Országos Mentőszolgálat;Varga Judit;Magyar Péter;

- Lezárult az Országos Mentőszolgálat vizsgálata arról, hogy kerülhetett nyilvánosságra Magyar Péter esetlapja, nem találtak felelőst

A dolgozók körében nem azonosítottak személyiségi jogsértésért vagy adatvédelmi szabályok megsértéséért felelős személyt.

Még Magyar Péter színrelépése után Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, egyben Magyar korábbi házastársa Hajdú Péter Frizbi című műsorában tett lejárató hangvételű interjút a Tisza Párt későbbi elnökéről, házasságuk titkainak kiteregetésével. Ezek között említett egy esetet, amikor is gyógyszermérgezés gyanúja miatt mentőt kellett hívni volt férjéhez, kezelés azonban nem történt, mert mire kiértek volna, Magyar Péter már elhagyta a helyszínt.

Ott volt egy ilyen xanaxos levél úgy, hogy már csak egy darab volt a tízes levélben, nem tudtam, hogy csak egyet vett be, vagy 9-et, vagy 8-at - mondta Varga Judit az incidensről. Később aztán a kormánypárti Bors részleteket hozott nyilvánosságra az Országos Mentőszolgálattól származó jegyzőkönyvből, amelyből egyébként az is kiderült, hogy Varga Judit állításával ellentétben nem is ő hívta a mentőket.

Az OMSZ akkor vizsgálatot indított „az adatkezelés szabályosságának ellenőrzése céljából”. Az RTL Híradójának kérdésére szerint most azt közölték, hogy a vizsgálat lezárult és a Bors által közölt információkkal kapcsolatban a dolgozóik körében nem azonosítottak személyiségi jogsértésért vagy adatvédelmi szabályok megsértéséért felelős személyt.

Magyar Péter mindezt úgy kommentálta az RTL-nek, hogy a Mentőszolgálat szerinte nem mond igazat, mert pontosan lehet tudni, ki szivárogtatott a sajtónak, ugyanis szerinte másodpercre pontosan vissza lehet nézni, ki milyen kóddal lépett be, hogy letöltse az adatlapot. Az eset miatt – emlékeztet szemléjében – a 24.hu – a Tisza Párt elnöke feljelentést is tett, de a nyomozás állásáról azóta se tud semmit. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az RTL-nek azt mondta, ők is indítottak vizsgálatot az ügyben, ennek várhatóan két hét múlva lesz eredménye.

Korábban Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő arról beszélt, az egészségügyi dokumentum kiszivárgása bűncselekmény, s Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is elismerte, hogy jogsértés történt.

Bűncselekmény gyanújának hiányában.