Magamba kellett nézzek, vajon milyen akadálya van annak, hogy ezt a miskolci sportcsarnokból kissé szürreálisnak ható víziót át tudjam érezni.
Nem csak a megafonosok, az egykori baloldalról is többen úgy gúnyolják Magyart, hogy „piperkőc, zselézett hajú, szelfipojáca, Instagram-huszár”.
Képzeljük el, ha ugyanezért egy nőt pellengéreznének, ami nem nehéz, hisz lépten-nyomon ítélkeznek fölöttünk, hogy túl rövid a szoknyánk, és a hajunk is milyen. A másik oldalra már ezért sem állhatom a köpcösözést, kakaduzást sem. Ott már bőven vannak ténylegesen elkövetett bűnök, és úgy illik, hogy embert, kormányt a cselekedetei alapján ítéljünk meg. A szavak is beszámíthatók tettként, hiszen egy gondolatiságot képviselnek, adott esetben hamisak, hazugok, manipulatívak. De az nem lehet a Magyar miniszterelnöki alkalmasságáról szóló eszmecsere alapja, hogy „már a szeme se áll jól”.
Eggyel komolyabban vehető szempont, hogy homályosak az elképzelései, vagy hogy ígér fűt-fát, csak szavazzunk rá, hadd döntse meg Orbán hatalmát. No de ha nem ígérne, nem is vennénk őt politikusszámba. Hiszen a politikusok úgy szereznek szavazókat, hogy próbálják érzékeltetni velük, ha engem választotok, 5 vagy 10 év múlva ez és ez lesz jobb, mindenesetre más. Az ígéretek számonkérése azonban nem történhet a jelenből, amikor még nem volt módja az illetőnek, hogy bármit megváltoztasson. Ilyenkor szoktak a tehetetlenségi nyomaték legyűrésére például országjárásba (a másik oldalon nemzeti konzultációba) kezdeni. Ami olyan, mintha csinálnának is valamit, de legalábbis felhatalmazást próbálnak hozzá gyűjteni, személyes találkozásokkal hatással lenni az emberekre, akik szeretnék, hogy hatással legyen rájuk, hiszen ezért mennek oda. Még akkor is, ha azt sziszegik kintről Gollam hangján kórusban, hogy „gyilkosz”, és azt írják fel a transzparensre, hogy „Büdös vagyok! Te neobolsevik retek.” Vagy te neovizigót karalábé, ha nagyon kreatívak akarnak lenni.
Ők is csak figyelmet szeretnének, hátha Magyar térültében-fordultában vet rájuk egy pillantást, de megteszi a közönsége is, élőben vagy online, ha készül felvétel. Márpedig miért ne készülne, az újságírók kifejezetten vadásznak az ilyen figurákra és jelenetekre. A protestálók legalább gyakorolják a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat (a gyilkosozás átlép egy határt, de mivel akkora orbitális marhaság, senki sem veheti komolyan), és részt vesznek a közéletben, a maguk bármilyen szerény hozzájárulásával és nyitottságával.
Már összetettebb elemzést kíván, vajon mire következtethetünk Magyar előéletéből. És most nem az exeire gondolok, pedig ott is akadnak triggerpontok egy női szavazó számára, hanem amilyen szimbiózisban élt a NER-elittel, ha őszintén, akkor azért aggasztó, ha alakoskodva, akkor meg azért.
