1989-ben 5113 téesz létezett hazánkban. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint mostanra 340 agrárszövetkezet maradt. Ismert, hogy a rendszerváltás utáni kormányok a magángazdálkodókat preferálták, ehhez teremtették meg a jogi és támogatási feltételeket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a még működő szövetkezetek miért tudtak fennmaradni a barátságtalan gazdasági környezetben, illetve miért nem alakultak át gazdasági társasággá.
Féltucat a múlt rendszerből itt maradt mezőgazdasági szövetkezetet kerestünk meg, kettő nem vállalta a megszólalást, háromnak az elnöke csak név nélkül nyilatkozott. Óvatosságukat azzal magyarázták, hogy nem szeretnék magukra irányítani a hatalom figyelmét,
„nem akarják kihúzni a gyufát”.
A Derekegyházi Aranykalász Szövetkezet elnöke, Guti Imre viszont nem kért névtelenséget. Az 1968-ban alapított szövetkezetnek 81 tagja van, egykor több mint 200 volt. Jelenleg 1150 hektárt művelnek, ennek csaknem fele a tagok tulajdona, a többit bérlik. Emellett további 600 hektáron külső gazdálkodónak vállalnak munkát a gépeikkel és embereikkel. Főképp gabonaféléket, repcét és napraforgót termelnek, de próbálkoznak cirokkal és mákkal is. Van egy marhatelepük, ami ettől az évtől átállt tejről, hústermelésre. Ennek oka az volt, hogy már nem találtak a 150 tehénre fejőket, mivel azok kiöregedtek, és a szakmának nincs hazai utánpótlása. Gondoltak arra, hogy – mint számos európai tehenészet, ők is – indiai munkaerőt szerződtetnek, aztán a bizonytalanságokat mérlegelve lemondtak róla. Jelenleg 140 húsmarhát tartanak, az állományt a duplájára akarják szaporítani. Van még 40 juhuk is, de azokat fűnyíró helyett tartják a telepeiken, a bárányokat pedig értékesítik.
Nem vonzó a mezőgazdaságA szövetkezet 42 – főképp helybéli, nagymágocsi és szentesi – embernek ad állandó munkát, az ő havi bruttó bérük átlagosan 400 ezer forint. A szövetkezet tagjai a földjük után évente annyi bérleti díjat kapnak, amennyi a táblájuk aranyakorona értékének és 35 kiló búza árának a szorzata. Ez általában hektáronként 90-120 ezer forint között mozog. A többnyire nyereségesen gazdálkodó – de 2023-ban az aszály miatt veszteségen záró – szövetkezet árbevétele 700-900 millió forint.
A tervekről Guti Imre annyit mondott, hogy szeretnének hagyományos módon tyúkokat tartani, mert a kint kapirgáló tollasok tojásaiért többet megadnak a vevők, de a madárinfluenza veszélye miatt egyelőre még kivárnak. A másik terv, hogy szeretnék öntözni a földjeiket. A Kórógy patak el is hozná a területükre a vizet, de a szomszédos területek gazdái nem akarnak beleszállni az évtizedek óta használatlan, 5 kilométer hosszú csatorna tisztításába, saját erőből meg nem tudnak új életet lehelni a rendszerbe. Legfeljebb állami vagy uniós támogatással, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy szövetkezetnek nem igen van esélye az agrárcélú fejlesztési pályázatokon.
Arról is kérdeztem az elnököt, hogy miért nem alakultak át gazdasági társasággá, hisz úgy talán könnyebben jutnánk külső forrásokhoz. Guti Imre azt felelte, hogy már kétszer nekiugrottak az átalakulásnak, de a tagság mindig leszavazta az ötletet. A tagok többsége nyugdíjas, és tartanak attól, hogy a leendő kft-ben valakik megszerzik a többségi tulajdont, s akkortól ők lesznek az irányítói a cégnek. A tagok ragaszkodnak a szövetkezeti demokráciához, vagyis ahhoz, hogy mindannyiójuknak egy szavazata van. Így biztosítva látják, hogy megmaradnak a munkahelyek. Nem akarják, hogy idegenek felvásárolják a földjeiket, ők azt a leszármazottaikra szeretnék hagyni, félnek attól, hogy az új tulajdonos leépítené az alkalmazottakat, és a saját haszna érdekében külföldről hozna olcsó napszámosokat.
