Alighanem Zsanett a legfiatalabb a Duna-korzón. Zsanett, aki Dezső. Buzikorzó, mondja Csaba, aki mostanában Zsanett testőre. Nem striciség ez, inkább afféle baráti segítség. Csaba csak néhány évvel idősebb Dezsőnél. Olykor bizony szükség van az ő kigyúrt, badis izmaira. Van olyan manus, akinek semmi sem elég, mondja Zsanett. Nem bírja a szobáig. Már a liftben dugni akar.
A szálloda, az tuti. Zsanett imádja a menő hotelokat. Kivált az Atrium Hyattet (ma Sofitel Budapest) és az InterContinentált. Az anyagiakat Csaba bonyolítja. Respektje van a trikó ujját szétfeszítő muszkliknak. A portások is be vannak avatva. Sőt, a finomabb úriembereknek eleve Zsanettet ajánlják. Pedig Dezső nem öltözik lánynak, mint annyian, legfeljebb szalmasárgára hidrogénezett haja, gyermekien finom vonásai teszik Zsanetté.
Guszta kis cukorfalat, mondják Zsanettre az értők. Príma áru, és ezt én is nagyon jól tudom, vélekedik Csaba, az alkalmi kísérő. Éppen ezért nagyon kell rá vigyázni. Magyarokkal csak végső esetben engedem el. Legjobbak az ötven fölöttiek. Orrom van már rájuk, meg szemem. Halványkék-rózsaszín ing, diszkrét nyakkendő, sötétkék zakó, a kelleténél bódítóbb arcszesz. Finomak, akár a pergament, és mindenre képesek, ha rájuk jön a dili.
Csaba a zaciból (állami gondozásból – T. J.) ismeri Zsanettet. Ott vette szárnyai alá, amikor be akarták ütni. Persze sejtelmük sem volt azoknak a kis buznyákoknak, hogy Dezsőke akkor már régen megvolt. Az előzetesben, főleg a Markóban, különösen, ha kidörzsölt nagykorúakkal zárják össze az embert, lehetetlen megúszni a seggbekúrást. Különben is, ha már választani lehet, inkább köcsög leszek, mint csicska, nem igaz, heherészik Zsanett. Alig múlt tizennégy, amikor először választott(ák).
Nem is értem, hogy van ezeknek ehhez gyomruk, csóválja a fejét Csaba, akinek férjes asszony barátnője van. Nézd meg ezt a Dezsőt. Mint egy túlkoros óvodás! Haljak meg, ha a tekintetéből egy fikarcnyi romlottságot is ki lehet olvasni. Aztán ha hallanád, miket mesél… Hogy nem ingyen csinálja? Még szép! Az extrát a benzinkútnál is meg kell fizetni, hát még a korzón. Zsanett pedig extra. Nekem elhiheted. Tejfelesszájú, tizenhat sincs még, de többet tud az úgynevezett életről, mint te vagy én.
Az túlzás, hogy kívánom, vagy valami, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy olykor nem esik jól – Zsanett beszéd közben nem hajtja le a fejét, szája szegletében mosoly bujkál. De ha erőszakos a pali, és trükközik, hát azt kurvára utálom.
Van egy csomó szadista tetű. Főleg a biszexek élvezik a gyötrést.
Más ez, mint a csajoknál, prostiknál, szól bele Csaba. Ott a madár egyszer elmegy, aztán annyi, ha nincs több suskája. Meg aztán húzni kell haza a családhoz. Tudod, hogy van ez, jön a bűntudat. Egy kis félrekefélés, aztán avesz, adtunk a jónak egy hónapra. Nincs lamúr, mondja Csaba. De ezeknél, bök a fejével védence felé, inkább arra kell vigyázni, hogy a vendég ne vigye túlzásba. Az öreg fószerek piszokul ragadnak. Állandó partner kell nekik, mert csak úgy érzik magukat biztonságban. De hát ez jellemző az összes homokosra: legszívesebben férj-feleségként élnének. Harmonikusan, nyugiban. Csak semmi gubanc.
