A Magar Narancs 2024. október 31-i címoldala még azt latolgatta, „Nyerhet-e Kamala Harris?”, a „nagyoktóberi szocialistaforradalom” 107. évfordulóján viszont borítóját már a magyar miniszter fotója érdemelte ki, logikusan, hiszen a nyomtatott szám egyetlen sora sem foglalkozott a szabad világ vezetőjelöltjeinek két nappal korábbi versenyével. Sic transit gloria mundi.
Kamala Harris tehát veszített, a nyertes Nagy Márton viszont megkérte Donald Trumpot, helyettesítse őt a következő négy évben, mivel jobban szeretne „a legújabb hatalmas gazdasági akcióterv ámításaira” összpontosítani. De ne keressünk csomót a kákán: már a szocializmus sporteseményein megmondták, nem számít, ki nyert, „Győzött a barátság!” (Pobegyíla drúzsba), amit aztán a kapitalista vezetőképzőkön „win-win situation”-ra magyarosítottak.
Először 2023. február 4-án nyílt lehetőségem összefoglalni, mit kaptak Trumptól azok a választók, akiket a magyar értelmezés szerint a baloldali politikusok szolgálnak ki (vagyis a termelésben és más gazdasági folyamatokban tevőlegesen is részt vevő alkalmazottak, kisvállalkozók és gazdák). Kiemelem a lényeget:
az amerikai átlagháztartás éves jövedelme Trump alatt 4.144 dollárral nőtt, míg Obama két időszaka alatt csak körülbelül ezer dollárral;
ehhez hozzáadandó Trump 2017 évi adócsökkentésének hatása, amellyel az átlagos háztartás 2018-ban 1400 dollárt takarított meg, a kétgyerekes párok pedig 2900 dollárt;
6,6 millió ember emelkedett ki a szegénységi küszöb alól, ami az USA modern történetének legnagyobb mértékű szegénységcsökkentése volt;
a háztartások szegényebb felének vagyona 40 százalékkal nőtt;
a munkanélküliséget 50 év óta nem látott alacsony szintre szorították le;
a fekete- és latin lakosság szegénységi mutatója rekord-alacsony szintre esett vissza;
a fizetések emelkedése a fekete-, latin- és ázsiai kétkezi munkások esetében volt a legnagyobb;
a fekete családok jövedelme Trump alatt 9-szer nagyobb mértékben nőtt, mint előtte nyolc év során.
Trump egyszerű módszert használt a kékgallérosok helyzetének javítására: felpörgette a gazdaságot. Nemcsak a hadiipart, hanem minden ágazatot. A társasági adó jelentős csökkentésével. Kedvenc kinti lapom, a Chicago Tribune bármely újságírója inkább lenyelte volna a tollát (vagy a billentyűzetét), semmint hogy egyetlen jó szót leírjon Donald Trumpról – de profiként alternatív valóságot sem akartak kitalálni. A 2017. november 3-i szám pl. szerkesztőségi cikket szentelt a Trump adminisztráció által előkészített adóreform kérdéskörének („Növekedés, adósság és egy ellentmondásos republikánus adótervezet” címmel). Az írás megállapította: az amerikaiak személyi jövedelemadójának lineáris csökkentése (az eseti kedvezmények egy részének eltörlése árán) kedvező lesz az ország számára. A társasági adó szintjének a „Barack Obama elnök által javasolt szint alá” való leszállítása pedig „segítené az amerikai vállalatokat abban, hogy globálisan versenyképesebbek legyenek”. „A Halloween előtti rémisztgetések – Csak a gazdagoknak lesz jobb! – valótlannak bizonyultak. Ez a terv csökkentené a középosztálybeli családok adóját.” A polgárok többsége számára kedvező lesz az adóreform, mert a lineáris változások valamennyiüket érintik, a megszűnő kedvezményeket pedig csak egyharmaduk tudta igénybe venni, többnyire a jómódúak. A cikk szerint az fontos igazán, hogy az adórendszer segítse a gazdaság növekedését, mert az elmúlt évekhez hasonló 2 százalék körüli GDP-bővülés gyenge munkahelyteremtést, további eladósodást és csökkenő életszínvonalat eredményezne.
