- Hazudunk azért, hogy elmondhassuk az igazat

A dokumentumfilm műfajának kortárs átalakulásait járta körül a CEU Határtalan Tudás és a Verzió Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál közös szervezésében megvalósult múlt pénteki előadás, amelyen különös figyelem jutott a digitális fordulat következményeinek és a szubjektivitás növekvő szerepének. Az esten Korányi Péter filmkutató, Hörcher Gábor és Tuza-Ritter Bernadett rendezők beszéltek a műfaj aktuális lehetőségeiről és formanyelvéről, közben tágabb kontextusba helyezve a dokumentumfilm jelenkori reformját.

Az előadás egyik csomópontja a dokumentumfilm-készítés demokratizálódása volt, amely a digitális technológia általános elérhetőségének köszönhető. Korányi rámutatott, hogy míg a hatvanas években a kézi kamera megjelenése jelentett forradalmi változást a műfaj történetében, – a direct cinema megszületésével – addig napjainkban a mobiltelefonok és egyéb könnyen hozzáférhető eszközök formálták át radikálisan nemcsak a filmkészítést, hanem a megörökítés és az értelmezés módját is.

A mai dokumentumfilmek nagyon performatívak – fejtette ki a kutató – gyakran tartalmazzák a direct cinemás megfigyelői analízist – ám míg a korábbi dokumentarista mozik az objektivitásra törekedtek, addig a kortárs alkotások tudatosan vállalják és tematizálják saját szubjektivitásukat.

Előtérbe került a személyesség, ami nem csupán stilisztikai változás, sokkal inkább episztemológiai állásfoglalás. Hörcher Gábor saját alkotói tapasztalatain keresztül világított rá, hogy a rendező háttere és belső motivációi hogyan válnak a film szerves részévé önreflexíven. Amikor a film tudatosan tekint saját készítésének folyamatára, új hitelesség-réteget ad az alkotásoknak, mely fontos egy olyan korban, amikor a médiatudatosság már nem csak az alkotók, hanem a szereplők és a nézők sajátja is.

Az autentikusság új formáit hozta létre a demokratizálódás technikai oldala is. Talán paradox módon, de a tökéletlen, amatőr felvételek sokszor hitelesebbnek tűnnek, mint a professzionális produkciók. Korányi Péter szerint ez részben a dezinformációs korszak következménye, ahol – ma már gyakran a dokumentumfilmekben azt a képet érezzük a leghitelesebbnek, ami nem egy tökéletes kép, amin érződik, hogy valamit töredékesen, részlegesen elkap – fogalmazta meg.

Közben a film mint mediális platform már nem egyszerűen ablak a valóságra, hanem – ahogy Korányi meghatározza – erőteljes transzformatív módszer. Ez a felismerés gyökeresen átformálja a dokumentumfilm szerepéről alkotott elképzeléseinket: már nem csupán a valóság rögzítése a cél, hanem annak értelmezése és újrakontextualizálása is.

Az alkotói beavatkozás kérdése körül kibontakozott diskurzusban, – Hörcher Gábor szavaival élve a – Hazudunk azért, hogy elmondhassuk az igazat – szemlélet mellett foglaltak állást a szakértők, hiszen a régi dokumentumfilmes dogmák – mint a teljes objektivitásra való törekvés – ma már nem kötik annyira a filmesek kezét.

Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmjének kontextusában, a technikai korlátokból (csak a főszereplő arcát lehetett mutatni) adódó töredékesség egy egyedi vizuális nyelv megszületését eredményezte, mely sokkal intimebb módon hívja életre a karakter belső küzdelmeit. Ahogy a rendező fogalmazott – Nekem egy dolog a fontos, hogy az igazat meséljem el. – Ez az igazság azonban nem feltétlenül egyezik meg a felvett realitással. Olykor éppen a konstruált elemek, a kreatív megoldások teszik lehetővé annak mélyebb feltárását, a valóság átfogóbb és árnyaltabb megragadását.

A pódiumbeszélgetésből levonható a következtetés, hogy a dokumentumfilm műfaja nem egyszerűen változik, hanem alapvető átalakuláson megy keresztül. A technológiai demokratizálódás, a személyesség előtérbe kerülése és az új narratív stratégiák együttesen egy olyan új nyelv kialakulását jelzik, amely képes reflektálni korunk komplex mediális valóságára, miközben alapvető célkitűzése - az igazság feltárása és bemutatása - változatlan marad.