Mintegy kétszáz európai kulturális intézmény, továbbá argentin, ausztrál, kanadai és amerikai alkotók is aláríták azt a petíciót, amelyet Milo Rau svájci rendező, a Wiener Festwochen művészeti vezetője, valamint Artemis Vakianis, a fesztivál ügyvezető igazgatója, továbbá Matej Drlička, a Szlovák Nemzeti Színház menesztett főigazgatója, Vaszil Vaszilev, a szófiai Bolgár Nemzeti Színház igazgatója, Serge Rangoni, a belga Théâtre de Liège igazgatója, Karen Stone, az Opera Europa vezetője, továbbá Cláudia Belchior és Heidi Wiley, az Európai Színházi Konvenció elnökségi tagjai írtak az Európai Parlament képviselőinek.
A petíciót – amelyet ide kattintva lehet megnézni – az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:
„Tisztelt európai parlamenti képviselők!
Az általunk képviselt kulturális intézményeket és művészeket Európa-szerte riasztják az uniós tagállamok jelenlegi kultúrpolitikai történései. Míg a magyar kulturális szektort már érintették az új médiatörvények és a költségvetési megszorítások, addig Szlovákiában jelenleg politikai indíttatású elbocsátások zajlanak – hogy csak a Nemzeti Színház és a Nemzeti Galéria igazgatóinak elbocsátását említsük. A művészi szabadság elleni támadások több tagállamban már-már abszurd szintet értek el: a szófiai Nemzeti Színházban egy több mint százéves, egy fiktív Bulgáriában játszódó darabot a bemutató estéjén közönség nélkül játszották el, mert ultranacionalista körök támadták a bemutatás tényét, és fizikailag megakadályozták, hogy a nézők belépjenek a színház épületébe.
Ausztriában a jobboldali nacionalista Szabadságpárt (FPÖ) a »woke«-kultúra – ami számukra minden más kultúrát magában foglal a helyi zenei szervezeteken túl – finanszírozásának csökkentésével fenyegetőzik, míg Hollandiában Geert Wilders »Szabadságpártja«, Franciaországban a Rassemblement National és Németországban az AfD minden olyan kulturális intézmény és kezdeményezés finanszírozásának radikális csökkentését szorgalmazza, amely nem »hagyományos« és »nemzeti«. Ezeket a megszorításokat már számos területen végrehajtották, és nagy valószínűséggel, amit leromboltak, az nem fog egyhamar helyreállni.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az Európai Unió alapelve szerint nem avatkozik be a különböző tagállamok kultúrpolitikájába, hanem csak támogatja azt »válság és váratlan nehézség« esetén, ahogyan azt az EU kulturális stratégiai keretrendszere is kimondja. Beszéljünk nyíltan: az európai kultúra épp egy ilyen válsággal néz szembe. A kulturális intézmények hosszú hónapok, évek, sőt egyes tagállamokban már egy évtized óta olyan politikai nyomásnak vannak kitéve, amely korlátozza a véleménynyilvánítás és a művészet szabadságát, és megszorításokkal vagy tiltásokkal lesöpör mindent, ami nem felel meg a jobboldali konzervatív, nacionalista pártszövetségek politikai irányvonalának. Ezek nem véletlenszerű megszorítások, hanem összehangolt kulturális-politikai stratégiáról árulkodnak, amelynek célja az 1989 óta gyarapodó, sokszínű európai kultúra eltüntetése.
»Szükség van Brüsszel politikai súlyának csökkenésére« – így szól a »Bécsi nyilatkozat«, amelyet Herbert Kickl és Orbán Viktor, a két legerősebb közép-európai jobboldali párt vezetője fogalmazott meg és írt alá. Ne hagyjuk, hogy becsapjanak minket: ahol eltűnik a nyílt, pártoktól mentes, határokon átnyúló kultúra, ott előbb-utóbb maga az európai közösség és béke gondolata is eltűnik.
Ennek fényében arra kérjük Önöket, hogy az Európai Parlamentben foglalkozzanak az EU-tagállamokban zajló jelenlegi fejleményekkel, és végre egyértelműen foglaljanak állást. Az európai kultúra és az országok fölött álló együttműködés fontos területeit már elnyelte az ismét megjelenő, radikális nacionalizmus, és több országban a fontos kulturális intézményeket engedelmes bürokratákkal töltötték meg – vagy kivéreztették azokat. A fenyegető megszorítások láttán terjed az öncenzúra, a félelem és a fásultság. Szolidárisak vagyunk az Európa-szerte elbocsátott vagy munkájukban akadályozott művészekkel, valamint a bezárással fenyegetett vagy már bezárt kulturális intézményekkel. Egy premier közönség előtti bemutatásának erőszakos megakadályozása, ahogyan az Szófiában történt, több mint egyértelmű figyelmeztetés arra, hogy már túl sok határvonalat léptek át.