Az adócsökkentés hatott, a gazdaság felpörgött. A Chicago Tribune 2019. október 14-i számának szerkesztőségi cikke elégedettséget fejezett ki az USA foglalkoztatottsági adatainak alakulása miatt. 1982-ben az USA átlagos munkanélküliségi mutatója még 10,8 százalékot tett ki, az Illinois-i Rockfordban pedig a „haldokló [agonizing]” 25 százalékra nőtt, ezért a szerkesztőség „nagy alázattal és hálával” nyugtázza, hogy akkorra a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra esett vissza (utoljára 1969-ben volt ezen a szinten). A fekete-, latin- és felsőfokú képzettséggel nem rendelkező népesség munkanélküliségi mutatói pedig történelmi mélypontokat értek el. A fizetések egy év alatt 2,9 százalékkal nőttek, meghaladva az inflációt. „Ami a leginkább szívet melengető, az az, hogy ez a munkahely-dömping a kevésbé tanult, alacsonyan képzett amerikaiaknak segít, akik a korábbi gyengébb foglalkoztatás-javulási hullámokból kimaradtak. Jegyezzék meg ezt a pillanatot: amerikai álláskeresők milliói imádkoztak ezért.” A hálának persze nincs címzettje (a „11-ik éve növekvő gazdaságra” való utalás érzékelteti, hogy nem a Trump adminisztrációé az érdem), de akkor is örüljünk annak, hogy végre 158.269.000 amerikainak van állása.
Hasonlóan furcsa volt, amikor 2019. november 27-én a szerkesztősége azért állt ki, hogy a washingtoni törvényhozás demokratái szüntessék be a Trump által Kanadával és Mexikóval sikeresen újratárgyalt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) ratifikációjának már egy évnél régebben folyó szabotálását: „Pelosi házelnök, a közép-nyugati exportőrök türelme elfogyott. Cserélje le a NAFTA-t az USMCA-re”. A cikk szerint a megállapodás előnyös lesz mind az amerikai farmerek, mind az autógyárak számára. Egy független szövetségi ügynökség, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission) szerint az USMCA ösztönözné a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést az USA gazdaságának minden ágazatában. A teljes várható hozam 68,2 milliárd dollár GDP-növekedés és 176.000 új munkahely. A lap kétségbe vonta a demokrata házelnöknek azt az érvét, hogy a késedelmet a Fehér Háznak feltett kérdésekre várt válaszok hiánya okozza, és felszólította a politikust, hogy ne az elnök elmozdításában reménykedjen, hanem foglalkozzon az amerikaiak gazdasági problémáival.
2020. február 3-án Victor Davis Hanson (a Tribune Content Agency szerzője, a Stanford University történészprofesszora) az alábbi cím alatt tekintette át Trump külpolitikáját: „Trump külpolitikai megközelítése korábban őrültnek tűnt. De működik”. A szerző pozitívan értékelte Trump elnök Kínával, Iránnal, az izraeli-palesztin konfliktussal, általában véve a Közel-Kelettel, az EU-val és a NATO-val kapcsolatos külpolitikájának újszerűségét az esetenként több évtizedes kétpárti konszenzusok elvárásaihoz képest. Hanson szerint Trumppal nehéz (nyilvánosan) egyetérteni, de ettől még sikeres, amit csinál. „Trump kevés elismerést kapott ezekért a forradalmi változásokért, mivel ő, végül is, Trump – egy seftelő [wheeler-dealer], kérkedő outsider, kiszámíthatatlan a cselekvésben és nem ijed meg a durva beszédtől. De paradox és sikeres politikája – egy konzervatív, háborúellenes és munkapárti [pro-worker] program termékeként – fokozatosan támogatást kap és eltérő csoportokat fog össze. (…) Trump paradoxona az, hogy Amerika sikeres új külpolitikáját ugyanannyira dicsérik magánszinten [praised privately], mint amennyire ábrázolják nevetségesként nyilvánosan [caricatured publicly] – legalábbis egyelőre.”
