Több mint két hónapja méltatlan körülmények között dolgoznak a mentésirányítók az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) – állítják a Népszavának ott dolgozók. Szerintük a budapesti irányítócsoport mintegy 50 munkatársa – férfiak, nők közösen – egészen a közelmúltig egyetlen mozgássérült mosdót tudott használni. A mentők irányítócsoportjához érkeznek a 104-es, valamint a 112-es számról a segélykérő hívások, az itt dolgozók döntenek például arról, hogy hol van a leggyorsabban szükség a mentőre, honnan lehet átirányítani oda kocsit.
„A vizesblokk meghibásodását kísérő bűz miatt a mentésirányítás helyiségeibe vezető ajtókat, amelyeken egyébként csak mágnes kártyával lehet túljutni, ki kell támasztani, hogy legyen frissítő légmozgás” – fogalmazott lapunknak egy dolgozó. Szerinte a helyzet az elmúlt másfél hétben annyit változott, hogy a menedzsment az épület garázsszintjére négy mobilvécét rendelt, ahová lifttel és gyalog is lemehetnek.
„Mindez nem oldotta meg a problémát" – vélekedett egy kollégája, mert kezet- és fogat mosni, vagy például a 24 órás szolgálatot ellátóknak zuhanyozni az öltözőben továbbra sincs lehetőség. Illetve az úgynevezett bázismentőállmás öltöző-zuhanyozójában van erre lehetőség, ám onnan fürdés után most hidegben kell megtenni a visszautat.
Az ügyben megkerestük az OMSZ-t, és többek között azt kérdeztük, mikorra várható, hogy a mentésirányításban dolgozók számára ismét biztosítani tudják a kulturált munkakörülményeket. Válaszában a szervezet azt írta: „A mentésirányítási központ területén levő vizesblokkokkal kapcsolatos első problémák jelentkezését követően a műszaki kollégák folyamatosan igyekeztek a hibákat elhárítani.
A mosdók ezt követően átmenetileg használhatóvá váltak, de sajnos később újra jelentkeztek a hibák.
Kiderült, hogy a hosszútávú zavartalan működés érdekében átfogó, épületszerkezetet is érintő felújításra van szükség, ennek a megrendelése megtörtént, az előkészületek folyamatban vannak. Nem felel meg a valóságnak, hogy a bajtársak számára ’egyetlen mozgássérült mosdó jut’. A korlátozottan használható vizesblokkok kiváltására átmenetileg mobil vécéket is telepítettünk, ugyanakkor az egy szinttel lejjebb található öltözők vizesblokkjai (mosdók, vécék, zuhanyzók) is használhatóak a bajtársak számára, így a felelősségteljes munka zavartalan végzéséhez szükséges higiénés feltételek valamennyiük számára folyamatosan rendelkezésre állnak. A végleges műszaki megoldást jelentő munkálatok előreláthatólag hamarosan megvalósulnak.”