Arra kérjük Önöket, hogy foglalkozzanak az európai kultúrpolitikát fenyegető akut veszéllyel, és szólaljanak fel egyértelműen az egyes EU-tagállamokban elkövetett támadások, tiltások, elbocsátások és leépítések kapcsán. A művészi szabadság elleni alávaló támadások elítélésében, valamint a nemzetközi hálózatok erejének felhasználásában és a lehetséges megoldások megsokszorozásában arra a szolidaritásra kell építenünk, amelyet már több ezer művész és művészeti szervezet tanúsított Európa-szerte. Az Európai Unió Alapjogi Chartája és az EU 2023–2026 közötti időszakra szóló kulturális munkaterve egyaránt megköveteli a művészi szabadság védelmét. Sürgetjük a tagállamokat és az európai intézményeket, hogy teljesítsék az e dokumentumokból eredő kötelezettségeiket – és a jogállamiság részeként még több biztosítékot nyújtsanak egy »európai kulturális szabadságról szóló törvény« végrehajtásával.
Nemcsak az európai kultúra hírneve, hanem annak sokszínűsége is veszélyben van. Európa az egyes országok kulturális életének nyitottságán és szabad együttműködésén alapul. Ha ezek eltűnnek, az európai eszme elveszíti lelkét és értelmét. Kérjük, cselekedjenek! Még nem késő!”
Magyar részről a petíciót az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Proton Színház, a Trafó a Freeszfe, a Független Előadóművészeti Szövetség és a Színházi Dramaturgok Céhe vezetői írták alá.
Egy ponton túl késő lesz
A levél kapcsán megkerestük Milo Rau svájci rendezőt, a petíció egyik megfogalmazóját.
Tapasztalt már ideológiai támadást színházcsinálóként?
A populista jobboldal elmúlt 20 évben érzékelhető újjáéledése óta gyakran tapasztaltam ideológiai támadásokat. Kétféle van: egyrészt a neoliberális támadások, ilyenkor a finanszírozást csökkentik és megvonják a támogatást. Másrészt vannak a nyílt ideológiai támadások, amikor a művészetre azt mondják „woke”, hogy nem felel meg a konzervatív attitűdnek vagy sérti a kulturális örökséget, túl liberális vagy baloldali. Azzal vádolják, hogy nem eléggé nemzeti vagy számukra érthetetlen a nyelve. A kulturális színtérnek ez a beszűkülése nagyon erősen érezhető Európában.
A helyzet nyáron súlyosbodott, amikor például Szlovákiában politikai okokból elbocsátották a kulturális intézmények igazgatóit. Ez egy olyan no-go, amely sérti a művészeti szabadságot, és nem szabadna, hogy lehetséges legyen. Most kell cselekednünk és közbelépnünk, mert hiszek a dominóelméletben: ha az első, második vagy harmadik incidens után nem történik semmi a különböző országokban, akkor egy ponton túl késő lesz – és talán már most is az. Ezért írtuk meg ezt a nyílt levelet, és most mintegy 200 intézmény egyesítette erőit, hogy a kérdést európai szintre vigyük.
Milyen megoldást remél az EP-képviselőktől?
Az EU-nak újra kell gondolnia a kultúrpolitikáját, és ahogy az üzleti vagy a munkaügyi területen, úgy a kultúra területén is létre kell hozni egy független felsőbb bíróságot, amelyhez fordulni lehet. Az, hogy ez nem létezik, nagy probléma, mert ez azt jelenti, hogy az egyes országok kormányainak minden területen meg kell felelniük az európai jognak – leszámítva a kultúrpolitikát. Ez groteszk.
Mit üzen a színházszerető közönségnek?
A szeretet és a szolidaritás győzni fog! Az emberiség csodálatos történelmében sok csata volt, és együtt haladunk előre. Van létjogosultsága annak, hogy a nemzeti kultúrát és a nyelvi diverzitást fontosnak tartsuk, meg kell becsülnünk, de nem szabad kizárnunk a sokszínűséget. Az én üzenetem: engedjünk meg minél több különböző kulturális megközelítést, és folytassunk párbeszédet.
Névjegy
Milo Rau 1977-ben született Bernben, jelenleg a Wiener Festwochen művészeti vezetője. Szociológiát, német és román nyelveket és irodalmat tanult Párizsban, Berlinben és Zürichben, többek között Pierre Bourdieu és Tzvetan Todorov mellett. Több mint 50 színdarab, rendezés, film és könyv kötődik a nevéhez. A kritikusok korunk „legbefolyásosabb” (Die Zeit), „legérdekesebb” (De Standaard), „legvitatottabb” (La Repubblica), „legbotrányosabb” (New York Times) vagy „legambiciózusabb” (The Guardian) művészének nevezik. Rau színházi produkcióit az összes jelentős nemzetközi fesztiválon bemutatták, köztük a berlini Theatertreffen-en, az Avignoni Fesztiválon, a Velencei Biennálén, a Bécsi Fesztiválon és a brüsszeli Kunstenfestivaldesarts-on. Produkciói a világ több mint 30 országában turnéztak.