Csaba nem titkolja megvetését. Nála aztán szó sem lehet megértésről. Mint rovarokat a gyűjtő, lajstromozza a homoszexuálisokat. A legalja már egy üveg sörért ajánlkozik. Olvasd csak el a nyilvános helyek meg a pályaudvarok vécéiben a firkákat. Az nem csak duma ám, röhög Csaba. Ők nagyon is komolyan gondolják, hogy az övéké a legnagyobb. Meg hogy úgy szopnak, mint a párnapos bociborjú. És milyen diszkrétek! Lyukat fúrnak a klotyókat elválasztó furnérlemezbe, aztán azon kínálják át. Sokszor csak úgy, habisztire belógatják. Olyan az egész, mint a gyónás. A pap se lát téged, te sem látod a papot. Egy viszont biztos: náluk aztán az egész érzelmi alapon megy. A legótvarosabb hímringyó is elvárja, hogy viszontszeressék, véli Csaba.
A rendőrökkel emiatt még nem volt bajom, ebből ritkán van balhé, mondja Zsanett. Más ez, mint régen a Rákóczi tér, az Egyetem presszó vagy a Diófa étterem. Ez itt egy viájpí környék. A kandeláberek bevilágítják az egészet, de a hidak fénye is idelátszik. Elsősorban a Duna-parti szállodákból jönnek a kuncsaftok. Ha jön a rendőrjárőr, már messziről észre lehet venni, ki lehet hesszelni. Meg aztán milyen alapon kötnének belém? Kimenőpapírom van, személyim is. Én csak sétálgatok. Csaba meg ott ül a korláton és szemmel kísér. Mintha pecázna, és én lennék a horog végén a csali. Aztán ha valaki rám harap, én elkezdek vele dumálni, s amikor a fószer belemelegszik, Csaba odalép.
Azt szoktam kérdezni, hogy mennyit ér ez meg neked, öreg? Ha meg német vagy digó a pasi, a tenyerébe írom, hogy ötven euró egy numera. Hogy nem túl sok-e?! Na ne viccelj
– háborog Csaba. Az egyik felhajtó mutatott egy könyvet, amiben mi is benne vagyunk. Angolul és németül volt írva, olyan útikönyvféle, de nem ám azt lehet megtudni belőle, hogy ki építette a Halászbástyát, vagy, hogy hol őrzik a Szent Koronát. Direkt a buziknak szól. Hogy hol lehet fölszedni az ilyen csávókat, mutat Zsanettre. Na, ebben a Korzó még nem volt benne, csak a Diófa, az Egyetem-presszó, meg a Széchenyi fürdő. És persze a pesti buzibárok. Alaposan átnéztem, és ha hiszed, ha nem, Európában szinte mi vagyunk a legolcsóbbak.
Dezsőnek különben nem kell cégér. Ő itt a legnagyobb bombázó. Fiatal, hamvas, és nagyítóval sem lehet rajta észrevenni, hogy roma. Ez a hidrogénezett séró meg egyenesen fenomenális. Komolyan mondom, néha már megsajnálom, de hát a suska az suska. Nélküle mind a ketten csóró ruppótalanok lennénk, márpedig mire mész pénz nélkül ebben a rohadt városban? Pénteken éjjel aztán a bulinegyedben mi vagyunk a császárok. Pezsgőt iszunk, vörösbort meg vodkát, a lányok pedig csinzánót. Élünk, mulatunk, kit érdekel, mibe kerül.
Különben, mutat körbe Csaba, ez a buli a cigányoké. Legtöbbjük a Nyugati aluljárójában kezdte. Kimosakodott gizda nyírségi, borsodi gádzsók, akiknek már belvárosi albérletre is futja. Ők uralják a terepet, és csak azt engedik be, akit akarnak. Az arabok, akik a drogbizniszt uralják, meg a ruszkik, akik ukrán csajokkal májerkednek, itt nem játszanak. Árulják magukat, meg futtatnak. A Korzó egy külön világ. Még a nyomingerek se nagyon sejtik, hogy mekkora lóvék cserélnek itt gazdát. Én utálom, holott végül is ebből élek. A barátnőmnek persze nem beszélek róla, mert még képes lenne rám fogni, hogy én is meleg vagyok. Vagy minimum biszex. Szerintem a Zsanett is valami olyasmi. Odatartja magát, de hogy élvezné… Nem hiszem. Láttam már lányokkal is, egész normálisnak tűnt. A franc se tud ezeken kiigazodni.
