pályázat;vezetők;Magyar Péter;TISZA Párt;

- Több mint hatezren akarnak részt venni Magyar Péter leendő kormányában

Kérdés persze, hányan lesznek azok, akik végül csatlakozhatnak a párt szakértői stábjához. 

Már hatezren jelentkeztek a Tisza Párt pályázatára, amelyben Magyar Péter a jövő vezetőit keresi.

Minderről maga a pártelnök számolt be egy Facebook-posztban. Magyar Péter jelezte, vasárnap estig keresi azon szakembereket, akik egy leendő kabinet munkáját segítenék. 

„Óriási feladatra vállalkozunk sok millió magyar emberrel. A célunk egy teljesen új Magyarország felépítése, megtartva, ami eddig jól működött és kijavítani a sok hibát, bűnt és igazságtalanságot, ami a Nemzeti Együttbűnözés Rendszeréhez kötődik. Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink és unokáink büszkén tekinthessenek vissza ránk, mint új, boldog építőkre, akik megcselekedték, amit megkövetelt a haza” - fogalmazott az ellenzéki politikus. Hozzátette, hogy a pályázat egyedülálló lehetőséget biztosít azok számára, akik saját családjuk mellett a közért is szeretnének és képesek tenni.

Magyar Péter október 23-án tartott beszédében jelentette be, hogy pártja nyílt pályázatot hirdet a 2026-os országgyűlési választások 106 egyéni választókerületi képviselőjelöltjének kiválasztására, valamint szakértők és vezetők toborzására a kormányzati pozíciók betöltésére. A jelentkezőknek egy négylépcsős vezetői pályázaton kell részt venniük, amely során többek között önéletrajzot és három rövid videót kell benyújtaniuk, három témában: személyes bemutatkozás, reakció egy negatív cikkre, valamint egy motiváló beszéd tartása. A Tisza Párt célja, hogy transzparens módon válassza ki „a jövő hazaszerető vezetőit”, akik a 2026-os választások után zökkenőmentesen tudják átvenni a kormányzást.

Hogy ebben az esetben mi volt a valós ok, azt Varga Zs. András nem árulta el.