A 2024-ben már Amerika előtt az urnákhoz járuló Magyarországon márciustól több hónapos sajtóvita bontakozott ki a baloldali értékek képviseletének leginkább ígéretes módozatairól. A témaindító tanulmány visszatérően méltatlankodott amiatt, hogy a magyar választók nem a nekik irányt mutató értelmiségi elit fényszóróját követik, hanem olyan földhözragadt kérdésekkel vannak elfoglalva, mint munkahelyük biztonsága. Nos, Amerika sem jobb a Deákné vásznánál. A gazdaság, a munkahelyek, a fizetések és az árak alakulása ott is sokaknak volt fontos 2016-ban, 2020-ban és 2024-ben is. Megmaradt bennem egy 2020-as tv-interjú, amelyben egy fekete hölgy annak örült, hogy a körzetükben kínai beruházásban létesülő autóüveg gyárban (ha szerény órabérért is) végre állandó munkát kaphatott. Valaha a Fordnál ugyan kétszer annyit keresett, de ők 10 éve bezárták a helyi üzemet, azóta pedig lényegében alkalmi munkákból kellett megélnie. A tudósok persze messzebbre látnak. Van, aki szerint Amerika az identitás alapján választott: „Nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy a mai amerikai választók nem hagyták befolyásolni magukat. 2024 novemberében több mint 74 millióan, a választók 58.2 százaléka szavazott egy milliomos bűnözőre. Emelt fővel hárították el, hogy egy nőre szavazzanak.”
Donald Trumpról egyebet sem mondanak, mint hogy végighazudta kampányát és elnökségét. Az elemzők szigorával kapcsolatban két példát említenék meg. 1. Azt, hogy az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból áthelyezi Jeruzsálembe, Bill Clinton is, majd George W. Bush is megígérte választási kampányában. Az ígéret teljesült is – Donald Trump alatt, 2018. május 14-én, szép ajándékként Izrael állam 70. születésnapjára. 2. A demokrata ellenzék Trump elnöksége alatt minden eszközzel megpróbálta megakadályozni a mexikói határkerítés építését és keményen elítélte azt, mint az idegengyűlölet jelképét. „Joe Biden a kampány során kötelezettséget vállalt rá, hogy elnökként „egyetlen lábnyi” új falat sem fog építeni.” Ehhez képest egy újraválasztásért induló arizonai demokrata szenátor már 2022 novemberében azzal dicsekedett, hogy „az ő nyomására” a Biden-adminisztráció egymilliárd dollárt biztosított a mexikói határfal arizonai hézagainak kipótlásához. 2023. október 5-én pedig arról értesültünk, „…az elnök úgy döntött, hogy Texas állam Starr megyéjében folytatja a határfal építését és 32 kilométernyi friss, fizikális korlátot állít fel az illegális bevándorlás megfékezése érdekében”.
Egy magyar portál 2024. november 6-i elemzésének előfizetés nélkül is olvasható rövid részlete az alábbi „tanulsággal” indít: „Népszerűtlen elnök alelnöke nem szokott választást nyerni.” A magam részéről más megfogalmazást javasolnék: „Egyéniség nélküli politikus egyéniség nélküli helyettese nem jelent garanciát a sikerre.” Bidenről a 2020-as kampányban tulajdonképpen egyetlen dolog derült ki: az, hogy ő – nem Trump. A karikatúra-rajzolók le is csapták a magas labdát.
A demokrata elnökjelöltségért folytatott küzdelemből az elsők között kilépő Kamala Harris alelnöki kiválasztása pedig szintén egyértelműen a demokrata identitás-politizálás aktusa volt. Biden már 2020. március 15-én megígérte, hogy női alelnököt választ majd, a George Floyd május 25-i meggyilkolása után az USA-n végigsöprő BLM tüntetések fényében pedig hasznosnak ígérkezett egy fekete apa és indiai anya gyermekének jelölése. Kamala Harris az észrevehetetlen alelnök szerepköréből került hirtelen az élre a Biden alkalmasságába vetett hit végleges szertefoszlásakor, és a választó számára világos volt, hogy ő ugyanúgy a demokrata nomenklatúra döntéseit fogja felolvasni önálló vélemény nélkül, mint tette főnöke is.
