- Népzene, a Budapesten is élő szövet

Ismét egy remek film, ami közvetlen állami támogatás nélkül, szerelem projektként készült és méltó egy széleskörű diskurzus magjának címére. Az Akkord, a Vertigo média magyar audiovizuális kultúrát feldolgozó sorozatának új és egyben a források elapadásával, legutolsó része, amely tegnaptól látható a mozikban. A magyar videókorszak (Volt egyszer egy téka), a honi képregénykultúra (Volt egyszer egy képregény), a magyar szinkron (Magyar hangja…) és a hazai tetováláskultúra (Varrat) után a magyar népzenei életről gondolkodunk a vetítés 72 percében és remélhetőleg utána is kicsit.

Kempf Márta Anna, a dokumentumfilm rendezője úgy fogalmaz – A zene és főképp a népzene az egyik legzsigeribb és legelemibb kifejezési módunk. Hordozzuk, magunkra formáljuk és ma már egyre szabadabban megosztjuk, és talán ez a legszebb benne, hogy összeköt, vigasztal, részünkké válik. – Évszázadok csiszolta lényegi üzenetek, örömök, fájdalmak kis tulipános padja, ami mindig otthonunkként vár ránk. Visszhangra talál az ősi népzene Agócs Márton, Bródy János, Csík János, Ferenczi György, Kelemen László, Kiss Tibi, Kováts Gergő, Lábas Viki, Lovasi András, Majorosi Marianna, Paár Julianna, Pál István „Szalonna“, Presser Gábor, Szabó Attila, Szabó Balázs és Takács Dorina (Дeva) munkáiban és a dokumentált beszélgetésben is.

A művészek belefonódnak a népzene örök körforgásába, találkozik ősi és modern, felidézik saját emlékeiket, tapasztalataikat és kapcsolatukat a műfajhoz, melyben legtöbbjük megtalálta a helyét. A Vikár Béla, majd Bartók, Kodály és Lajtha­ nevéhez fűződő munkának köszönhetően fennmaradt hagyomány nem csak örökség, hanem örök inspiráció is, mely élő szövetként formálódik a mai napig.

Amikor 2020. márciusában Sebő Ferenc, dalszerző, népzenekutató, a nemzet művésze egy erről tartott előadásán leszögezte “Városi népzene? – Nincs.” , nagyon úgy tűnik, tévedett. A népzene változik, szerepét, hangzását illetően és talán úgy gondolnánk, csak akkor az igazi ha a széki öregek szólítják meg, ma mégis büszkén, matyó hímzéses ruhájában, itt járkál Budapest utcáin, szomszédunk zuhanyzójában szólal meg vagy rocksztárjaink nagy fellépésein. Lehet kicsit másképp, mint a gyűjtések időszakában, de nem kevésbé őszintén.

A dokumentumfilm személyes történetekkel, hibátlan szakmaisággal járja körül a témát, amelyhez valószínűleg mindannyian kapcsolódunk valahol. A forgalmazó a díszvetítésen megjegyezte, remélik, ha már ők nem is folytathatják, más majd meglátja a magyar kulturális szcénáról forgatott, valóban igényes filmjeikben a missziót, hogy feldolgozzák és elmeséljék, ami körülöttünk érték.