- Krusovszky Dénes új verseiben emlékek és álmok, látomások elevenednek meg és keverednek össze

Az új kötet verseinek zömét – a hangsúlyozottan prózai címmel összhangban – a szeszélyesen csapongó emlékezés uralja. Ez aztán többnyire felemás eredményt hoz, ami viszont – miként példánk is mutathatja – messzemenően életszerű: „A baseballsapkájára pontosan emlékszem, / de a vezetékneve már nem jut eszembe” (Elmegyek). Vagy: „nyár volt, azt hiszem, / nincs jelentősége már, / vagy legalábbis én nem tudom, / mi a jelentősége” (Nem találnának haza). A lírai én a személyes múlt egykoron nagyon fontos – alighanem szemlélet- és sorsformáló – élményeit eleveníti fel, ám idővel még ezek is mind jobban elhalványodnak, egyre több lesz a „talán”, részletek sokasága merül feledésbe, melyeket az emlékező tudatnak kell valamiképpen kiegészítenie. Ebben az értelemben is igaz, hogy „minden leírás-rögzítés fikció” (Heller Ágnes).

A felidézett emlékek és a versekben megjelenő álmok/látomások struktúrája jórészt hasonlóan alakul: mindegyiküket a töredékesség, a bizonytalanság jellemzi: „Az elhagyatott strandon éjszaka / mit kerestem, hullott levelek, / fehér és kék hullott csempék, / nevek, melyekre alig emlékszem, / hogy mi adta a fényt, nem tudom már, / de biztosan nem borult sötétbe minden, / hiszen láttam akkor, és még mindig látok” (Csörtetés). Nem mindig tudható itt, hogy minek mi a szerepe, a súlya, gyakori a pontos „jelentés nélküli látvány”. Az ismeretek korlátozottságának elemi élménye, mely szinte a kötet egészét áthatja, fokozatosan e líra szellemiségének alaprétegét is alakítani kezdi. A versek sorozatából tehát egy kiszámíthatatlan, alig-alig megismerhető, kulcsmotívumaiban szinte interpretálhatatlan világ képe bontakozik ki: „ott értettem meg, / hogy soha nem fogom már érteni, / vagy nem úgy, / ezt az egészet” (Szavíra felé).

A költői mentalitást csaknem mindvégig erős absztrakciós igény és készség jellemzi, az egyszeri, az esetleges szinte mindig utat talál az általánoshoz, a törvényszerűhöz: „nem tudom, meddig gyalogoltunk még, / de nem akart vége szakadni, / hiszen sosem szakad vége, / úgy változik át minden, / hogy észre sem veszed” (Tiszavasvári lányok). Tolsztoj Anna Karenyinájának híres nyitómondata Krusovszky vicces változatában ekként hangzik: „a boldog tájak mind egyformák, / de a boldogtalanok is” (Minden tükör). Egy gyerekkori temetőlátogatás emlékfoszlányai ezzel az aforisztikus gondolattal zárulnak: „a délután fogaskereke rándul egyet, / gyík iszkol egy repedés felé, / kétségbeesetten menekülne minden, / ami végül is egy helyben marad” (Virágrohadás). A meditatív futamok olykor mulatságosan válnak filozofikussá: „Létezünk, tehát valami / hiba csúszott a semmibe” (Előszó, ami – a kiszámíthatatlanság jelzéseként – a kötet záróműve). De a nyitódarab szintén szellemesen poentírozott: „Nem riadunk fel, / mert nincs hova” (Hétfő, 5:42). A világ idegen, kiismerhetetlen, de a megértés elszánt kísérletei mégiscsak kölcsönözhetnek némi otthonosságot.

„ez továbbra is egy vers, / habár ki mondhatja meg, / mi micsoda pontosan” – olvashatjuk az Oldalára dőlt című műben (melyet a tördeléskor tényleg kilencven fokkal elfordítottak). „ne állj meg ennél a versnél, / ez nem is vers” – áll a Deepfake-ben. „Kezdjük ott, hogy egyáltalán mitől vers, / vagyis inkább ne kezdjük” – tétovázik a lírai én az Ez a versben. A bizonytalanság tehát a költői mesterség – az ars poetica – alapjait sem kíméli, hiszen még az is kérdéses, miként definiálhatók ezek a szövegek. Meghatározhatók-e egyáltalán? Persze, a szerző egy pillanatra sem gondolja, hogy e műfajelméleti dilemmákat (melyek nagyon is racionális, széles körűen vitatott szakmai kérdéseket rejtenek), itt és most neki kellene megoldania. Szerepük ugyanis nem egyéb, mint az elbizonytalanodás élményének kitágítása, univerzálissá fokozása. Minden kételyekkel övezhető, még az is, ami keretet ad a szkepszis megfogalmazásának.

Egy pillanatra úgy tűnhet, mégiscsak van valami e tárgykörben, ami nem kérdéses: „Ha a vers valóban ima volna, semmi szükség nem lenne rá” – állítja határozottan a műbeli szerző. Ez a szöveg szabályos kör alakúra lett tördelve, ami akár azt jelezheti: ehhez nincs mit hozzátenni. A címe azonban – méghozzá bináris kódban (igen, ilyen számokban, mint 1101001) – Ima. Ott vagyunk, ahol a part szakad…