A MáSzínház szobájában kis kertnek berendeződő téglalapot ülünk körül. Műfű a habszivacs puzzle-re gurítva, műanyag dísz bokor gomolyag és egyéb olcsóságok rendezik be a nyitóképet, ami távolról talán megállja a helyét, most a négy fal között viszont túl közel vagyunk, hogy ne ordítson arcunkba, hogy hazugság.
Egri Márta mint nagymama, Urbanovits Krisztina mint anya és Nagyabonyi Emese, a legfiatalabb generáció szinte egymásra licitálva festenek színes-kamu ideált életükről bemutatkozásképpen. A három önmeghatározó monológ Ádámon keresztül indul, vagyis az egzisztenciának alapot, keretet és hát mint megtudjuk, ezt a kertet is adó férfiakon át ismerjük meg az oldalbordák történetét, hiszen – Katonafeleség vagyok! – köszön be Urbanovits Krisztina.
Hamar betelik viszont a pohár és a vakolat alól elkezd kibújni a neurózis. Az egymással ritkán párbeszédbe kerülő monodrámák polifóniájában provokatív elvárás halmok, csokipapírból kicsomagolt titkok, és megadó ám korántsem gyógyító vallomások sorjáznak, melyeket Bakonyvári Krisztina valós életút interjúkból állított színpadra.
A három karakter – a túlszabályozott túlszabályozó, táncosként elvetélt nagymama, a megrögzött alárendeltségbe csonkított anyuka és általuk meghatározott nőként aligha kiteljesedni képes, mégis sikeres lány – szinkronban hámozódik ki társadalmi lényegéből. A másikat segítve, hagulati teret, biztonságos közeget, igazi balkonládákat kínálva egymásnak a szereplők végig narrálják életük belső vetületét, eltiport álmaikat, igazi megélésüket. A legszebb, hogy tipikus családi dinamikát alkalmazva, folyamatosan egymás mellett van humor, neheztelés, kis merengés, szembesítés és gondoskodás.
Koppanásig nyitott klisé-csap. Ronggyá konyha-pszichologizált női sorsok, női minták, női sebek egymásutánja hangzik el, olykor felcsendülő Queen számok giccses tükrében. A generációs traumákkal túltelített szövegréteg alatt azonban valódi érzelmekkel szembesülünk. A szűk tér nem enged eltávolodni a sablon helyzetektől. Egri, Urbanovits, és Nagyabonyi közvetlenül a nézők szemébe tekint, számonkéri a szemkontaktust. Apró rezzenéseik, gesztusaik is hitelt adó, hús-vér leképezései a magazin-fájdalomnak. Visszatérnek a MáSzínház falai között intimmé alakított közhelyekre, ahonnan jóérzéssel elmenekültünk és újrapalántálják azt, élő növényekkel. Érvényt adnak az eltagadott “Egész életemben a “B” tervet éltem”-nek, a csupasz őszinteségben, egymásnak.
Infó
KÖT-EL-ÉK - "Okos lány, túlteszi magát rajta!"
MáSzínház
A háromszólamú monológot családtörténeti és valós életút interjúk felhasználásával írta Róbert Júlia és Bakonyvári Krisztina.
november 30., december 15.
A végkifejlet a színpad darabjaira szedése, a tér teljes átrendezése. Megszűnik a kert, csak az elkészült valódi virágágyások maradnak, a lány a szétbontott habszivacs alapból pedig sors- és trauma-tornyot épít maga alá. Ennek tetejéről hangzik el az utolsó átütő vallomás, melyben ki-ki hogyan, de osztozik: Magányos – a karakter, akitől legkevésbé várnánk.
Feloldozást nem kapunk, csak annyit, hogy együtt vannak egyedül. A feszültség többnyire egy holnapig reményben csatornázódik el, a felismerésben, hogy nem muszáj behódolni társadalmi, családi és egyáltalán bármiféle elvárásnak, be lehet nevezni Balaton-átúszásra, vagy kiköltözni egy melegebb országba télire. A változásra való vágy, egy jobb élet csírája már elég. Így aztán nem ironikusan megszólal a cselekményhez hézagmentesen passzoló I Want to Break Free, amire mindhárman elkezdenek táncolni, lekapcsolódnak a lámpák, és a nézők végre megtörölhetik a szemüket.
Dráma = cselekedni
A MáSzínház közösségének tagjai értelmileg fogyatékos és tipikus fejlődésű gyerekek és felnőttek, önkéntes segítők és színházi szakemberek - írják weboldalukon. A 2005 óta folyó pedagógiai és művészeti munka alapvetése az, hogy értelmi fogyatékos tagjaikat nem tekintik sajnálatra méltóaknak. Drámajátékaik feladata a személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése. A dráma szó jelentése: tenni, cselekedni, azaz aktív részvételt követel minden játékostól. A résztvevők passzív szemlélőből aktív, a történéseket maguk alakító, változtató játékossá válnak, akik egy saját önkifejezési móddal képessé válnak a társadalom felé is kommunikálni, amit érdemes, sőt fontos tudni róluk - olvasható többek között a MáSzínház bemutatkozásában.
