Legyünk nagyvonalúak, és számoljuk csak 2010-től (korábbról is lenne mit számbavenni, gondoljunk csak a Tiszti Kaszinó árának elsíbolására). Kezdődött azzal, hogy Kósa Lajos az államcsőd-hazugsággal bedöntötte a forintot, a tőzsdét, meg több százezer devizahiteles maradék reményét. Annyira nem volt államcsődközeli helyzet amúgy, hogy még az Orbánék által elátkozott IMF-hitel nagyobbik fele is ott pihent a széfben, abból vették meg végül a Mol-részvénypakettet. A forintleértékelésen nyerészkedő jegybank „profitja” elvesztette közpénz-jellegét, majd átalakult Matolcsy Ádám, az MNB-elnök fia Porsche-gyűjteményévé.
Előbb a Közgép vitt mindent, majd a jó barátság elromlása után Mészáros Lőrinc, akinek – mellesleg – a majorsága néhány követhetetlen lépésben (emlékszünk még Nárcisz kutyára?) Orbán Viktor hatvanpusztai kastélyává változott. Tiborcz István Turán jutott egy kastélykához egy családi ház áráért, de a nagy tehetségű hercegi pár még azok után sem tudta rentábilisan üzemeltetni a hotellé átalakított főúri kéjlakot, hogy az állam beleborított több milliárdot a közösből. Mészáros az elmúlt 10 évben tempósabban gazdagodott, mint Zuckerberg, Tiborcz pedig még Mészárosnál is gyorsabban – a magyar gazdasági csoda apró szépséghibája, hogy mindkettejük gyarapodását mi finanszíroztuk. Időközben kiderült, hogy nem csak Rogán Antal egymást követő feleségeit, de a feleségek sokat látott barátnőit is nekünk kell eltartanunk, és hogy a nemzeti érdekből történő korrupció nem is lopás, hanem a rendszer lényege. Miután a pedofília politikai üggyé vált, kénytelen-kelletlen az állam is üldözni kezdte, de eddig csak egyetlen pedofil hálózatot sikerült lebuktatnia, a katolikus klérusnak a kormánnyal együttműködő szárnyában (valamiért sosem azon az oldalon halmozódnak ezek a förtelmek, ahol azok vannak, akik kritikát mertek megfogalmazni az erkölcstelen hatalommal, meg a hatalmi köröket kiszolgáló egyházi vezetőkkel szemben).
Aki figyelmeztetett – mi is megtettük számtalanszor -, hogy nem lesz ez így jó; hogy ha az Orbán-kormány egyszer megbukik vagy meggyengül, és jön helyettük valaki más, az előzmények miatt a nagyközönség egyszerűen nem lesz abban a helyzetben, hogy erkölcsi kifogásokat fogalmazhasson meg a trónkövetelővel szemben, azt lehurrogták. Pedig most éppen ez a helyzet. A mocsár nem akkor keletkezett, amikor Magyar Péter csúnyákat mondott (ha mondott) a választókról – tessenek csak visszatekerni odáig, miket beszélt Bayer Zsolt, amikor a Fideszt váratlanul megrettentette Márki-Zay első hódmezővásárhelyi győzelme. Az ellenfelek vagy a gyanússá vált szövetségesek lehallgatásának gyakorlatát nem Magyar Péter hozta be a hazai politikába. A nejek, szeretők és egyéb csatolt részek hallgatásának megvásárlását sem. Az újságírók dehonesztálását sem (Kövér László és a tollforgató terroristák, ugye). Ha Magyar netán maga lenne az eleven ördög, akkor sem tudna még évekig semmi olyat kitalálni, aminek az előképe ne lenne meg fideszes kivitelben. Ezt a dágványt, amibe most Rogán, Habony, Kubatov és a többi keresztes lovag megpróbálja belenyomni a Fidesz első potensnek tűnő kihívóját – aki épp azokkal a fogásokkal harcol ellenük, amelyeket ők fejlesztettek tökélyre; fight fire with fire, ahogy azt angol mondja - a jelenlegi kormánypárt ásta ilyen mélyre másfél évtizedes szívós munkával. Az a mondás, hogy a közgondolkodás és a közerkölcs rombolásával tartósabb károkat okoztak, mint azzal, hogy széthordták a közvagyont, nem költői túlzás: 15 éve arra trenírozzák az embereket, hogy aki odafönt van, annak mindent szabad, aki pedig nem tartozik közéjük, az kussoljon. Most, hogy beérni látszik a vetés, nem csak nekik nincs jogalapjuk számonkérni a színvonalat, hanem azoknak sem, akiknek – amíg a nekik tetsző ideológiával párosult – ez a nívó tökéletesen megfelelt. Akinek az volt az egyetlen elvárása az övéitől, hogy bármi áron maradjanak hatalmon, az másoknak sem róhatja föl, ha csak annyit várnak el, hogy valaki végre bontsa le ezt a rendszert: abból, ami volt, törvényszerűen az következik, ami lesz.