„Péter, az a különbség kettőnk között, hogy a tököt én termesztem, te meg csak faragod és vakarod.” Imigyen riposztozott Nagy István agrárminiszter, a kormányzati stand up koronázatlan királya Magyar Péter kritikájára (nem is a tritikáléjára), amivel a Tisza Párt elnöke a magyar agrárpolitika tökéletlenségét/töketlenségét illette. Magyar leírta egyebek között, hogy idehaza jellemzően a kormányhoz köthető oligarchák kapják a földalapú és fejlesztési támogatásokat, és hogy kiürül a magyar vidék. Nagy erre válaszul előbb meglepően szakpolitikusi magvakat hintett a közvélemény kies ugarára (elmondása szerint a családi gazdaságok és az élelmiszer-értékesítő kistermelők száma is kilőtt), aztán elővette a Fidesz biofegyverét, és (magyarra fordítva) azt mondta: Péter, te csak a töködet vakarod, amíg én izzadságosan növénytermesztek.
A kutyaütő, korrupt kormányzati politika akkor a legvisszataszítóbb, amikor mókázik, viccelődik, humorpatront pufogtat.
Sokan nem emlékezhetnek koruknál fogva a nyilvánosság aranykorára (90-es évek eleje), amikor az újságíró bárkit és bármikor megkérdezhetett hivatalos ügyben, mert a felelős, hozzáértő hivatalos személyeket akkortájt nem kóklerségből és párthűségből felvételiztették (és nem jelentett előnyt a ripacskodás sem), így értették a fő szabályt: nem humorizálni vannak. És nem közpénzt égetni: a külügyminiszter kiválasztása sem úgy történt jobb korokban, hogy el tudja-e utazni Kővágótöttös költségvetését fertály év alatt büszkén, eltüntetve a fedélzeten egy vagon szalámis szendvicset.
Nagy miniszter, tegyük hozzá, nemcsak a folytatólagos töktermesztésben görnyed hétrét, hanem a tárcájánál kipattant 2,2 milliárdos korrupciós ügyben is. Vittek már el bilincsben földügyekért felelős helyettes államtitkárt, akinek a pere ezekben a napokban fordul célegyenesbe. A megszólalók az Orbán család üzleteit is firtatták, Tűzkő okozhat lángot. A bírósági vallomás műfaját Nagy István is gyakorolhatta nemrég, 15 elkobzott ló miatt. Tökökről itt nem esett szó.