A magyar zenei élet egyik legjelentősebb formációja, a fél évszázados örökséget hordozó Muzsikás együttes rendhagyó esttel tisztelgett egykori társuk, a tavaly elhunyt Éri Péter emléke előtt a Pesti Vigadó történelmi falai között. A keddi Népzenénk című előadás nem pusztán születésnapi megemlékezés volt, hanem a Kárpát-medence zenei hagyományainak széles ívű felvonultatása is, amely kolorisztikus hangzásvilággal idézte meg az együttes kivételes művészi örökségét.
A nemzeti romantika jegyében született Vigadó patinás Díszterme, mely egykor Liszt, Bartók, Fischer Annie, Dvořák és Debussy művészetének is otthont adott, most a népzene autentikus hangjaitól elevenedett meg. A színpadon a Muzsikás jelenlegi felállása – Sipos Mihály (hegedű), Hamar Dániel (nagybőgő, gardon), Porteleki László (hegedű) és a zenekar állandó vendégművésze, Mester László (brácsa) – mellett olyan kiváló művészek álltak színpadra, mint Petrás Mária (ének), a világhírű Balogh Kálmán (cimbalom), valamint a Magyar Állami Népi Együttes egykori szólistái, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncművészek.
A koncertet Hamar Dániel személyes visszaemlékezéseivel narrálta. Vidám nyitószavai mögött mély emberi és művészi elkötelezettség csengett. „Amikor szembesültem vele, hogy Péter távozása elkerülhetetlen, először úgy éreztem, vele együtt a Muzsikás is a múlt részévé válik. Ám ő, mintha csak előre látta volna ezt a pillanatot, gondoskodott az együttes jövőjéről – kijelölte utódját és határozott kérése volt, hogy a közös munkát folytassuk. Ma este az ő szellemi örökségét is őrizve állunk Önök előtt.”
Az est egyik legmegrendítőbb pillanata volt, amikor a zenekar a modern hangtechnika teljes mellőzésével, pusztán hangszereik természetes akusztikájára hagyatkozva szólaltatott meg egy melodikus gyászdallam-füzért. „A falusi hagyomány szerint amikor valaki eltávozott, jöttek a zenészek, jöttek a sirató asszonyok. Sokszor egész éjjel szólt a muzsika a felravatalozott mellett, vigaszt és reménységet adva az itt maradottaknak” – osztotta meg a zenész, mielőtt felcsendült volna a keserves hajnali dallamkör.
A műsor íve gondosan felépített utazás volt a Kárpát-medence különböző tájegységeinek zenei világában. A gyimesi dallamvilágnak megágyazva, Hamar Dániel érzékletes képet festett: A keleti Kárpátokban, ahol szinte érintetlenül élnek magyarok a régi nagy történelmi Magyarország határvidékén, a hegyek között, a mindennapok küzdelmeiben a zene és a tánc segíti át az embereket. Negyven fokos lejtőn kaszálnak, egyik férfi tartja a másik szíját, hogy ne bukjon előre – ebben a létküzdelemben a gardon szava és a hegedű hangja jelenti a feloldozást.
Az est során különleges hangsúlyt kapott a moldvai népzene, melyet Petrás Mária előadása tett szinte transzcendens élménnyé. A moldvai világban az imádság és az ének nem előadó-művészet, hanem a mindennapi lét szerves része,
amely lélekkel teli atmoszféráját sikerült a Vigadó színpadán is megteremteni. Petrás Máriával az egykor árvízkárosultakat segítő erdélyi körúton kezdődött együttműködés, mára kétségtelenül a magyar népzenei élet egyik legfontosabb művészi kapcsolatává érett.
A Bartók-művek interpretációja külön fejezetet jelentett az esten. „Több mint húsz éve foglalkozunk azzal a titokkal – fejtette ki Hamar Dániel –, mi volt az az erő, ami egy ilyen kivételes tehetséget, mint Bartók, eltérített a biztos siker útjáról. Ünnepelt zongorista volt már főiskolásként, impresszáriók versengtek érte, ő mégis a népzene mélyebb igazságát választotta.” Ugyanígy a Muzsikás is a népi hagyományok útjára lépett a hetvenes években, amikor egy új mozgalom kezdett kibontakozni. A fiatalok felfedezték, hogy a hivatalos, államilag támogatott népművészeten túl létezik egy sokkal gazdagabb, autentikusabb népi kultúra, melyet forradalmian, nem múzeumi tárgyként, hanem élő, lélegző eszmeiségként kezeltek.
A kezdeti táncházak tapasztalataiból kinőtt koncertrepertoár mára a világ legrangosabb koncerttermeiben is megállja a helyét. A nemzetközi áttörést az első hollandiai meghívás hozta meg, amit egyre több külföldi koncert és turné követett. Az együttes fellépett a londoni Royal Festival Hallban, a párizsi Théâtre de la Ville-ben, a római Santa Cecilia Akadémián és a New York-i Carnegie Hallban is. A Muzsikás együttes kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar népzene élő hagyománnyá váljon a városi, majd globális környezetben. 2008-ban első európai zenekarként nyerték el a WOMEX-díjat, a világzene legrangosabb nemzetközi elismerését. Az idén ötvenegy éves együttes jelentősége túlmutat a puszta zenei teljesítményen – kulturális híd-szerepük egyetemes kinccsé teszi örökségüket. Ahogy Hamar meséli: dallamaik még a távol-keleti zenészek kulturális identitáskeresésében is szerepet játszottak.
Az est zárásaként felcsendült Éri Péter kedvence, egy igazi vérpezsdítő kalotaszegi muzsika. A színpadról áradó zene, a lelkesen doboló láb- és kézfejek, és a közönség meghitt mosolya a legendás zenész mellett a ma is eleven népzenét ünnepelte. A dal végén felzúgó taps pedig nemcsak az előadóknak szólt, hanem annak az öt évtizedes munkának is, amellyel a Muzsikás hozzájárult zenei hagyományaink megőrzéséhez és továbbadásához. Hamar Dániel zárószavait idézve – Ha Péter most lát minket odafentről, biztos vagyok benne, hogy örül. Mi pedig folytatjuk az utat, amit együtt kezdtünk el járni.
Infó: Muzsikás: Népzenénk. Pesti Vigadó, 2024. november 11.
