Szeptemberben még arról érkeztek hírek, hogy 1,8 milliárd forintos többlettámogatástól estek el a folyóiratok, nemrég az Index-szel azt a hírt közölte Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke, hogy több mint 500 millió forintot osztanak szét a korábban az elvonások miatt a megszűnés határára került periodikáknak. Pluszpénzhez az NKA egy október közepi rekordnagyságú, 6,6 milliárd forintos ötöslottó-nyereményből juthatott, ugyanis a hazai és határon túli magyar kulturális élet finanszírozására elkülönített állami pénzalap fő bevételi forrása jelenleg az ötöslottó-szerencsejáték játékadójának 90 százaléka. Bús Balázs a portálnak elmondta, 45 lapnak ítéltek pénzt meghívásos pályázat keretében: az Alföld és a Jelenkor egyenként 6,8 millió forintot, a Tiszatáj, a Hitel, a Kortárs, a Magyar Napló pedig egyenként 15,8 millió forintot kap. A kiemelt jelentőségű folyóiratoknak ráadásul hároméves távlatban, 2027-ig biztosítják a forrásokat, ehhez a korábbi évek gyakorlatának megfelelően évi 400 millió forint erejéig vállalnak előzetes kötelezettséget.
Egy folyóirat több forrásra támaszkodik manapság, elsősorban az NKA támogatásán múlik fennmaradása. Az NKA-s, továbbá a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) pályázati pénzeinek elosztása esetén akadnak aránytalanságok: előfordult, hogy a döntnökök olyan lapoknak ítéltek oda magasabb támogatást, ahol maguk is szerzők, a jelenségről februárban írtunk.
Nem elég az anyagi biztonsághoz a sok éve folyó színvonalas munka, könnyebben kapnak állami támogatást az Orbán-kormány számára kedves folyóiratokMegkerestük Ágoston Zoltánt, a pécsi Jelenkor folyóirat főszerkesztőjét, akit meglepetésként ért a hír, annál is inkább, mert számukra a szeptemberi 1,8 milliárdos elvonás mintegy 5 millió forint kiesést jelent, így az év végére nem lett volna forrásuk a megjelenésre.
– Gyorssegélynek jó ez az összeg – reagált Ágoston Zoltán – ám fájó megkülönböztetés, hogy épp az Alföld és a Jelenkor kapta a legalacsonyabb összeget a folyóiratok közül, holott két, több évtizedes, megkérdőjelezhetetlen szakmai múlttal rendelkező műhelyről van szó.
A főszerkesztő ugyanakkor nem akart messzemenő következtetéseket levonni, hiszen mégiscsak egy újságcikkből értesült az új lehetséges forrásról, mindezt az NKA hivatalosan, a weboldalán még nem kommunikálta. (Időközben kiderült, hogy a határozatot nagynehezen föl lehet kutatni az NKA oldalán, de nem egyértelmű az elérése.) – Ha igaz, hogy ez lesz a pénzek elosztása, azt szakmai érvekkel senki sem tudná alátámasztani – fogalmazott az irodalmár, aki elárulta, épp most indítottak el közösségi gyűjtést a fennmaradásunk érdekében, s ezen a mostani hír sem változtat. – Összességében az állami és önkormányzati forrásból származó támogatások sem elegendőek a folyóirat működéséhez. Szerény lapárbevételünk jelentős részét elviszi a LAPKER vállalat, amely az újságosstandokon kereskedik a folyóiratokkal országszerte. Nincs másik országos terjesztési lehetőség, ezért, ha fenn akarjuk tartani az országos elérhetőséget, akkor ki vagyunk szolgáltatva ennek a piaci monopóliumnak – tájékoztatott Ágoston Zoltán.
A múlt árnyai
A folyóirat-kiadás évek óta forráshiánnyal küzd és többek között a kiszámíthatatlan működési körülmények okán 2010 óta több orgánum meg is szűnt: a Réz Pál vezette Holmit, az irodalmi élet fontos műhelyének számító 2000 folyóiratot és a Kritikát is hiába keresnénk ma az újságok között. Az utóbbi időszak vesztesége a Muzsika és a Színház folyóirat, melyek évtizedeken át jelentek meg nyomtatásban, ma viszont már csak az interneten lehet őket olvasni.
