A TISZA Párt az átláthatóság érdekében a honlapján lezárt negyedévenként nyilvánosságra hozza az előzetes pénzügyi beszámolóit. A most publikált pénzügyi beszámoló a kezdetektől a harmadik negyedév végéig terjedő időszak kumulált tételeit is tartalmazza - írta lapunkhoz is eljuttatott közleményében a Magyar Péter vezette formáció.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a többi párttal ellentétben a Tisza Párt semmilyen állami támogatást nem kap és külföldről sincsenek pénzügyi támogatóik, minden bevételük a támogatóiktól és a webshopjuk bevételéből származik. „Különösen köszönjük a nagyjából 20 ezer rendszerváltó kártyával rendelkező honfitársunk hozzájárulását. Nélkülük nem lenne esélyünk legyőzni a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerét” - fogalmaztak, hozzátéve, értékelnék, ha más pártok is készítenének hasonló beszámolókat, azokból ugyanis szerintük kiderülne, hogy a Tisza Párt rendezvényei egyáltalán nem túlárazottak, míg a Fidesz-KDNP rendezvényei sokszorosan is azok.
A beszámoló alapján a Tisza Párt az április 10-től szeptember 30-ig terjedő időszakban 525 536 607 forint bevételt értek el és ezzel szemben 483 041 348 forint költségük volt. A bevételek legnagyobb részt az úgynevezett rendszerváltó kártyából származnak, ez 315 310 419 forint. Egyéb egyedi, magánszemélyektől származó támogatásból 168 112 706 forintot, a webshop révén pedig 42 113 482 forintot kaptak.
A kiadások legnagyobb részét a különféle, igénybe vett szolgáltatások tették ki, 300 665 674 forintról van szó. Ide tartoznak
a bérleti díjak,
a szakértői díjak,
a hirdetési- és reklámköltségek,
a rendezvény és személybiztosítási költségek,
a film és vizuális tartalomgyártás költségei,
a rendezvénytechnikai szolgáltatások
és egyéb szolgáltatások.
A párt bérekre 114 487 802 forintot, személyi jellegű egyéb kifizetésekre 1 877 220 forintot, bérjárulékokra pedig 13 666 213 forintot költöttek.
A Tisza Párt honlapján a párt európai parlamenti képviselőinek jövedelemnyilatkozatát is közzétették.
Magyar Pétert mégsem engedik be a pécsi gyermekotthonba Továbbra sem tudni, hogy áll a nyomozás, amelyet a rendőrség indított el Magyar Péter Vogel Evelin elleni feljelentése utánTöbb mint hatezren akarnak részt venni Magyar Péter leendő kormányában