Sokan szabadulnak meg így a Balatonnál is a mondjuk az építőiparban vagy informatikában felhalmozott pénzeszközeiktől. Ezt a mondást először Szeremley Hubától hallottam, aki egyszer huszonéve körbevitt (majdnem a vonat alá) a birtokán, ahol bivalyok büfiztek és szürke marhák rágóztak, és aszonta: előre lehet tudni, mert a görög drámák kérlelhetetlen szükségszerűségével zajlik, hogy a borászkodás Magyarországon a semmibe vezet és csőddel végződik. Magából indult ki. Az ország egyik leggazdagabb embere volt, volt vagy húsz milliárdja, teljesen új paradigmát hozott Badacsonyba: felélesztette az ősi magyar fajtának számító kéknyelűt, bakatort és budai zöldet, a mesebeli tomaji panorámás étterme pedig a kort megelőző, korszerű occidentalis gasztronómiát képviselő felejthetetlen műhely volt.
Huba 2015-re nullázódott le, szegényen és magányosan halt meg, a végjátékot hagyjuk, mert holtakról vagy jót, vagy semmit, tehát inkább semmit. Sok mindent megmagyaráz, hogy egy menő csopaki borász (Jásdi István) szerint ő volt az „utolsó magyar dzsentri” – sztem színes, messziről jött ember volt, csodapók kalandor, aki sok jót is csinált.
A gasztronómia, egyáltalán az új Balaton, nehezen indult be olyan szinten, mint amilyet Huba hozott be. A Balcsinál a bor és a gasztró úgy az ezredforduló után kezdett kilépegetni az endékás szandálból, nevezett lábtyű, a lángos és a palacsinta szentháromságának bűvköréből, noha szép borok már a rendszerváltás óta megjelentek a magyar piacon és az új gasztronómia kreatív innovációit (helyi alapanyagok, új konyhatechnológiák, kreatív fúziók, szoros függvénykapcsolat a borokkal, dizájnos tálalás, sok kis adag stb.) már szerte az országban megvalósította egy csomó étterem Soprontól Encsig. Well, azóta a balatoni bor visszatért a régi legendás magasságokba, pár világszínvonalú tétel is kikerül mind az északi, mind a déli partról és az olaszrizlingről is kiderült, hogy nagy fajta. Nemcsak az a hétköznapi proli kis izé, amin felnőttünk és fröccs formájában vedeltük fatojás korunkban. Egy ilyen olaszt ajánlunk a hétvégi ejtőzéshez és/vagy az ebéd mellé.
A Villa Gyetvai fiatal műhely Füreden, az építész-tulajdonos-borász Gyetvai Zsolt kreativitásának köszönhetően egy kulturális és társasági eseményeket is magába fogadó, elegáns, világszép villában. Ami a legfontosabb: tehetséges a borász (Demjén Gábor), aki széles spektrumon képes tiszta, intenzív és gyümölcsös ízeket létrehozni az olasztól a silleren át a syrahig. Mármost az olasz... – a név annyira zavart néhány mély-magyar borászt, hogy megpróbálták átkeresztelni, ne má’, hogy az legyen a neve egy magyar szőlőnek, hogy olasz. Szerencsére nem sikerült, de lehet, hogy lesz más neve, ha elterjed a GROW név, ami a horvát graševina, a magyar olaszrizling, a csehszlovák ryzlink vlašský és az osztrák welschriesling nevéből bütykölt mozaikszó. Azon alapszik, hogy a környező országokban is egyre szédületesebb változatokat fogalmaznak meg ebből a szőlőből, és ezek az országok összefognak a grow fejlesztéséért és a világpiacra juttatásáért, ezért olyan nevet kerestek, ami a külpiacokon is érthető. A fajta kárpátikum, elterjedési területe kirajzolja a Monarchia határait, ahogy anno a kadarka a török hódításét vagy a Római Birodalom határai a szőlőtermő területekét, mert a rómaiak odáig hódítottak, amíg bort lehetett készíteni, azon túl tettek az egészre. Príma fesztivált is rendeztek idén Füreden, amit a Rókusfalvy-féle Magyar Bormarketing Ügynökség nem támogatott, tán mert nem az ő ötletük volt, itt született a GROW név.
Well, nyájas olvasó, ha elegáns környezetben zöldes reflexeket vető, világos aranysárga, zöldalmás-mandulás-füves illatokat idéző, könnyed karakterű, intenzív, friss, gyümölcsös-citrusos olaszrizlinget (grow-t) szeretnél kortyolni, irány Füreden az elegáns Villa Gyetvai.
(Villa Gyetvai Olaszrizling 2023, 2990 Ft)
