ami miatt nem szeretem a talkshow-kat. 

Udvarias jókedv, izzadós társasági viccelődés, közhelyes gondolatok, harsánykodó tompaság. Ami elhangzik, öt perc alatt letárgyalható, akár a szomszéddal. A szerkezet is teljesen kitaposott. A műsorvezető behív a stúdióba pár ismert embert – ezúttal egy kollégát, Tornóczky Anitát, Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakembert, Németh Kristóf színművészt és Ragány Zoltán ügyvédet –, otthonos közegben kérdezgeti őket egy témáról (mennyire változnak, mosódnak össze napjainkban a férfi és női szerepek), és meglepetésszínfoltként, adott ponton elénk rak még két jól fénylő alakot, például Lady Dömpert és Panajoth Dávid TikTok-influenszert. Ők jól elvannak egymással, nem is tehetnek mást, a néző pedig egy kis nasival, egykedvűen figyeli a duruzsolást. Most ez a társaság jutott neki, de legalább nincs egyedül.

Osváth Zsolt influenszerként azzal lett népszerű, hogy egy mamlasz figurában felvillantotta az érzékenységet, a gondolatgazdagságot, miközben sugározta szorongásait is. Felfedeztette magában az értékeket, amivel arra ösztönzött, hogy másokban is igyekezzünk felfedezni őket. Riportjaiban, beszélgetéseiben a mindennapi ember őszinte érdeklődése feszült, és örök bizonytalansága, hogy vajon választ kaphat-e a kérdéseire. Televíziós talkshow-ja műsorvezetőjeként azonban valamiért átlagos, trendi celebfigurává alakult. Természetesen nem az a baj, hogy lefogyott, hanem hogy túl van kreálva, és nem eredeti módon. Háttérbe vonul személyisége, kérdez, pedig lehet, hogy ő tudná a legérdekesebb dolgokat mondani a témáról. Úgy tűnik, bár megfelelően hozza a szerepkört, nem tudja sajátos színezettel egyénivé tenni. 

Eltűnik benne Osváth Zsolt.

Az Őszinte leszek cím ígéretes, de az első adásból éppen az izgalmas feltárulkozások hiányoztak. Valószínűleg azért, mert a férfi és női szerepekről kialakult egy elfogadott szemlélet. Tudjuk, mit kell róla gondolni, nyilvánosság előtt mondani. Egyenjogúság, részt venni az otthoni feladatokban, gyereknevelésben, a nőt hagyni kibontakozni, minden irányú szexuális vonzódást elfogadni… Remek, igazán remek, hogy fejben eljutottunk idáig. De fejben, főleg nézők százezrei előtt általában elítélünk minden diszkriminációt, egyenlőtlenséget. Ott már eléggé felvilágosultak vagyunk. A kérdés az, mennyire válnak ezek az elvek normává az életünkben. Az őszinteség szembenézni vele, hogy amíg a feleségem nem kér meg valamire, tudok nyugodtan ülni, miközben ő takarít. Hogy ha romák szállnak fel a villamosra, valahogy idegenkedve elfordítom a fejem. Hogy nem tudom igazán felszabadultan érezni magam melegek, transzvesztiták társaságában. Hogy történjen bármi, nem akarok lemondani a saját jólétemről. Észrevenni a zsigereinkbe égett előítéleteket, patriarchális ösztönöket és megküzdeni velük. Erről biztos fontos lenne beszélgetni, meghallgatni mások tapasztalatait.

A műsorban is volt egy pillanat, amikor elmozdulhatott volna ilyen irányba. Panajoth Dávid egy vlogban arról beszélt, nem engedné el a barátnőjét egyedül bulizni. Vagyis a nő teljes birtoklásáról. Két perc alatt kiosztották, ő is mentegetődzött. Pedig ez volt az őszinte beszéd.

Infó

Őszinte leszek – Talkshow Osváth Zsolttal. Viasat 3, október 24.