feljelentés;Legfőbb Ügyészség;elutasítás;Vadai Ágnes;Demokratikus Koalíció;Orbán Áron;

- A Legfőbb Ügyészség elutasította Vadai Ágnes feljelentését Orbán Áron ügyében

Bűncselekmény gyanújának hiányában.

Bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Legfőbb Ügyészség a DK-s Vadai Ágnes feljelentését Orbán Áron ügyében – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció.

Az ellenzéki párt közölte, szerinte „egyértelmű, hogy hivatali visszaélés történt, és az Ügyészség azért nem tesz semmit, mert Orbán Áront védik. Ebből is látszik, hogy az Orbán családnak mindent szabad: szétlopják az országot, pedofilokat mentegetnek, és a hivatalos utakat megkerülve intézik el ügyeiket. Orbán Viktor csak a sajátjai gazdagodásával van elfoglalva, miközben a becsületes magyarok alig jönnek ki a fizetésükből a hónap végére. A DK szerint ezzel Orbán elárulta a magyarokat, egy áruló kormánynak pedig nincs helye Magyarországon.”

Az ügy előzménye, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel szerint vízumügyekben lobbizhatott Orbán Viktor öccse. A felvételen a miniszterelnök testvére nehezményezi Héjj Dávid, a kormányzati egyeztetések koordinálásáért felelős kormánybiztos előtt, hogy a magyar hatóságok gátolják vietnámiak vízumkérelmét. A Telex később arra jutott, hogy összevesztek egymással az Orbán Áronnal ügyködő vállalkozók, ez vezetett a hangfelvétel kiszivárogtatásához.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese ezt követően írásbeli kérdést adott be Polt Péter legfőbb ügyésznek Orbán Áron ügyében. Azt akarta megtudni Polttól, vizsgálja-e az ügyészség a hangfelvétel alapján, hogy milyen nyomást próbált magyar közszolgákra gyakorolni és sikerrel járt-e vízumkérelmekkel kapcsolatos ügyekben Orbán Áron. Az írásbeli kérdésre Polt Péter azt a választ adta, hogy a sajtóhír alapján egy magánszemély már feljelentést tett, amiben a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozatot hozott, Vadai kérdését pedig a nyomozó hatósághoz továbbította.

Azt a Népszava írta meg elsőként a birtokába jutott dokumentumok alapján, hogy 50 vietnámi állampolgárt íratott be a Pécsi Tudományegyetem életmentő tanfolyamára a miniszterelnök testvére, Orbán Áron vezette cég. A szerződést az egyetem kancelláriájának hivatalvezetője és Orbán Áron írta alá.

Tizenegy önkormányzati főtanácsadót és tanácsadót neveztek ki az új ciklusban, a lista azonban még nem végleges.