Elvétve tegeződöm élemedett korú emberrel, de Győző nem viseli jól, ha nem tegezik vissza. Legalábbis hatásosan eljátssza, hogy nem tűr ellentmondást. Az ötödik felszólításra engedelmeskedem: „Szervusz, kérlek!” Alanyom már a telefonban is közvetlennek bizonyult, mintha legalábbis régi ismerősök volnánk (persze Népszava-olvasóként elmélyült a Visszhangban is.) Egy korábbi riportunk apropóján keresett meg bennünket, amely Rózsika néni mezőkövesdi idősotthonból való kiszabadításáról szólt: ő bizony be sem ment a bentlakásos intézménybe, mondta, így nem kellett kiszabadítani.
Büszke rá, hogy 89 évesen ott élhet, ahová 1978-ban költözött a feleségével.
Néhai civil érdekvédelmi évtizedeivel is felkeltette az érdeklődésemet. A civil érdekvédelem – ahol történelmileg a civilség és az érdekvédelem alatt is bizonytalan a talaj – kardinális kérdés.
Csillagos ház lakói
Győző egy tömött asztalnyi újságkivágással fogad. Fotóriporterünk a sokadik beállításban kapja le egyikkel-másikkal. A békés portrézáshoz azonban egy idő után meg kell állítani. Tessék picit nyugton, ha lehet, ösztökéljük, kevés sikerrel: házigazdánk előadó-művészete rendre lebírja a komolyságát. Másodpercek után grimaszra vált mindig. Miért legyen az élet keserű, ha mókás is lehet? Pedig aki átélte a huszadik század kétharmadát és egyötödöt a mostaniból, annak lehetnek, vannak dermesztő fejezetek az életében. Győző sem kivétel.
„Akkor kezdjük az elején: születtem 1935-ben, Budapesten... – nevet nagyot, érzékeltetve, hogy ma ez itt nem lesz egy rövidfilm. – Nem vagy szomjas? – készül a mesélésre, és belekortyol az akkurátusan kihelyezett csészébe. – A nagyszüleim zsidók voltak, Léderberger Ignác és Monderer Róza. Németországból települtek át a cseh–lengyel–német hármas határ vidékéről. Magyarországon ismerkedtek meg. 1902-ben Henrik, 1907-ben Károly fiuk született meg, aztán 1909-ben Aranka, az anyám. Megismerkedett apámmal, aki törvénytelen fiú volt. Székelyudvarhely mellől (Bögöz nevű településről – a szerk.) Bögözi Anna nagyanyám idejött szolgálni egy pesti ügyvédhez, aki megcsinálta apámat. Apám hol itt nevelkedett, hol ott. Szakmailag kitanult, Weisbrot Imréhez került, műszerész lett és kötőmester. Amikor megszülettem, zsidó lettem. Egy-másfél év múlva jelentkezett a »hitlerség«, ezért azt mondták a nagyszüleim, kereszteljünk meg engem.
Jött a zsidóüldözés, mi a XIII. kerületi Szent László út 13. szám alatti csillagos házba kerültünk. Apám szocdem volt, titokban német egyenruhában mentett, akit tudott.