A nevüket nem vállaló szövetkezetek vezetői erősítették Guti Imrét: a kft.-vé alakulást náluk is az idős tagok ellenállása gátolja.
Megkérdeztem több szövetkezi tagot és alkalmazottat, s szavaikból az derült ki, hogy számukra valamiféle gazdasági és lelki stabilitás-érzést ad, hogy létezik még a szövetkezet. Hisz így van munka helyben, s nem kell nekik és gyermekeiknek a városba ingázni. A szövetkezetben a munkatársak régi cimborák, a városi üzemben dolgozva viszont hiányzik a megszokott kollektíva. A szövetkezeti fizetés kiszámítható és nyugdíjjogosultságot biztosít, a környékbeli agrárvállalkozók által kínált alkalmi munka viszont nem mindig ilyen. A megszorult tagoknak a szövetkezetek ma is adnak segélyt, halál esetén temetési hozzájárulást. Támogatják a falu közösségi programjait, arra azonban már nincs pénzük, hogy finanszírozzák a helyi focicsapatot, legfeljebb egy-egy vacsorára futja a meccsek után. Az a szokás viszont sokhelyütt megmaradt, hogy havazáskor a szövetkezet ingyen megtisztítja a falu útjait.
Egykor a téeszek takarmányt biztosítottak a dolgozóik otthoni állattartásához – ennek már nyoma sincs, mivel a szövetkezet tagjai és alkalmazottai nem tartanak a portájukon piaci értékesítésre jószágokat. Vélhetően ennek is szerepe van abban, hogy a hazai mezőgazdaság összteljesítménye 75-80 százaléka annak, amire az ágazat a nyolcvanas években volt képes.
Magyar Péter: A magyar agráriumnak szárnyalnia kellene, ehhez képest kiürül a magyar vidékBár a szocialista múlttal bíró szövetkezeket jogilag nincsenek kizárva a fejlesztési pályázatokból, a megkérdezett elnökök valamennyien úgy érzik, hogy alig van esélyük támogatáshoz jutni, s ez hosszú távon valószínűleg megpecsételi a sorsukat.
A dán típusúnak áll a világ
Az agrárvállalkozások által beszerzésre és értékesítésre létrehozott, dán típusú szövetkezeknek a jelek szerint lenne jövője Magyarországon, ennek ellenére továbbra is ritka az ilyen termelői összefogás. Az Alföldi Sertésértékesítő és Mezőgazdasági Szövetkezet a sikeres összefogások egyike. A 2003-an alakult nádudvari szövetkezet a tagok által hizlalt sertésekre keres vevőt. A tagok között van, aki száz és van, aki több mint 300 ezer sertést értékesít a szövetkezet révén. Smied Csaba, a több mint évi 50 milliárd forintos árbevételű szövetkezet ügyvezetője elmondta, hogy idén 700 ezer hízót értékesítenek, ami a magyar sertésállomány 26 százaléka. Ez a mennyiség meghatározó tényezővé teszi az összefogó termelőket az élőhúspiacon, így a szövetkezet jó árat tud kialkudni a tagjainak. Az is fontos, hogy mentesítik a sajátos szakértelmet igénylő adminisztratív munkáktól a termelőket, és ha itthon csökken a kereslet a sertés iránt, akkor a szövetkezet talál külföldi vevőket az árura. A következő években a szövetkezet a tagok beszerzését is intézi majd. Erre főképp a kisebb termelőknek van igénye, Smied Csaba azt prognosztizálja, hogy ők akár tíz százalékot nyernek majd azon, hogy szövetkezet szerez be számukra takarmányt, műtrágyát, gépeket, munkaruhát. Egyébként a belépő tagoknak 100 ezer forinttal kell hozzájárulni a szövetkezet törzstőkéjéhez, ezt a pénzt kilépés esetén visszakapják.
