A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) érő fenyegetések az ENSZ egyes állandó tagjainak részéről „az intézmény létét veszélyeztetik” – jelentette ki Tomoko Akane, az intézmény elnöke hétfőn Hágában. Szerinte a bíróságot olyan támadások érték, amelyek aláássák legitimitását, igazságszolgáltatási képességét, valamint a nemzetközi jognak és az alapvető jogoknak az érvényesülését.
Az ICC-t az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy állandó tagja „drákói” gazdasági szankciókkal fenyegeti, mintha egy terrorista szervezet lenne
- mondta az elnök. Ezek az intézkedések aláássák a bíróság intézkedéseit, működését, sőt a létét veszélyeztetik – húzta alá. Arról is beszélt, hogy a bíróság határozottan elutasít minden olyan kísérletet, amely függetlenségének és pártatlanságának befolyásolására irányul.
Majd világossá tette, hogy a bíróság csak a törvényt tartja és tartatja be, minden körülmények között. A Nemzetközi Büntetőbíróságot megalapító Római Statútum részes államok közgyűlésének elnöke, Paivi Kaukoranta elengedhetetlennek nevezte a bíróság működését az igazságosság, az elszámoltathatóság és az emberi méltóság védelme szempontjából.
„Közös felelősségünk, hogy támogassuk a Nemzetközi Büntetőbíróságot, biztosítsuk ellenállóképességét és sikerét, mint a globális béke és biztonság sarokkövét”
– fogalmazott. Karim Khan, az ICC főügyésze a közgyűlés egyhetes ülésének megnyitóján mondott beszédében pedig kiemelte: az emberiség „példátlan kihívásokkal néz szembe”, és emiatt a nemzeteknek példátlan elvárásaik vannak a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben.
Az ICC november végén elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és korábbi védelmi miniszere, Joáv Galant ellen emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt. Ezt követően a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője közölte: "az Egyesült Államok alapjában véve elutasítja a magas rangú izraeli tisztségviselők elfogatásáról szóló bírósági döntést".
A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze mindenkit felszólított a rendelkezések betartásáraBenjámin Netanjahu: Antiszemita döntést hozott a Nemzetközi BüntetőbíróságEgyes republikánusok már szankciók kiszabását is kérték az ítélet miatt a Nemzetközi Büntetőbíróságra. Korábban Orbán Viktor is kiállt Benjamin Netanjahu mellett: a kormányfő meg is hívta Budapestre az izraeli miniszterelnököt, leszögezve, hogy Magyarországon nem fogják letartóztatni.
Nemzetközi elfogatóparancs nem számít, Benjamin Netanjahu megköszönte Orbán Viktornak a meghívást és az erkölcsi tisztánlátást