Ha egy polgári demokráciában megválasztanak elnöknek, első számú politikai vezetőnek egy rágalmazások, csalások, kenőpénzek miatt elítélt, illetve bírósági eljárás alatt álló, fasisztoid retorikát használó jelöltet, arra utal, hogy demokratikus rend ide vagy oda, a társadalom többsége nem demokratikus szellemű, érzelmű.
Ha ez Magyarországon történik, nincs min meglepődni, hiszen ez Kelet-Európa, ahol 35 éve még csak építik a demokráciát, mint egykor a szocializmust. Ám ha a nyugati világ vezető hatalmában, a modern képviseleti demokrácia központjában, védelmezőjében, a szabadság birodalmában fordul elő, az kissé sokkoló. Főleg úgy, hogy az európai centrumországok választási eredményei is arról adnak hírt, tekintélyes bázisa van a populista, kirekesztő jelszavaknak.
Higgyük el, hogy nem kell megijedni, a polgári demokratikus intézményrendszer, az elit érdekcsoportok pragmatikus szemlélete kézben tartja a szélsőjobbos kilengéseket, egy autokrata szemléletű elnök kevés a valódi autokráciához.
Rendben, legyen így, mégsem igazi vigasz. Mert a lényeg mégiscsak az, hogy nyolcvan, száz, százötven, kétszáz év sem volt elég ahhoz, hogy a polgári demokráciák uralkodóvá tudják tenni a demokratikus szellemet saját társadalmukban. Ha egyáltalán van ilyen cél. Mindenesetre jól látható, hogy magát a populista szemléletet a politikai aktorok nem teremtik, hanem kihasználják. Kedvükre szélhámoskodhatnak, hazudhatnak, őszintének, hitelesnek tűnnek. Miért? Mert visszaigazolják jelentős, esetleg a többséget alkotó társadalmi rétegek gondolkodását, értékrendjét, érzelemvilágát. Amely tele van előítélettel, az agresszivitás szikráival.
Mit jelent ez? Hogy sötét a nép? Aligha. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem igazi résztvevője a polgári demokráciának. A kötődést hozzá az alapvető emberi jogok, a szólásszabadság, és inkább a választójog jelentheti. Közvetve pedig a gazdasági teljesítményből lecsorgó „jólét”. Valódi politikai képviselete, mindennapos közéleti gyakorlata azonban nincs, nem láthat bele az ország ügyeibe. Ki van zárva a „népuralomból”. Akárcsak a proletárok a proletárdiktatúrából. Bár a szocializmus legalább annyit nem tagadott a rendszeréből, hogy diktatúra. Mint ahogy a demokratikus centralizmusnak is a főnév a hangsúlyos eleme.
De ha egy társadalmi-politikai rendszer demokráciának nevezi magát, az nehezen tűr korlátozó jelzőket, főleg olyat, hogy „illiberális”.
