Mindig izgalmas látni, ha egy tárlat és a tér jól rezonál egymásra. Ezt érezhetjük a Kiscelli Múzeum templomterében is, melynek hatalmas téglafalain Ország Lili festményei, rajzai és montázsai sorakoznak a „Bolyongások. Ország Lili Kiscellben” című kiállításon. Az egyik falat a Labirintus-sorozatának darabjai terítik be, aminek az illuzionisztikus darabjai láttán az embernek muszáj leülnie a szemközt elhelyezett padra, ha be szeretné fogadni a teljes látványt. Ám a helyválasztás azért is különleges, mert Ország Lili művészetében is fontos szerepet kap a templom – Rácz Istvánnal, egyik gyűjtőjével folytatott 1964-es beszélgetésben így fogalmazott: „A templom az az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”. A helyszín másrészt a második világháborúban elszenvedett károk után romtemplomként, majd 1988 óta kiállítótérként működik, vagyis jól kapcsolódnak hozzá Ország Lili művei, melyeken az építés és pusztítás, illetve a múlt egymásra helyeződő rétegei szintén megjelennek.
A tárlat másik különlegessége, hogy vállaltan a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár nézőpontjából tekint az életműre, vagyis egy-két kivételt leszámítva a saját kollekcióban található Ország Lili-műveket mutatja be. Mint például a művész montázsait, melyeket az ötvenes évektől kezdett el készíteni, és amiket a látogató kevéssé ismerhet vagy még sosem láthatott. Egy falon az Imitationen (Imitációk) című sorozatának darabjait tették ki, melyeken a művészettörténet nagyjainak munkáit vagy azok részletét idézte meg, mint Hieronymus Bosch 1504-es A földi gyönyörök kertje című triptichonját, Marc Chagall 1915-ös Születésnap című festményét, illetve Arcimboldo gyümölcsökből és zöldségekből felépülő alakjait. Ezeket a képeket a festőművész egy ismerőse, Hans Müller, a svájci nagykövetség ügyvivőjének egy tematikus mulatságára készítette, amely témájának a művészet történetét választották.
Ország Lili városos képein az utazásain szerzett tapasztalatai köszönnek vissza, például a prágai zsidó temetőben tett látogatása, melynek látványát a krumplinyomdázás technikájával adta vissza. Ennek során egy félbevágott krumpliból kialakított nyomóformát használt, míg az el nem kopott, így jelenítve meg a prágai sírköveket.
E városos korszak fő műve a templomtér közepén kiállított Rekviem-sorozat, melynek teljes címe Rekviem hét táblán elpusztult városok és emberek emlékére. A művész az alkotással kapcsolatban egy 1964-es interjúban így fogalmazott: „A hét táblát egy képzeletbeli kápolnának szántam, ahová semmi mást nem akartam tenni, csak egy összefoglalást, egy hét táblára sűrített mondanivalót”. A műveken több motívum is feltűnik, mint egy imádkozó kéz, egy koporsó, sírkövek és egy hétágú gyertyatartó meg egy múmia, mely a művész elmondása szerint ő maga. Ország Lili egy izraeli újságnak a képek kapcsán a következőt nyilatkozta: „Emléket akartam állítani ezzel a sorozattal elsősorban a vészkorszakban elpusztult családomnak. Ez már évek óta nyomta a lelkemet és erkölcsi kötelességemnek tartottam megalkotni őket”.
A tárlat a művész bábszínházi munkásságáról is megemlékezik, Ország Lili ugyanis 1950-től 1954-ig, majd 1960-tól 1978-ban bekövetkezett haláláig az Állami Bábszínházban dolgozott eleinte a festőműhelyben, majd díszlet- és bábterveket készített. A munkahelyén izgalmas szellemi közegbe került, plakátokat tervezett Bálint Endrével és együtt dolgozott Márkus Annával, aki kezébe adta Franz Kafka regényeit, és rajta keresztül ismerkedett össze Pilinszky Jánossal.
A kiállítótér végében találjuk az 1967-es De Profundis című, falmotívumot és héber betűket ábrázoló fő művet, melynek címe a Zsoltárok könyvében szereplő 130. zsoltár kezdő szavaira utal: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád…”, mely a temetési liturgiákon gyakran hangzik el. Árvai Mária kurátor azt írja, hogy az imádság a művész meghatározó tapasztalatai közé tartozott, mivel 1944-ben a gettóban a férfiak szabad ég alatt énekelt imája elementáris hatást tett rá.
Infó: Bolyongások. Ország Lili Kiscellben. Kurátor: Árvai Mária. Kiscelli Múzeum, Templomtér. Megtekinthető 2025. április 6-ig