Persze felmerül, ki is az olvasója az irodalmi folyóiratoknak egy olyan korban, ami legkevésbé sem az elmélyült olvasásról vagy a nyomtatott sajtótermékekről szól. A havonta megjelenő pécsi lap vezetője úgy reagált, olvasóik minden korosztályból verbuválódnak, egészen a legfiatalabb generációkig bezárólag – nem igaz tehát, hogy köztük nincs érdeklődés a minőségi irodalom iránt – jegyezte meg. – Mivel a Jelenkor nem irányzatos folyóirat, nincs ideológiai preferenciája, igen sokféle gondolkodásmódú és poétikájú szerzőt közvetít az olvasóinak, akik jellemzően érzékenyek erre a sokféleségre. De a Jelenkor ügyel arra, hogy a saját hagyományát alkotó, már nem élő szerzőire is újból és újból felhívja a figyelmet. Olyanokra gondolok itt, mint például Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Csorba Győző, Bertók László, Esterházy Péter. Valamikor azt mondtuk, a Jelenkor olvasója a művelt olvasó. Kérdés, hogy manapság akar-e valaki azzá válni. Vagy csak egyszerűen azokra számítunk, akik nem tudnak, nem akarnak erős kortárs irodalom nélkül létezni – válaszolt Ágoston Zoltán.
Manapság a hazai kultúra fenntartása kapcsán gyakran felmerül a magánmecenatúra kiépítésének kérdése, de az irodalmár szerint ez a fajta támogatási rendszer Magyarországon a kommunizmus bukása után három és fél évtizeddel még mindig gyerekcipőben jár. – A rendszerváltás előtti évtizedek tapasztalata, az, hogy az állam tartja fent a kultúrát, nagyon mélyen rögzült a társadalomban. – vetette föl – Most mindenesetre meg kell próbálnunk megszólítani az olvasókat, és nyugati mintára adománygyűjtésbe kezdeni, illetve előfizetési akciót indítani. Az előfizetési akció már fut, és már az adománygyűjtés is elindult. Én mindenesetre bízom a nyomtatott Jelenkor és a Jelenkor Online olvasóiban, abban, hogy sokan megértik: akkor tudunk tovább működni, ha ők is hozzájárulnak a folyóirat költségeihez. Csak így tudja a Jelenkor a kortárs magyar irodalmat, az írókat és az olvasókat szolgálni.
Tőlünk eggyel nyugatabbra
Egyre kevesebb folyóirat jelent meg az elmúlt tíz évben és a példányszámuk is csökkent Ausztriában. Ezt az adatot közölte Gerald Grünberger, az osztrák újságforgalmazók egyesületének (VÖZ) igazgatója. Részletes számok a visszaesésre nincsenek ugyan, a szakembernek viszont meggyőződése, hogy a jelenség az online megjelenés előretörésével. függ össze. Szerinte az internetes megjelenés olcsóbb, interaktív kapcsolatot teremt olvasó és újság között, gyorsabb, frissebb adatátvitelt tesz lehetővé.
Ausztriában a nyomtatott és az online média támogatása szigorúan szabályozott, külön előírások vonatkoznak a kiadványok forgalmazásának segítésére, külön kategória irányítja a napilapok támogatását azzal a céllal, hogy az adott földrajzi régióban gazdagabb legyen a lapok kínálata. A harmadik kategóriát a minőségi újságírás ösztönzése jelenti, ide tartozik az újságíróképzés finanszírozása, (gyakornok képzésére évi 50 ezer euró a keret), külföldi tudósítói posztok támogatása, sajtókutatások ösztönzése. Érdekes megszorítás, hogy a gazdálkodási nehézségekkel küszködő lapoknak nem jár támogatás. A covid idején viszont, amikor a hirdetések a folyóiratok esetében drasztikusan visszaestek, az állam közvetlen segítséget folyósított.
A folyóiratok besorolása abból a szempontból, hogy kaphatnak-e állami támogatást, azon múlik, hogy a lap megjelenik-e évente legalább négyszer nyomtatott formában, s hogy van-e legalább két főállású munkatársa. A kiadványokat nem az újságírói tartalmuk alapján támogatják, s a megcélzottak nem is újságírók, hanem maguk a médiavállalatok.