Csaba olykor már alig várja, hogy védencét inzultálják. Üsd a buzit, ahol éred, ezzel is a békét véded! – röhög nagyot saját elmésségén. Tizennégy sem volt még, de már aktív tag a melegek által rettegett Batthyány téri galeriben. A homokosokra utaztak. Kínáltuk magunkat mi is, persze csak kamuból, emlékezik Csaba, aztán amikor valamelyikünket elvitte egy homár, mi többiek követtük őket. A lakásajtót mindig nyitva hagyta a haverunk, s amikor a faszi már rendesen be volt indulva, beözönlöttünk. Levettük a csírát, ahogy kell, s ha gizdáskodott, még meg is rugdostuk, meséli vigyorogva. Odaadtak mindent, pénzt, ékszert, órát, csak ne bántsuk őket. A többieket sittre vágták, én viszont, mivel még éppen gyerekkorú voltam, megúsztam egy intézeti beutalóval.
Csaba még korzós korszaka előtt megpróbálkozott a májerkodással, vagyis a lányfuttatással is. Akadtak is csajok, főleg zacisok, csakhogy a maga tizenhét évével akkor még tapasztalatlan volt hozzá.
Ott keményebb, és mocskosabb a harc, mereng a rákóczis időkön. Tarzan, aki játszott abban a K-filmben, ő volt a téren az egyik nagymenő. A bátyám haverja. Amikor a bratyesz bebukott, ő vett pártfogásába. De ahogy jött ez a lány, aki tiszta, rendes, normálisan melózik, kiszálltam onnan. Maradt Zsanett, de akár hiszed, akár nem, tényleg nem azért csinálom, hogy a kiscsávót leszedjem. Fifti-fifti, így ő is jól jár, és nekem is van miből szórakozni, öltözni.
Csaba abból gondolja, hogy Zsanett nem meleg, hogy olykor hetekig nem hajlandó kijönni a Korzóra. Eltűnik, aztán csinálja a hülyeségeit. A nagynénje egy Mátyás téri prosti, nála szokott olyankor héderelni. Mert most mi történt, kezdi Csaba. Lelépett a Bokiból, a rácsos házból, és irány a nyócker. A haverok néha a Rákóczin, máskor meg a Köztársaság téren látták. Akkor azok még igazi alvilági helyek voltak. Aztán egyszer csak a desztósok (rendőrök – T. J.) vitték vissza az intézetbe.
A nénje stricije összeszedett egy török kamionost, odacsalta a pecóra, nyomták bele a folyékony toxint. A köcsög török addig-addig várta a konyhában a szexet, amíg elaludt. Mire fölébredt, a brifkója nem volt sehol. Elkezdett orbákolni, hogy se pénz, se kúrás, s hogy most azonnal megy a rendőrségre. Erre a májer meg ez a hülye Zsanett nekiestek. Dezső egy söprűnyéllel ütötte a búráját. Mikor már nem mozdult a török, fogták és kicipelték a Mátyás térre, és lefektették egy padra. A marhák, kommentálja Csaba, s akár a csemetéjét tréfásan megfeddő apa, nyakon legyinti Zsanettet. Arra már nem gondoltatok, mi, hogy a Jumurdzsák egyszer fölébred, aztán beballag a jardra…?
Így került Dezső először a Tolnai utcába, a vizsgálatira, utána meg a Markóba, mivel közben rájöttek egy másik balhéjára is. Az egyébként egy tipikusan zacis trükk, a start. Meglátsz egy öreg mamócát, karján a retikülje. Elfuttok mellette ketten, egyikőtök meglöki, a másik meg kitépi a kezéből a cuccot. Akkor van bukta, ha olyanra rajtoltok, aki nálatok is csóróbb. Vagy gyorsabb. Nincs annál nehezebb, mint ránézésre megállapítani, hogy ki a ruppótlan. A digók ezt kis robogókról csinálják. Fejlettebbek. De azért, bök Zsanett felé, ezeket sem kell félteni. Mire lebuktak, majdnem profik lettek. Nem csinálták már csak úgy piff-puffra, vaktában. Besétáltak, körülnéztek a bankban, főleg az OTP-ben meg a postán, hogy ki vesz föl nagyobb zsozsót. De hát ez is olyan, mint az életben minden. Ha beindul, elveszi az ember eszét. A végén már szartak az óvatosságra. A legtöbb pénz, amit leszedtek, félmillió forint volt. Jogilag akkoriban még különösen nagy érték. Általában olyanokat támadtak meg, akiknél nem kellett ellenállásra számítani. Ha meg valaki nem hagyta magát, hát lenyomták. Nem az utcán, munka közben zuhantak meg, hanem azon, hogy szórták a lét. Meg a fészbukon pózoltak, lopott Merci előtt. Tipikus cigány bűnözős simliskedés. Félmeztelenül, szamurájkarddal szelfizni…, debil analfabéták.
