A magyar zsidóság üldözéséről és a mentési erőfeszítésekről rendeztek konferenciát az ELTE bölcsészkarán a svájci nagykövetség támogatásával. Borhy László, a csütörtöki rendezvénynek otthont adó egyetem rektora hangsúlyozta: miközben a világ egyik legnagyobb humanitárius katasztrófájaként megemlékezünk a holokausztról, nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik részt vállaltak az embermentésben.
Michael W. Banach apostoli nuncius arra kérte Istent, adja meg a tisztánlátás képességét ahhoz, hogy időben észrevegyük a romboló, káros magatartás megnyilvánulásait. Az antiszemitizmus nyugtalanító jelei napjainkban is jelentkeznek. Isten és az emberiség elleni bűnnek kell tekinteni az antiszemitizmus minden formáját – jelentette ki.
Az 1920-ban hozott „numerus clausus” törvény a zsidó vallásúak továbbtanulását korlátozta Magyarországon, ez volt az első antiszemita törvény Európában az I. világháború után – idézte fel Karsai László történész. Bár a parlament 1938-ig nem szavazott meg újabb zsidóellenes törvényt, aztán 1942-ig két tucat – egész pontosan 23 – törvény és több száz rendelet tette másodrendű állampolgárokká a magyar zsidókat.
Horthy Miklós, akit Orbán Viktor egy alkalommal kivételes államférfinak nevezett, náci tömeggyilkosok cinkosává vált
– fogalmazott a történész. A vidéki Magyarországról a kormányzó jóváhagyásával 437 ezer zsidó deportáltak a haláltáborokba. A főváros mintegy 200 ezer zsidó lakosából ugyanakkor becsülhetően 135-150 ezren túlélték a vészkorszakot. Abban, hogy Horthy egy időre leállította a deportálást – amelynek újraindítását amúgy csak Románia kiugrása akadályozta meg –, Karsai László elmondása szerint közrejátszott: a kormányzó elhitte azokat a híreszteléseket, hogy a szövetségesek Budapestet is szőnyegbombázni fogják, ha elhurcolják a zsidó lakosságot.
A történész beszélt a nyilas hatalomátvétel után elkövetett rémtettekről is. Minden borzalom és vérengzés ellenére az adatokból az következik, hogy Szálasi Ferenc idején a budapesti zsidóknak több esélyük mutatkozott a túlélésre, mint vidéki társaiknak, amikor a Horthy által kinevezett Sztójay Döme volt a miniszterelnök.
Karsai László érzékeltette,
kétségbe vonja, hogy a megmentett budapesti zsidókról külön-külön közzétett adatok megfelelnek a valóságnak.
Ha ugyanis összeadjuk, hányan köszönhetik életüket a külföldi diplomatáknak és más embermentő akcióknak, akkor több mint kétszer akkora számot kapunk, mint amennyi zsidó lakosa összesen volt a fővárosnak.
Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete – aki történelem szakon szerzett diplomát – arra a megállapításra jutott, hogy a nemzetközi diplomácia „bizonyos kritikus pontokon” képes voltak befolyásolni a magyar és a német kormány viselkedését. Az üldözöttek érdekében alkalmazott eszközök közé tartozott a konzuli védelem, az anyagi támogatás, a humanitárius segítségnyújtás, a tárgyalás.
Egyik eszköz sem volt tökéletes, de a civil lakosság megvédésére máig nincsenek hatékony eszközeink – jegyezte meg a nagykövet.
Fontos értékelni és megbecsülni azokat, akik a vészkorszak idején valóban részt vettek emberek mentésében: sokan az életüket kockáztatták.
Sziszkoszné Halász Dorottya, a Miskolci Egyetem történettudományi intézetének docense egy idehaza kevéssé ismert szervezetről tartott előadást, a Háborús Menekültügyi Hivatalról (War Refugee Board), amit 1944 januárjában Franklin D. Roosevelt elnöki rendelettel hívott életre. A HMH feladata a még életben lévő zsidók mentése volt.
A szervezet túl későn jött létre, így a tapasztalat is hiányzott. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok és Magyarország szemben álló hadviselő felek voltak, a HMH közvetlenül nem léphetett fel Budapesten: ezért közvetett módon, a semleges országok bevonásával próbált meg eredményt elérni. Raoul Wallenberg például formailag a svéd követség munkatársaként érkezett Magyarországra, közben a HMH-tól kapott instrukciókat és finanszírozást. Számszerűleg lehetetlen megmondani, hány embert mentett meg az amerikai szervezet, de Sziszkoszné Halász Dorottya biztosra veszi, hogy hozzájárult a túléléséhez.
Dobos Erzsébet spanyol nyelvszakos tanár az embermentők közül a spanyol Ángel Sanz Briz, míg François Wisard, aki történészként jelenleg a svájci külügyminisztériumban dolgozik, a svájci Harald Feller szerepét mutatta be. A többi előadó – Olosz Levente, Molnár Judit, Szita Szabolcs, Tóth Krisztina – egyebek között Komoly Ottó és a magyar cionisták, vagy például a katolikus Slachta Margit embermentő tevékenységét ismertette.