Trump egyébként vesztett. 2020-ban még 74 223 975-en szavaztak rá, 2024-ben már csak 73 578 125-en. A 645 850 kiábrándult követő távozásáért csak azzal vigasztalhatta magát, hogy 2016-ban még csak az elektori kollégium révén nyerhetett, 2024-ben már az „egy ember, egy szavazat” elv alapján is. Az abszolút győztes viszont Biden, akire 2020-ban az amerikai történelem legtöbb szavazatát gyűjtötték össze az eltérő frissességű szavazói nyilvántartások alapján tömegével kipostázott, majd valaki által gyakran utcai gyűjtőládákba – esetenként hiányosan kitöltve – bedobott szavazólapok formájában, 20,7 százalékos növekedést érve el a 2016-ban a két nagy pártra szavazók számához képest.
Hogy mi várható a továbbiakban? Ahogy az öregek szeretik mondani, meglátja, aki megéri. Az elektori kollégium december 17-én teszi hivatalossá az amerikaiak választók döntését, amelyet a Kongresszus január 6-án erősít meg. Az új elnököt 2025. január 20-án iktatják be hivatalába. Annak megtörténtéig még a megválasztott alelnök sem léphetne a helyébe, ha ő valamiért hirtelen képtelenné válna hivatala betöltésére. Január 20. után viszont kezdődhet a problémák megoldása, van belőlük elég. Trumpot a védelmi vezetés sokáig hátráltatta az afganisztáni kivonulásban, hogy az végül Biden alatt egy folklórfesztivál színességével valósulhasson meg. Meglátjuk, mennyire lesz sikeres a Dwight D. Eisenhower elnök 1961. január 17-i búcsúbeszédében definiált „katonai-ipari komplexum” az orosz-ukrán háború elnyújtásában. A Közel-Keleten pedig a trumpi Ábrahám-megállapodások új sorozatára lesz szükség. Az első elnökség alatt Trump példamutatóan teljesítette választási ígéreteit, de bicskája látványosan beletörött két fontos témába: az egészségbiztosítás átalakításába („repeal and replace Obamacare”) és a Kínával kezdeményezett kereskedelmi „villámháborúba”, amely szomorú állóháborúvá merevedett, megihletve a karikaturistákat is.
Donald Trump Kínát célzó intézkedései ugyanis legtöbbször amerikai vevők számára okoztak magasabb beszerzési költségeket, a kínai ellenlépések pedig amerikai üzemek exportlehetőségeit szűkítették és fontos vevőiket elveszítő amerikai farmerek támogatását tették szükségessé.
Ami a legfurcsább, az az, hogy már a demokraták sem a régiek. Donald Trump 2017-es beiktatásának másnapján már több százezres Women’s March tiltakozott ellene az USA nagyvárosaiban (Chicagóban az enyhe idő és a ragyogó napsütés rengeteg olyan embert csábított a parkokba, akiket az új elnök valamivel már hivatalba lépése előtt felháborított). Időszakának ötödik hónapjában megindult az a közel két éves vizsgálat, amelynek keretében a demokraták 32 millió dollárt beruházva próbálták bebizonyítani (eredménytelenül), hogy a Trump-kampány összejátszott Oroszországgal. Majd 2019 szeptemberétől 2020 februárjáig (még öt hónap) alkotmányos vádemelést erőltettek ellene egy Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetése miatt. „Ha elnöknek nem alkalmas, legalább adjunk neki más elfoglaltságot” – gondolhatták a demokraták.
Mire várnak a „független szakértők” annak a nyilván újra „megalapozott” gyanúnak a bejelentésével, hogy Donald Trumpot 2024-ben csakis Vlagyimir Putyin (vagy Kim Dzsongun) mesterkedhette vissza a hatalomba? De lehetnek innovatívabbak is. Ha például - „még függetlenebbül” – kiderülne, hogy a Covid alatt új fordulattá vált „adatok és a tudomány” mai állása szerint Trump mégis megnyerte a 2020-as választást, akkor teljesen jogosulatlanul indult el harmadszor 2024-ben. Akkor is, ha 2020-ban – az események senkinek sem felróható alakulása miatt – végül mégsem foglalhatta el hivatalát. A kreatív gondolkodás (régen a dialektika, ma egyszerűen „out of the box”) sokat tud segíteni…