Már nem voltak elég jók a rákospalotai javítós zacis, meg a sulis csajok. Pincérnőkre hajtottak rá, náluk tíz-húsz évvel öregebb luvnyákra. Na persze Zsanett is virítani akart. Megmutatni, hogy ért ő máshoz is. Elhajtotta a korábbi ügyfeleit, ha véletlenül összefutott velük. Majd megmutatom én, hogy nem vagyok köcsög!
Persze az intézetben nem maradt sokáig titokban, hogy valamelyikőjüknél mindig van ötven-százezer forint. Miből, amikor jó, ha kétezret keresnek hetente raklapszereléssel odabent?
Az IVO-nak (a rendőrség ifjúságvédelmi osztálya – T. J.) már bérlete volt a Bokréta utcai javítóba. Úgy jártak ki-be a zsernyákok, mint a nevelők. Dini bácsi, a hekusból lett igazgatóhelyettes, akihez mindig bizalommal közelítenek a srácok, szolgálatkészen súgott nekik. Zsanették önként és dalolva sétáltak be a bukta utcába. A Rómer Flórisba, a budai vizsgálati előzetesbe, Dezsőt a Tolnaiból szipkázták át, onnan került később a Markóba.
A fogdán nem nagyon volt buzulás, mondja Zsanett. Bár az egyik startos gyerek, a Kómás, állítólag kajakra beütött egy kisebb csávót. Be is bűnvádizták fajtalankodásért. Már majdnem egy éve korzóztam a mostani lebukásom előtt, ennek ellenére majréztam, amikor átszállítottak a Markóba. Két éve egy butikot nyomtunk föl, amiatt vittek oda először. Nem voltam még tizenhárom éves. Csak a felnőtt előzetesek között volt hely, akik már hosszú hónapok óta vártak a tárgyalásukra. A zárkafelelős például tizenhat hónapja. Előtte rablásért ült nyolc évet.
Csak utólag értettem meg, hogy nem véletlenül raktak közéjük. Akkor persze nem sejtettem, miért vigyorog úgy a smasszer. Féltem, hát még szép, de nem attól, ami már a második este bekövetkezett. Az szóba se került, hogy én esetleg csicska is lehetnék… És bármilyen röhejes, még szerencsém is volt. A zárkacirkáló ütött be. Nem volt durva, sőt, kifejezetten kényeztetett. Udvarolt nekem. Sírtam, de hogyan is mertem volna szembeszállni vele… Velük. Mert, hogy a hatból még ketten fenték rám a fogukat. A többiek nem szálltak be, de egyik sem kockáztatta meg, hogy szóljon az érdekemben. Olvastak, bambulták a tévét, vagy a fal felé fordultak az ágyukon.
Könyörögtem a zárkafelelősnek, hogy mások ne bántsanak. Megsajnált, de úgy is mondhatnám, hogy szerelmes lett belém.
Kérte, hogy legyek kedves hozzá, és akkor jó dolgom lesz. Úgy éltem ott, az alatt a másfél hónap alatt, mint egy háremhölgy. Takarítanom sem kellett, a csicskák az ágyamat is megcsinálták, a csomagból a legfinomabb falatok jutottak nekem. Köcsög voltam, igen. Önszántamból lettem az, mert nem hiányzott, hogy előtte szétverjék a pofámat… Úgyis megtörtént volna. Odabent az isten se védi meg az embert, ha gyengébb… Jelenteni? Földobni őket? Ezeket? Ugyan már… Ez legalább annyira hozzátartozik a sitthez, mint a rács vagy a cirkli. Különben is, tudod mikor hittek volna a smaszik nekem? Nekem, a csóró cigánygyereknek. Maki, a zárkafőnök legalább emberszámba vett. Hozzátartozónak. A nője voltam. Aki kint van, ezt hogyan is érthetné.
Na, csak ne sajnáltasd magad annyira, tesó, vág közbe Csaba. Legalább időben túlestél rajta, mint a rubeolán.