A 2024-től érvényes előírások szerint a támogatási kérelmeket az év első három hónapjában lehet benyújtani, kizárólag online formában. Az igényeket a héttagú sajtóösztönzési bizottság vizsgálja át, amely 20 éve létezik. Két tagot a kancellári hivatal delegál oda, kettőt az ausztriai újságok szövetsége, kettőt pedig az illetékes szakszervezet. A hat szakértő munkáját egy külsős szakember irányítja. A bizottság a javaslatát a KommAustria nevű szervezet elé terjeszti, az ő feladata a döntés, amelyet kötelező nyilvánosságra hozni. A folyóirat szerkesztőségeknek folyósított, összesen évi 340 ezer eurós támogatási összeget két részletben fizetik, a másodikat mindig novemberben. Az állami támogatásról szóló döntéseket kötelező közzétenni. Nem vonatkozik ugyanez a politikai pártok által támogatott kiadványokra, amelyek leggyakoribb formája a hirdetések „ajándékozása” a párthoz közelálló kiadványoknak. Az országosan és tartományi szinten is gyakorolt módszer olykor botrányba fullad, ez történt például a Fellner kiadóval, amely politikusokról közölt hamis adatokat jól fizető hirdetések fejében. De ugyanez esett meg egy osztrák közlekedési miniszterrel, aki őt népszerűsítő cikkekért osztott hirdetést a területéhez tartozó cégeknek.
Pályázni természetesen privát donoroknál is lehet, a legnagyobb médiatulajdonosok Ausztriában az egyházak, a Raiffeisenbank, amely szoros kapcsolatban van kereszténydemokrata néppárttal, s a gazdag családok. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a Matteschitz család, amely salzburgi Servus kiadója révén nagyon igényes művészeti, természeti kiadványok támogatója. Amióta az idősebb Matteschitz két éve meghalt, azóta fia inkább a sport felé tereli a Red Bull vállalkozás kiadványait. Földvári Zsuzsa (Bécs)
A minőségi tartalom és a másképp olvasás
Áfra János költőt, az Alföld folyóirat szerkesztőjét kérdeztük.
Mi a szerepe a kortárs irodalmi életben a folyóiratoknak?
Manapság sem túlzás a magyar irodalom folyóiratcentrikusságáról beszélni, amikor pedig tendencia a print felületek ellehetetlenülése, a klasszikus értelemben vett szerkesztőségi munka megszűnése. Nemzetközi összehasonlításban is sok az irodalmi folyóiratunk, a legtöbb megyeszékhelyhez kötődik egy: Pécsen ott a Jelenkor, Szegeden a Tiszatáj, nálunk Debrecenben pedig a hetvenöt éves Alföld. Az összképhez nagyban hozzájárulnak a határon túli lapok is – például Kolozsváron jelenik meg a Helikon és a Korunk, Marosvásárhelyen a Látó, Nagyváradon a Várad és az Újvárad. Ezeknek rendszerint a helyi identitást megerősítő, közösségteremtő szerepük is van, fontos programok megvalósítói. Az, hogy egy folyóirat milyen preferenciákkal és kitekintéssel dolgozik, befolyásolja, hogyan látják kívülről annak szellemi holdudvarát. Ezek a felületek a jövő nemzedékei számára olyan ismereteket örökítenek át, amelyek másképp nem maradnának fenn. A különböző profilú, eltérő értékrendről és ízlésvilágról tanúskodó periodikáknak a szépírók, kritikusok és tudósok szakmai szocializációjában is alapvető szerepe van. Ha egy folyóirat nem is tud tömegekhez szólni, fontos feladatot lát el, minőségi tartalmat biztosítva azok számára, akik igénylik a lelassulást, az elmélyedést. Ízelítőt adhat olyan művekből is, amelyek aztán könyv formájában sikerré válnak, és a korszakos jelentőségű művek kanonizációját indíthatja el a megértést segítő kritikákkal, tanulmányokkal és interjúkkal. Nagy szükség van az efféle szakmai párbeszédre.
