A Fidesz alapítójaként Szájer József liberális meggyőződésű, tisztességes fiatal emberként kezdte közéleti pályáját. A Telexnek adott interjúja kivételes bepillantást ad, hogyan változott meg mindez. Megmutatja a hibrid rezsim, a választásos önkényuralom létrehozóinak és fenntartóinak gondolkodását. A lényeg a formális jogszerűség látszata. De ha maguk a törvények antidemokratikusak, akkor nincs itt semmi látnivaló, azzal nem kell foglalkozni.
Szájer semmilyen felelősséget nem vállal a Fidesz politikájáért. Csak az alkotmány és a jogszabályok formális készítéséről, tökéletességéről beszél. Úgy állítja be, mintha csak matematikai képletként, légüres térben írta volna az alkotmányt. Semleges, láthatatlan szakemberként, paragrafus-szerelőként.
Én csak kis fogaskerék voltam a gépezetben, a munkámat végeztem a szervezetben, nem tehetek semmiről - állítja. Éppen ez volt Adolf Eichmann védekezésének lényege is 1963-as jeruzsálami perében. A „gonosz banalitása”-érv ez, ahogy Hannah Arendt írta Eichmann-perről.
A gonosz banalitása
Mit értett Arendt „a gonosz banalitása” alatt? A fogalmat az Eichmann Jeruzsálemben (1963) című könyvében vezette be. Arendt azt állítja: a legnagyobb szörnyűségek, például a holokauszt, nem feltétlenül fanatikus ideológusoktól vagy szadistáktól származnak. Hanem olyan hétköznapi emberek tetteiből is, akik kritikátlanul végrehajtják a rájuk bízott parancsokat. Arendt Adolf Eichmann tárgyalásán úgy látta: Eichmann nem démoni gonosztevő, hanem gondolkodás nélküli bürokrata, aki nem reflektált erkölcsileg tetteire.
Éppen az erkölcsi szempont érvényességét tagadja Szájer (pedig pont erre térnek vissza újra és újra az interjú készítői). Így amit Arendt ír, rá is vonatkozik: a gonoszság sokszor a gonosz szervezet szolgálatából, a kritikai gondolkodás hiányából és a vak engedelmességből fakad. Az egyéni felelősség hiányából, az igazságtalan rendszerek kiszolgálásából. Arendt felfogását több holokauszt-kutató bírálja egyébként. Eichmann valójában pontosan tudta, miben vett részt, és komoly szereplőként, döntéshozóként alakította az eseményeket. Más kérdés, hogy mivel mentegette magát. De a ”csak fogaskerék voltam” érv megjelenik más totaliter rendszerekben is. Ugyenezzel mentegették magukat a magyar Gulág, a recski munkatábor őrei is a kritikus kérdésekre válaszolva: ők csak a munkájukat végezték.
A képmutatás csimborasszója
A Szájer-interjú azt is megmutatja, hogyan torzul el egy fideszes vezető személyisége. Szerinte semmi gond nincs azzal, ha teljes ellentétben áll a meleg életformája a hivatalos homofób állampolitikával és propagandával. A hivatalos melegellenes álláspontot pedig nagyrészt éppen a Szájer József által jegyzett fideszes alkotmány alapozta meg „az anya nő, az apa férfi” meghatározással. Még azzal sincs gond, hogy a Fidesz-propagandista Bayer Zsolt őt támadta a „pokolba vezető elfajzás” mintaeseteként.
Mennyit ártott Szájer a magyarországi LMBTQ embereknek felelős fideszes csúcspolitikusként? Ez nem izgatja, erről nem kíván beszélni, a felelősségére vonatkozó sok más kényes kérdés mellett.
És szerinte teljesen rendben van az uralkodó család egetverő korrupciója, közpénzből gazdagodása is. Hiszen szigorúan jogi szempontból nézve a csillagászati összegű korrupció is törvényes. Így például a miniszterelnök milliárdos hatvanpusztai rezidenciájának léte is kifogástalan és szabályos Szájer szerint.
A képmutatás csimborasszója politikailag és magánéletileg is, amit Szájer még most, a botránya és visszatérése után is csinál. S mindezt a hatalomért, majd 16 éven át az európai parlamenti képviselőként kapott hatalmas jövedelemért, most már csak megszokásból.
Esélye volt igazságban élni
Lebukása a brüsszeli melegorgián voltaképp esélyt adott Szájer Józsefnek. Megragadhatta volna a pillanatot, hogy szakítson a hazugságban éléssel és az igazságban élést válassza, hogy Václav Havel kifejezésével éljünk. Lehetett volna belőle -- ha szembenéz önmagával és vállalja liberális értékeit -- a hazai és nemzetközi LGBTQ-közösség egyik ismert jogvédője. Vagy csak tisztességes hétköznapi ember. Nem élt a lehetőséggel. Most az utolsó esélye is, hogy önmaga lehessen, elszállt a visszatéréssel az állampárt, a hatalom közelébe.
„Nem vagyok karikatúra” – állítja Szájer József. De sajnos pont az: a gonosz hétköznapiságának cinikus, kiégett, szomorú karikatúrája.
A szerző szociológus, a Koppenhágai Egyetem kommunikáció tanszékének docense.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