Miért lehet fontos költőként folyóiratban publikálni verseket?
Az irodalmi táborok, workshopok, kreatívírás-műhelyek miatt – és talán slam poetry térnyerése okán is – a költészet művelése népszerű tevékenység manapság. Sok a kvalitásos fiatal szerző, de szinte lehetetlen kiadót találniuk, ha előtte nem publikáltak folyóiratokban. Egy értékválasztást jelez, hogy hol, mennyit, mit – választ a szerző, választanak a szerkesztők is. Az online felületek persze alternatívát is jelenthetnek, gyorsabbak és szélesebb körhöz jutnak el, ám a legtöbb pályakezdő továbbra is ambicionálja, hogy nagy hagyományú lapok közöljék, hiszen az egy szakmai figyelmet ígér. Emellett kockázatvállalóbb kezdeményezésekre is szükség van, például a friss energiákat hordozó egyetemi közegben rendre feltűnnek hosszabb-rövidebb életű szellemi műhelyek. A közösség megújulási képességének hála a barátaimmal 2010-ben elindított KULTer.hu ma is színvonalasan működik, ám ez korántsem magától értetődő, látva, mennyi kezdeményezés tűnt el közben nyomtalanul.
Mikor kezdett el az Alföldnél dolgozni? Előtte milyen viszonyban állt a folyóiratokkal?
Az Alföld volt az egyik első periodika, amelyet a kezembe vettem, amikor középiskolásként próbáltam tájékozódni a témában. Publikálni csak egyetemistaként kezdtem el, az Alföldben először 2011-ben jelentek meg verseim és egy kritikám, ezzel párhuzamosan a szerkesztőségi munkába is bevontak. Tördelési és korrektori feladatokat kaptam, és eleinte az impresszumban sem szerepelt a nevem, pár évvel később aztán szerkesztő lettem. Ma a puritán megjelenésű Alföld képzőművészeti anyagainak beszerzése és előkészítése, valamint a szépirodalmi rovat gondozása a feladatom. Utóbbi egyszerre hálás és hálátlan dolog. Egyfelől izgalmas közelről szemlélni, támogatni friss szövegek elkészülését, tehetségek beérését. Másfelől viszont, mivel az érkező anyagok töredékének lehet csak helyet adni, visszautasító levelek tömegét kell megszövegezni. Minőségi elven próbáljuk megteremteni a folytonosságot. Ezt mutatja például az is, hogy az egyik friss Alföld-díjas, Gergely Ágnes közel hatvan éve szerzőnk, elismerése régi tartozás szerintem, de a két másik díjazott – Juhász Tibor és Korpa Tamás – még a harmincas éveiben jár.
Jócskán csökken a periodikákat olvasók száma, hogyan tud életben maradni egy kulturális folyóirat és miért fontos, hogy nyomtatásban jelenjen meg?
Az sajnos irreális elvárás az irodalmi folyóiratokkal szemben, hogy a piacról éljenek meg, a magánmecenatúrának pedig nincs kultúrája itthon, az előfizetési-támogatási rendszerek általában időleges megoldást hoznak, így a fennmaradás továbbra is a regionális értékek megőrzésében érdekelt önkormányzatokon, valamint az állami támogatások szétosztására kijelölt kuratóriumok döntésein múlik. Néhány évvel ezelőttig a legtöbb lapot be lehetett szerezni vidéki újságárusoknál, viszont ez egyre nehezebben megoldható a szerkesztőségek számára. Mi az eredmény? Nehezebb aktualitásában elérni a lapszámokat, és nem találhatnak rájuk spontán a potenciális érdeklődők. A budapesti Írók boltjában persze szinte minden beszerezhető, és a folyóiratok online archívumai gyorsan frissülnek, mi több, a Szófa kilenc fontos felület lapszámait rögtön a megjelenés után hozzáférhetővé teszi egy jelképes előfizetési díjért. A nyomtatott verziót kiegészítő online platform és a közösségi médiajelenlét manapság elkerülhetetlen, ugyanakkor ez inkább egy szimbiotikus viszony, a print felületek nem kiválthatók, hiszen bizonyos típusú tartalmaknak ez az autentikusabb létmódja. Másképp olvasunk papírról.
